Without Shadow - Föld és Pokol peremén II.

17. A morf hatása alatt

Martin

Csak a Hold fénye világította be a sötét fákkal teli parkot, melynek falevelei a csillagos eget simogatták. Kellemes fenyőillat áradt a levegőben, egészen körülölelt a lágy szellővel, amely hátulról igyekezett felém. A táncoló légáramlattal együtt sétáltam előre, céltalanul. Megálltam és felpillantottam a fehér korongra, melynek kráterei arcot festettek az égitestnek. Egy fél másodpercre, mintha rám kacsintott volna. Pislogtam párat, mire ráeszméltem, bizonyára csak a puszta képzeletem játszhatott velem.

A langyos szellő, mely eddig szelíden suhant végig a park lombjai közt, megvadult ló módjára vágtatott, egyre erősebb csapásokkal tépkedte a fák leveleit. Az ágak őrjöngve kalimpáltak egyik oldalról a másikra. Szaporábban szedtem a lábamat, egészen addig, amíg hátulról egy hangos reccsenést hallottam, melyet egy vékony sikoly követett, majd egy tompa puffanás. Az egész talaj beleremegett a talpam alatt. Azonnal megfordultam és a hang iránya felé siettem. Nem kellett sokat mennem, hogy észrevegyem azt a hatalmas faágat, ami a földön hevert. Ahogy közeledtem a letört, szép lassan kirajzolódott egy törékeny test alakja. Nem törődtem a szembe széllel sem, odaszaladtam. Hason feküdt, mozdulatlanul, arcára tapadt kócos, hosszú hajtincsei. Eszméletlennek tűnt, óvatosan a hátára fordítottam, ekkor láttam az arcát borító, véres horzsolásokat, a már jól ismert lágy vonásokat, puha sápadt bőrét. Úgy hatott rám a felismerés, mintha tőrt döftek volna a szívembe. Remegő kezemmel keresni kezdtem a nyakán valami apró életjelet. Gyenge, de apró pulzálást sikerült kitapintanom, ahogy közelebb hajoltam hozzá, láttam mellkasának mozgását. Még élt!

Viharfelhők gyülekeztek a fejünk fölött, mennydörgés hangja rázta fel a környéket, azután villámokkal jelezte az idő, hogy jobb lenne mihamarabb távozni a park területéről. Gondolkodás nélkül felkaptam a lány testét és futni kezdtem a házunk felé. A villámok cikázva csaptak be a körülöttem lévő fákba, akár egy elvétett lövés, úgy suhant el a fülem mellett. Nem kellett sokat várni, az eső is eleredt, özönvízként szakadt le ránk. Bőrig ázva estem be a bejárati ajtón, kezemben a még eszméletlen lánnyal. Otthon síri csend fogadott és sötétség, csak a kint tomboló vihar hangjait hallottam. Az előszobában lerúgtam a cipőmet, és egyenesen a nappali felé léptem a csurom vizes zoknimmal. Minden erőmmel azon voltam, hogy el ne csússzak, amíg le nem fektetem a lányt a kanapéra.

– Hahó! - kiabáltam az emelet felé.

A fotelban lévő pokróccal betakartam a sérült és ázott vendégemet. Aztán a konyha felé vettem az irányt, hogy valami mesterséges fényt gyújtsak.

Dideregve dörzsölgettem a testemen lévő pulóveremet, mire észbe kaptam, hogy jobb megszabadulni a vizes cuccaimtól. Célirányosan megindultam a földszinten lévő fürdőszobába, levetettem második bőrként rám tapadó ruházatomat és a forró zuhany alá álltam. Nem akartam sokáig húzni a tusolást, hiszen magára hagytam a lányt, de az átfagyott testem nem akart mozdulni. Végigdörgöltem magam a tusfürdővel, leöblítettem a habot, aztán fájó szívvel, de kiléptem a kabinból és magamra tekertem egy kék színű törölközőt. Testem bizseregni kezdett a jól eső zuhanytól, majd amint kiléptem a meleg páraködből, szinte meg akartam fagyni. Felszaladtam a szobámba, hogy felöltözhessek, de amikor a lépcső tetejére értem egy hatalmasat estem előre. Hason fekve magamba káromkodtam pár sort a sajgó térdeim miatt, azután felálltam és ismételten a szobám felé vettem az irányt. Pár lépést tettem, mire ismételten megcsúszott a talpam. Reflexszerűen a falba kapaszkodtam, és morogva értetlenkedtem, hogy lehetek ennyire béna. A villámlás megvilágította az emeletet, csak ekkor vettem észre, hogy apróbb víztócsák keletkeztek a parkettán. Azonnal a plafonra szegeztem a tekintetemet, abban reménykedve, hogy nem a tetőszerkezet sérült meg. Az viszont egyáltalán nem tűnt úgy, hogy beázott volna, de a tócsák akkor is ott voltak.