A Maffiafőnök Foglya

XXI.

Damian egy rejtélyes utazásra hívott engem. Fogalmam sincs, mi a célállomás, de természetesen rábólintottam. Jaj, annyira örülök, hogy felbukkant! Leírhatatlanul boldog és izgatott vagyok... Ez az egyik legjobb érzés a világon.

A maffiafőnök szerelmem rácsörgött Davidre, aki mint kiderült, megtartotta a levelemet, csak nem adta át neki, mert "úgy látta jónak". Nos, Damian megértő volt, sőt, megköszönte neki az eddigi munkáját. Ezzel együtt azonnali hatállyal elbocsátotta. Meghagyta neki, hogy a levelemet adja le Marcusnak.

Én pakolásztam az utazásra, és közben fülég érő vigyorral megírtam Lilynek meg anyának, hogy felbukkant Damian!!! Tudtak a szerelmi bánatomról, aminek ezennel vége lett. Azt írtam nekik, majd később felhívom őket a fejleményekkel. A cuccaimmal kitöltöttem egy bőröndöt és egy hátizsákot is, mert nem tudtam, hogy mire számítsak, hová megyünk, mi lesz a program? Fél óra múlva indulásra készen voltam.

Damian megragadta a bőröndömet, és elindultunk otthonról. A ház előtt várt ránk a fekete autója. A bőröndömet betette a csomagtartóba, ahol már ott hevert egy szürke fém bőrönd, az övé. Szokás szerint igazi úremberként viselkedett, és kinyitotta nekem a kocsiajtót. Levakarhatatlan mosollyal megköszöntem, helyet foglaltam az anyósülésen, ő pedig betette az ajtót, miután beszálltam. Én ezeket az udvarias gesztusokat mindig nagyon romantikusnak élem meg.

Beült a volán mögé, elindultunk, de nem autóztunk messzire. A reptérhez vezetett, ahol a Blue Bullet Maffia egy kis magángépe már várt ránk. Légiutas-kísérők elvették a csomagjainkat, beszálltunk a gépbe, és én izgatottan dőltem hátra az ülésemen, várva a felszállást. Pár perc múlva kigurultunk a felszállópályára, aztán gyorsítani kezdtünk. A sebességtől belenyomódtam az ülésembe, de aztán puhán elemelkedtünk a földtől, és könnyedén emelkedtünk egyre feljebb, a felhők fölé... Olyan volt, mint egy álom! De csak néhány percig... Negyed óra múlva ugyanis a pilóta bemondta, hogy elértük az utazómagasságot, ki lehet kapcsolni a biztonsági öveket, és 18 óra múlva landolunk. Kellemes utat kívánt, de azt én már nem hallottam, mert felhördültem:

- 18 óra??!! 18??

- Nincs közel - derült rajtam Damian.

- 18 óra az rengeteg idő!

- Megéri, majd meglátod.

- Jó - nyugtatgattam magam. - Igazából nem is bánom, hogy messzire megyünk. Biztos nem lesz semmi, ami majd fogad, ha egyszer leszállunk!

- Whitney - kezdte megfontoltan Damian, - ha leszállunk, akkor az csak azért lesz, mert megtankol a gép... Utána folytatjuk utunkat további 5 óra repülőidővel...

- Hogy MICSODA??

Damian csak nevetett.

- Vicc volt? - kérdeztem.

- Nem - rázta a fejét. - Ez teljesen komoly. Összesen 23 órát fogunk repülni, és miután hozzáadjuk az autózást meg a várakozást, kijön, hogy összesen több, mint egy napot fogunk utazni...

- Damian! - hördültem fel.

- Mi az? Megbántad, hogy belevágtál az ismeretlenbe?

- Nem, nem bántam meg, dehogy, csak...  Azt hittem, autóval megyünk, 1-2 óra múlva megérkezünk! Aztán kihoztál a reptérre, mondom szuper, még izgibb, de jó, repülünk 1-2 órát! És most megtudom, hogy egy egész napot fogunk utazni...

Damian csak kacagott a meglepettségemen, és aztán már én is vele nevettem. Miután beletörődtem, hogy eddigi életem leghosszabb útját teszem meg, már élveztem a dolgot. Izgatottan vártam, milyen meglepetést fundált ki Damian!