A Maffiafőnök Foglya

XXXII.

Másnap a saját lakásomon ébredtem, Fanni pedig az ágyamban aludt. Eszembe jutottak a tegnapi események. A szakítás, a zsaroló videója... Azonnal elkezdtek peregni a könnyeim. Ez életem egyik legrosszabb reggele. A szerelmem többé nem a párom, nem a jegyesem, és sosem lesz a férjem...

Úgy éreztem, hogy menten mély depresszióba süllyedek, ha nem kezdek magammal valamit. Kikászálódtam hát az ágyból, reggelit csináltam, és közben felhívtam anyát. Elmondtam neki, hogy elhagytam Damiant, és hazaköltöztem. Neki is azzal magyaráztam a szakítást, hogy nem voltam mellette boldog. Majdnem egy órát telefonáltunk, és ez sokat segített, hogy erőt gyűjtsek a naphoz. Márpedig rengetek lelkierőre van szükségem, különben menten átadom magam a depressziónak.

Később írtam egy üzenetet Lilynek. Szívesebben hívtam volna fel őt is, de tiszteletben tartom, hogy a veszély miatt távolságot akar tőlem tartani.

Whitney:
Szia! Tegnap szakítottam Damiannel és hazaköltöztem, hogy annak a kapucnis mocsoknak ne legyen oka zsarolnia engem. Így mentelek meg. Inkább elhagytam Damiant, minthogy elárultam volna. Totál kikészültem, de a te életed fontosabb. Az én hibám, ami veled történt, helyre hozom.

Lily:
Szia! Sajnálom... Mire akart rávenni az a rohadék?

Whitney:
Nem mentem fel az oldalra, nem néztem meg. Gyorsan szakítottam, hogy lássa, nem vagyunk együtt, feleslegesen próbálna zsarolni.

Lily:
Biztos vagy benne, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy leálljon? Rá kell venni, hogy kikapcsolja a robbanószerkezetet, hogy el lehessen távolítani. Csak akkor lesz vége, ha kikerül a nyakamból. Félek.

Whitney:
Bízom benne, hogy elég lesz. Kivárjuk, hogy eljusson hozzá az infó.

Lily:
Rendben. Damian hogy reagált? Mit mondtál neki?

Whitney:
Szomorú volt a hangja. Tuti megvan rólam a véleménye, amiért telefonhívásban szakítottam. Azzal indokoltam, hogy nem vagyok vele boldog. De nem akarok erről beszélni, mert egyelőre nem dolgoztam fel a szakítást. Fogalmam sincs, hogy teszem túl magam rajta...

Lily:
Jaj, Whitney... Nem találok szavakat erre az egész rémálomra. Hamarosan beszélünk, szia!

Félretettem a mobilom, és elgondolkodtam, mégis mi a fenét kezdjek magammal a mai nap, a héten, és a jövőben. Legjobb lesz, ha egyelőre meghúzom magam, hisz tegnap szakítottam napjaink legnagyobb hatalmú maffiafőnökével, és egy hidegvérű, kegyetlen zsarolóval állok szemben. Ledőltem az ágyamra, és nem volt kedvem máshoz, csak hogy álomba sírjam magam, hiába két órája keltem. De a labradorom, Fanni megnyalta az arcom, úgyhogy rövidesen összeszedtem magam, és levittem sétáln.

Este átjött hozzám az egész családom, hoztak vacsorát is. Faggattak, hogy pontosan miért is hagytam el Damiant, de hiába. Úgysem az igazat mondom nekik, mert azt nem mondhatom. A falnak is füle lehet, ki tudja, meddig ér el a kapucnis zsaroló keze... Nem fecseghetek, mert Lilynek azonnal vége.

*

Napok teltek el, aztán egy hét, majd kettő... Az időm semmittevéssel telt. Se Lily, se Paul nem jelentkezett, és én sem kerestem őket. Nem jártam társaságba sehova, nem dolgoztam, csak otthon voltam. Fanni volt az egyetlen társam, ő tartotta bennem a lelket. Vigasztalt, ha sírtam, én pedig gondoskodtam róla. A családom egy-egy tagja átjött néha. Látták, hogy magam alatt vagyok. Nem hagytam magam mély depresszióba zuhanni, küzdöttem ellene, de összességében mégiscsak depis voltam. Sokszor elkapott a sírógörcs, és olyankor nem volt egyhamar vége a könnyeknek. A kukámban a szemetem 90%-át a telesírt zsepijeim tették ki. Fogalmam sincs, hogy lehetnék belátható időn belül újra boldog...