Whitney emberrablás áldozatává válik. A Blue Bullet Maffia, napjaink legsikeresebb maffiahálózata ejti foglyul. A lány a fogságában sok viszontagságot él át, ugyanakkor lassan megismeri a maffiafőnök, Damian Blue szerethető oldalát...
Damian és én nem tudtunk betelni egymással. Vele csókolózni olyan volt, mint... Nem is tudom, mihez hasonlíthatnám. Az ajkai, a nyelve puha volt, kívánatos. Mohók voltunk, ő ugyanúgy telhetetlenül csókolt, mint én. Néha abbahagytuk, hogy mondjunk pár szót, vagy mert nevettünk, vagy csak mert nem kaptunk elég levegőt. De aztán pár másodperc múlva folytattuk.
Olyan furcsa, Damian és én összegabalyodva... Hihetetlen! De tagadhatatlan volt köztünk a vonzalom. Nekem ő mindig is tetszett, de csak külsőre. Ezen kívül nem jött be, hiszen fenyegetést jelentett rám nézve. Sok bánatom okozójaként tekintettem rá. De mikor azt mondta, hogy sosem bántana, minden megváltozott. És mikor megcsókolt... Olyan jót éreztem most, amit már évek óta nem. Sőt... Talán még soha életemben nem. De hogy ezt pont Damian Blueval érzem?!
- Mit csinálunk mi? - beszéltem bele mosolyogva a csókunkba.
Éreztem, hogy ő is mosolyog.
- Nem tudom, nem így terveztem... De azt hiszem, meg fogok tudni birkózni ezzel az új helyzettel.
Kuncogtam. Éreztem, hogy a keze olyan helyekre vándorol, ahonnan nincs visszaút, ha hagyom. De nem akartam vele lefeküdni. Legalábbis még nem. Egy nap majd biztosan akarni fogok, és akkor majd sokszor akarni fogok, de most most, ma, még nem akartam. Elhúztam a kezét.
- Ne...
- Jó - bólintott aprót, és csókot lehelt a nyakamra.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Másfél óra múlva kászálódtunk csak ki az ágyból. Töltöttem mindkettőnknek egy pohár ásványvizet. Odakint már rég besötétedett, és mivel nem volt leengedve a redőnyöm, tükröződött az ablakom. Megpillantottam a boldogan mosolygó tükörképemet... Aztán szemet szúrt a nyakamban lógó nyaklánc. Lehervadt a mosolyom. Teljesen elfeledkeztem róla. A nyakéken lévő medált ki lehet nyitni, ami egy halálos mérget tartalmazó tűt rejt, amit Matt adott, éppen az a személy, aki Damiant elárulta. Minderről Damian semmit sem tud még. Szenvedélyes egymásra találásunk sok mindent megváltoztat. Vajon el kéne neki mondanom? Azt hiszem, jobb, ha elmondom. De most rögtön? Nem, inkább majd a napokban. Egy megfelelő percben. Elvégre nem lesz egy zökkenőmentes beszámoló...
- Ideje indulnunk - mondta Damian.
Bezártam a lakásomat, és visszarejtettem a pótkulcsomat a rejtekhelyére.
Az utcára érve egy fekete kocsi várt ránk. Damian az anyósülésnél lévő ajtóhoz lépett, és kinyitotta nekem. Milyen lovagias. Szerintem ha nem gabalyodtunk volna össze az imént, akkor is ilyen udvarias lett volna, hogy kinyissa nekem a kocsiajtót. Ő egyszerűen ilyen, talpig úriember.
- Köszönöm - mondtam, és már épp beültem volna az autóba, mikor a vállamra tette a kezét.
- Várj.
- Igen? - pillantottam rá.
Jelentőségteljesen nézett rám.
- Ugye nem fogsz kisprintelni az autóból az első piros lámpánál?
