Without Shadow - Föld és Pokol peremén II.

3. Exorciso te immunde spiritus!

Martin

Az erdő sűrűjébe vitt minket Robert, ahol a sötétben egy faház körvonalait lehetett kivenni. Erős fájdalom járta át a testem minden egyes szegletét, amikor kiszálltam az autóból. Robert előre ment a vállára kapott bátyámmal, aki még mindig nem volt magánál. Aggódtam érte. Mi van, ha rosszul mérte be Nathalie az ütést és valami létfontosságú központot talált el az agyában?

Amikor beléptünk tátott szájjal kezdtük el vizslatni a berendezést.  Faragott mintás bútorok és óriási bőrfotelek terpeszkedtek a nappaliban. A faburkolat és a padló harmóniája még otthonosabbá teremtette a helyet. A kinti sötétben nem látszódott, hogy milyen nagy területet is ölel fel ez az épület. Több szobát is láttam, külön helység volt a konyha és az étkező, illetve egy nagy fürdőszoba is helyet kapott. A port leszámítva minden berendezés kitűnő állapotnak örvendhetett, akár egy lakberendezési magazinban. Ekkor bevillant, hogy talán anyám keze is benne lehetett.

– Ez csak egy egyszerű búvóhely a magunk fajtáknak. A létezéséről csak az tud, akinek tudnia kell róla. Úgy hogy tartsátok titokban ti is! – szigorú tekintettel nézett ránk. – Leviszem Mattet a pincébe. Addig érezzétek magatokat otthon. Van kaja a hűtőben, egyetek, ha éhesek vagytok – ajánlotta fel, majd gyorsan eltűnt egy ajtó mögött.

Utána akartam menni, de Nathalie nem engedte. Sőt, ragaszkodott hozzá, hogy üljek le az egyik fotelba és várjak, amíg összedob nekem valami kaját. Tina kérdően rám nézett, amit egy gyors vállrándítással le is zártam.

– Megdugtad, mi? – húzta félre a száját.

– Hogy micsoda? – akadtam ki – Meg vagy húzatva? Ő meg én? Soha! – fejeztem be a témát. Tina elégedetten hátra dőlt a kanapén, karjait keresztbe fonta maga előtt. - Akkor csak ultra gázul nyomul! – suttogta.

– Csak kedves akar lenni. Szerintem nincs ezzel semmi gond!

Bosszantott, hogy folyton bele üti az orrát a magánéletembe. Barbaránál is folyton ezt csinálta.

Nem sokkal később Nathalie megjelent egy halom kötszerrel és egy nagy tálnyi szendviccsel. Közölte, hogy addig nem ehetek, amíg el nem látta a sebeimet. Tina felháborodva nézett felénk, ezzel jelezve, hogy mennyire nem tetszik neki Nath túlbuzgósága.

– Muszáj ezt? – kérdeztem Nathalie-tól miközben valamilyen folyadékkal átitatott egy vatta pamacsot. Egyből eszembe juttatta azt a jelenetet, amikor Barbara próbálta leszedni az arcomról az alkoholos filc nyomát.

– Igen. Nem kéne, hogy elfertőződjenek a sebeid, ugye? – nézett rám szigorúan, mintha az anyám lenne. Amint befejezte a mondatot, a vattapamacsot a felrepedt szemöldökömhöz nyomta és elkezdte a seb körüli részt dörzsölgetni. Az égő és csípő fájdalomtól belemélyesztettem az ujjaimat a bőrfotel karfájába. Fogcsikorgatva tartottam vissza a rinyálásomat és csak pár szisszenés szökött ki az összepréselt szám közül. Tina a grimaszaimat látva szinte fetrengett a nevetéstől.

A számomra kellemetlen pillanatot egy kopogás szakította félbe. Mindannyian megdermedve néztünk az ajtó felé. Robert rohanva jött fel a pincéből, hogy beengedje a vendégünket.

– Hello, Doki! – üdvözölte boldogan az idegent, aki csak nekünk volt ismeretlen. – Gyere be gyorsan. Meg kéne vizsgálnod azt a fiút. – mutatott rám. 

Egy magas és vékony pasi lépett a nappaliba. Elszörnyedve nézett rám, amitől kezdtem azt érezni, hogy tényleg borzalmasan festhettem. Sötétbarna haját őszülő hajszálak tarkították. Egy táska fülét szorongatott hosszú ujjai közt, amit a dohányzó asztalra tett mielőtt felém hajolt volna.