A Maffiafőnök Foglya

XXXIX.

Lilyvel együtt töltöttünk 0-24-ben pár napot. Mindketten rászorultunk a lelki támaszra, amit nyújtottunk egymásnak. Láttam, hogy Lily ki van készülve. Átverték, megfélemlítették, méghozzá mindkettőt hosszú, hosszú időn keresztül.

De kettőnk közül mégiscsak én jártam rosszabbul, és én is érzem magam pocsékabbul. Mivel kiderült, Paul rossz ember volt, ezért Lilynek könnyű túltennie magát azon, hogy a kapcsolatának vége. De nekem képtelenség túltennem magam azon, hogy a kapcsolatomnak Damiannel vége...

Lily és én együtt számoltunk be mindkettőnk családjának az elmúlt hónap viszontagságairól, most, hogy végre beszélhettünk róla. Ez után Lily vissza is költözött a szüleihez. Az albérletet, ahol Paullal laktak, felmondta. Így aztán újra egyedül lakok.

Egyszerűen nem tudom megemészteni, elfogadni, hogy már nem vagyok együtt Damiannel. Én szeretem őt, teljes, tiszta szívemből. Nincsenek rá szavak, mit érzek iránta. Én benne a leendő férjemet, és leendő gyermekeim apját láttam. Számomra ő a legvonzóbb férfi a világon, nem tudom elképzelni már, hogy bárki mással lefeküdjek, csak őrá vágyom. Számomra tökéletes az illata, az arca, a hangja, a nevetése. Imádom amikor a szemembe néz, és amikor erős karjainak ölelését érzem.

Ha újra együtt lennénk, akkor most boldogabbak lennénk, mint valaha. Már semmilyen titok nem állna közénk. A maffiaháború is véget ért, tehát már nem utazna el hetekre, elég időnk jutna egymásra. Nem hiszem el, hogy egy Paul-féle alak közénk állhatott!

Még azt is fontoltam, hogy megint levelek írok neki, de elvetettem. Ugyan mit írhatnék? Hogy tudom, elárultalak, de attól még szeretlek? Ezt úgyis tudja... Ha ez elég lenne, akkor felkeresne, vagy el sem engedett volna. Damian messze van tőlem, és nem csak fizikailag, hanem lelkiekben is.

*

Damian szemszöge

Néhány nappal a 12 ember temetése után eljöttek hozzám a szüleim. Elmentünk hármasban vacsorázni egy Michelin csillagos étterembe. Ott aztán szóba került Whitney, aminek nem örültem, mert próbálok nem is gondolni rá.

Egy hete már, hogy kijelentettem, Whitney és én külön utakon folytatjuk. De még mindig, ennyi viszontagság után is szeretem azt a lányt. Legszívesebben elmennék érte, és visszahoznám magam mellé. De ez nem ilyen egyszerű. Én vagyok a Blue Bullet Maffia feje, és nem érezném normális dolognak, hogy ha olyan feleségem lenne, aki arról hírhedt, hogy elárult minket, ezzel 12 emberünk halálát okozva. Uralkodnom kell magamon, és a hiányérzeten. Az űr, amit Whitney maga után hagyott, idővel majd enyhül. Addig meg elviselem.

- Szóval a csinos jegyesed, Whitney volt a hunyó... - mondta anyám, hogy ráterelje a szót.

- Igen, ő volt. De már régóta nem a jegyesem. Mikor elhagyott, ő maga adta vissza a gyűrűt, és én nem húztam újra az ujjára.

- Értem. Bizonyára nagyon fájt, mikor megtudtad, mit tett...

- Még sosem csalódtam akkorát, mint aznap. Amint hírét vettem a mészárlásnak, megálltam végiggondolni, ki az áruló. Mivel nagyon kevés ember jöhetett szóba, gyorsan kikövetkeztettem, hogy Whitney az. Fogalmazzunk úgy, kivételesen szar érzés volt ezzel szembesülni...

- Sajnálom, fiam. De amikor kiderült, hogy egy zsaroló áll a háttérben, azért az enyhített a csalódottságodon, nem?

- De, persze. Megnyugtató, hogy mégsem ismertem félre Whitney-t. Nem mindegy, hogy azért árult-e el, mert el akart, vagy azért-e, mert kényszerítették. A Blue Bullet Maffia szemszögéből persze mindegy, de számomra nem az.

