Without Shadow - Föld és Pokol peremén II.

17.1 "Álarc? Erről nem volt szó!"

Sziasztok!
A történet fordulópontjához értünk. Hogy ez pontosan mit jelent? Remélem a fejezet végére megkapjátok a választ.
Örülnék pár visszajelzésnek, véleménynek. Mostanság mintha elfogytak volna az olvasóim. Bízom benne, hogy ez nem így van, és csak a statisztika rossz :)
Kellemes olvasást! ❤️

Martin

A légkondi hűs levegőjétől, a fejünk tisztulni kezdett, de még érezhetően tompultan ültünk Robert autójában. Tina kiharcolta magának az anyósülést, ebből kifolyólag Mattel hátra kényszerültünk. A pontos úticél számomra teljesen ismeretlen volt, de amikor elhúztunk a Royal Caméleon mellett, és magunk mögött hagytuk Árnyékvölgyet, valamiért aggódni kezdtem. Matt hátba veregetett, amolyan megnyugtatásként, aztán Robert ülése alá nyúlt, és előhúzott egy csavaros nyakú üveget.

– Ugyan, ne aggodalmaskodj már folyton! Igyál egy kis whiskyt! - Matt a kezembe nyomta az aranysárga folyadékot tartalmazó üveget. Egy korty erejéig letekertem a kupakot, automatikusan beleszippantottam, aztán meghúztam az üveget. A whisky kellemesen végigmarta a nyelőcsövemet, ahogy haladt a gyomrom felé. 

– Ez jól esett – hangoztattam, mire a visszapillantó tükörből Robert villogó tekintetével találtam szembe magam.

– Nincs piálás a kocsiban! - szólalt meg mély, határozott hangján – Nem szeretném, ha összehánynátok a hátsó ülést, mire odaérünk! - kezét hátra nyújtotta az üvegért, amit kénytelen voltam odaadni neki.

– Hová megyünk? - kérdeztem, azután középre telepedtem és a két ülés között, könyökölve előre hajoltam.

– A főváros felé – közölte Robert, és gyorsan ráhajtott az autópályára – Kevesebb, mint egy óra és ott leszünk.

– Minek megyünk odáig, hogy bulizhassunk? - förmedtem rá Tinára, aki egy pillanatra összerezzent.

– Emlékszel a fekete hajú barátnőmre, Lucyra? - válasz helyett csak bólintottam – Na, ő most nyáron az apjánál van pár hétig, aki amúgy egy menő szórakozóhely egyik résztulajdonosa. Lucy elhívott engem bulizni és volt olyan kedves, hogy nektek is szerzett jegyeket. Visszautasíthatatlan ajánlat, főleg ha a Lost Angels-be hívnak – Tina rám kacsintott, amit nem tudtam mire vélni, így inkább csendbe hátradőltem, és kibámultam az ablakon. A sebességtől a fák, mintha dülöngéltek volna, a szürke vaskordon pedig teljesen összefolyt a természettel. Minél tovább bámultam a kinti világra, annál jobban kezdtem szédülni. Azonnal előrefordultam és megráztam a fejemet, mintha attól elmúlna a szédülés, de ez csak egy rossz szokás volt a részemről, ugyanúgy forgott velem a világ. Nem akartam, hogy hányás legyen a vége.

– Minden oké? - bökött oldalba a könyökével Matt. 

– Ja – bólintottam.  Váratlanul elkezdett rezegni a zsebemben a mobilom. Kissé nehezemre esett kihalászni, ezért eltartott egy darabig, mire végre a kezembe tartottam a készüléket. A hívó már letette, de pár másodperc múlva újra rezegni kezdett, a kijelzőjén pedig hatalmas betűkkel Nathalie nevét írta ki. Lefagyva meredtem a névre, még az se tűnt fel, hogy Matt fölém hajolt. Egyszerűen nem tudtam, hogy akartam-e beszélni vele vagy sem. A múltkori csók után eléggé távolságtartó lettem vele szemben.

– Nathalie az, tesó! Miért nem veszed fel? Félsz, hogy kihallgatjuk az intim beszélgetéseteket? - Matt a megszokottnál hangosabban nevetett. Tina azonnal hátra kapta a fejét, ahogy Matt kiejtette a lány nevét.

– Fel ne merd venni! Az a kis hárpia teljesen rád akar akaszkodni! - sziszegte mérgesen.

–Miért vagytok ilyen kegyetlenek azzal a lánnyal? - szólt közbe Robert, látszólag nem tetszett neki, amit Tina mondott.