- Ez érthető. És most mi van veletek?

- Mi lenne? Vitathatatlanul befellegzett a kapcsolatunknak. 

- Csak, ha úgy akarjátok.

- Nincs választásom, anya.

- Mindig van választás.

- Ebben nincs.

- Értem - mondta, de kétkedő arcot vágott.

- Miért véded annyira? Kedvelted?

- Mondhatni. De leginkább azért, mert láttam rajtad, hogy végre igazán szerelmes vagy. Ilyen érzéseket pedig nem vált ki akárki...

- Jól láttad, szerelmes voltam. És fáj is rohadtul, hogy elveszítettem.

- Akkor miért ragaszkodsz ahhoz, hogy vége legyen?

- Mert határozottan nem olyan feleségre vágyom, aki elárult, és 12 emberem meghalt miatta!

- Ezt meg tudom érteni. Viszont mindennek és mindenkinek van árnyoldala. Whitney-é ez. Azonban sok minden szól mellette is.

- Hidd el, anya, nálad is jobban tudom, mennyi minden szól Whitney mellett.

- Mégis ellököd magadtól...

- Ésszel döntök, nem szívvel ez ügyben. Nem számít, hogy szerettem.

- Még mindig szereted.

- Majd elmúlik.

Egy ideig csend ült ránk. Leülepedtek a nehéz szavak, a nehéz gondolatok.

- Nem lep meg a döntésed, de nem örülök neki, mert attól tartok, hogy amilyen boldognak Whitney mellett láttalak, azt a boldogságot még sok-sok évig nem fogom rajtad viszontlátni - mondta végül anyám beletörődve.

- Ez valószínű - feleltem csendesen.

Ekkor apám szólt hozzá a témához.

- Én is elhagytam volna azt a lányt a helyedben. Mindazonáltal tudd, hogy ha mégis meggondolod magad, támogatlak benne, hogy elvedd feleségül.

- Köszönöm. De ezek szerint egyetértesz döntésemmel.

- Igen, egyet értek. Mint mondtam, én is biztosan elhagytam volna. Viszont az nem tetszik, hogy azzal magyarázod a döntésed, hogy zavarna, ha olyannal látnának, aki elárulta a Blue Bullet Maffiat. Ha mindössze ennyi akadályoz téged, arra van megoldás: gondoskodni kell róla, hogy valami új, jó dolog kapcsán terjedjen el a híre. A rossz benyomást felül lehet írni jókkal.

- Ti ketten nagyon kampányoltok az exem mellett - tettem le az evőeszközeimet.

- Mert azt szeretem, ha boldognak látlak, fiam! - vágta rá anyám.

- Én egyáltalán nem kampányolok mellette. Harmadjára mondom: én biztosan elhagytam volna, ha a helyedben lennék. De attól még az nem igaz, amihez ragaszkodsz, miszerint nincs választásod. Igenis elveheted, ha akarod. Az a kérdés, ezek után akarod-e? Szeretném, ha annak fényében hagynád el, hogy el akarod hagyni, annak ellenére, hogy vele lehetnél. És nem azért, mert "nincs választásod", vagy mert "zavar, hogy az árulásról hírhedt". Érted?

- Értem. Mindkettőtök álláspontját értem. Maradjunk annyiban, hogy átgondolom. Bár nem hiszem, hogy változik a döntésem.

A téma ezzel végre ennyiben maradt, és nem is került többé szóba Whitney a vacsora alatt.

Néhány órával később, mikor hazaértem, és felmentem a legfelső emeleti lakásba, ahová akkor költöztem, mikor összeköltöztünk Whitneyvel, megállapítottam, hogy Fantom is hiányzik, a kutya, amit én ajándékoztam Whitneynek. Olyan okos, pajkos kis koma volt, mindig örült nekem.

A bárszekrényhez mentem, és töltöttem magamnak egy vodka-martinit. A pohárral a kezemben kimentem az erkélyre. Elég tágas erkély, fotelekkel, de én inkább a korlátra könyököltem, hogy nézelődhessek. Látom a távolban a legközelebbi város fényeit... Azok közt a fények közt alszik Whitney.

Nagyot sóhajtok, mert anyám jól mondta: jó sok évig nem fog engem olyan boldognak látni, mint amilyen Whitney mellett voltam.