𝘈 𝘎𝘪𝘳𝘭 𝘞𝘩𝘪𝘵 𝘓𝘶𝘷...| 𝖩𝗎𝗇𝗀𝗄𝗈𝗈𝗄 𝖿𝖿. SZÜNETELTET

14. Rész

Nehezen nyitottam ki szemeim, de miután sikerült kilépnem az álmok világából, rögtön melegség töltötte el mellkasom, amint is eszembe jutott a tegnap este történtek. Az az egy apró pillanat, ami rengeteget jelentett nekem, és ami miatt a pillangók ismét életre keltek gyomrom méllyén, és arcomon egy boldog mosoly ülepedett le. Kipihenten tápászkodtam fel ülő helyzetbe, majd a mellettem lévő éjjeliszekrény vezettem tekintetem, ahol először is egy papír cetli keltette fel érdeklődésem, amire egy egyszerű mondat volt vésve: Elmentünk. Majd jövönk! Puszi: Sua
Kicsit meglepetten olvastam el újra a tinta nyomait a papíron. Szóval egyedül vagyok ebben az óriási lakásban. Fogalmam sincs hova mehettek a többiek, és ez eléggé zavart, de biztos van valami nyomós indokuk arra, hogy itt hagytak. Vagy is remélem. Még egyet nyújtóztam ágyamon, majd végre feltápászkodtam onnan és az ajtó felé indultam, ahonnan a konyha felé vettem az irányt. Csináltam magamnak egy bögre gőzölgő teát, majd azt szürcsölve foglaltam helyet egy szímpatikus széken. Szokatlan volt üresnek látni a házat. Szokatlan és túl csendes. Semmi ötletem sem volt, hogy mi dolguk lehet a többieknek, Suával együtt, de úgy voltam vele nem szólok bele. Egyszer majd csak hazajönnek akár hova is mentek. Nagyot sóhajtva nyeltem le az utolsó kortyot a csészémből, és az ablak felé vezettem tekintetem. A kinti napfény sütött be az üveg mögül, így teljesen bevilágítva a benti teret. Persze ellentétben itt bent, kint folyt az élet. Míg embereknek nyoma sem volt, az erdő mélyén, a fák között állatok tömkelege tette minden napi dolgait. Hirtelen felpattant a bőr borítású székből, majd felhúztam cipőm, és megragadtam telefonom. A bejárati ajtó felé indultam, majd még mielőtt kiléptem volna azon, a mellette díszelgő növényhez nyúltam, ahonnan kihúztam egy kulccsomót. Erre jó volt Jin hosszú bemutatója, arról, mit hol találok a házba. Kezembe a kulccsal léptem ki az utcára, majd az ajtót kettőre zárva lépkedtem le a ház előtt lévő lépcsőfokokon. Nem ülhettem egész nap négy fal között, egyedül, így úgy döntöttem jobb ötlet szétnézni a környéken. Komótosan sétáltam el a biztonsági őr mellett, aki rám sem hederített. Mondjuk már láthatott párszor az elmúlt két hétben. Nagy léptekkel indultam el a szokásos irányba, ahol már tucatjára sétáltam, csak még egyszer sem egyedül. Az ismerős környéknek hála, ismét a tegnapi nap jutottam eszembe. Boldog voltam, de még is bizonytalan. Bizonytalan, hisz nem tudtam, bele lehet-e szeretni valakibe alig 2 hét alatt.

~~~

Vidáman lépkedtem a betonnal kirakott járdán, miközben le sem vettem szemem a mellettem lévő boltok kirakatain, amik meg voltak töltve minden féle dologgal amit csak el lehet képzelni. Az utcák tele voltak nyüzsgő emberekkel, autókkal, melyekből ritkán, de még is párszor kihalladszódott egy-egy szitkozódó hang, vagy duda szó, a nagy forgalomnak köszönhetően. Furcsán zsúfoltnak tűnt a város, egy e-féle kis városi lánynak, de tetszett az az érzés, hogy itt élnek az emberek. Itt sosincs megállás, egyszerűen szünet nélkül végzi mindenki dolgát, és megy egyik helyről a másikra. Már egy jó ideje úton voltam, és folyamatosan csak járkáltam, az utcák minden kis zugát bejárva, és úgy döntöttem, ideje lenne végra visszafele indulni. Már csak ott volt a bökkenő, hogy nem tudtam merre van a visszafelé. Egy ideig próbáltam figyelni az ide vezető utat, de egy idő után teljesen elvarázsolt az egész város, így csak arra tudtam koncentrálni. Nagyon sóhajtottam, majd kétségbeesetten pillantottam körül, hát ha találok valami nyomot merre is lehetek, de ezzel nem jártam sikerrel. Zsebemben lévő telefonomért nyúltam, ahol Sua nevére nyomtam, majd abban reménykedtem felveszi, de a hívás sípoló hangja sehogy sem akart abbamaradni, így végül letettem azt. Körbenéztem az utcán, egy megbízható embert keresve, hát ha el tudna engem igazítani, hogy merre is vagyok pontosan. Egy kék pulcsis srácot pillantottam meg, aki nekem háttal állt. Félve indultam meg felé, majd óvatosan vállához nyúltam, és megfogtam azt. Az ismeretlen férfi megfordult, de ezek után már tudtam, hogy nem is annyira ismeretlen az előttem álló fiú.
-Iseul? Te vagy az?-kérdezte a fiú, majd egy szoros ölelésbe vont, ami meglepett, de viszonoztam.
-Soo...Soobin?-vettem szemügyre az előttem állót.
-Évek óta nem láttak. Utolsó találkozónk vagy 4 éve volt-mondta, a fiú mire eggyetértően bólintottam. Tényleg rég nem láttam az előttem állót. Pontosabban általános iskola óta. Egész jó barátomnak nevezhettem őt, abból a kevés közül. Minden esetre jó volt újra látni, azt a gyerekes mosolyt arcán. Egy cseppet sem változott azóta. Ugyan olyan színes ruhákat hord, és állandóan vigyorgó arcát pedig ugyan az a csillogó, barna tincsek vették körbe.
-És, miben segíthetnék?-kérdezte, miközben megigazította rózsaszín baseball sapkáját, ami feje tetejére volt téve.
-Hát tudod...egy picit eltévedtem. Új vagyok még ezen a környéken, és sokkal nagyobb ez a város, mint gondoltam. Sokkal-mondtam körbenézve az utcán, majd visszapillantottan a fiúra, aki megkuncogta bénaságom.
-És, hova kéne menned?-kérdezte azt a kérdést amire egy cseppet sem készültem fel. Nem mondhattam semmit a srácok házáról, hisz az nem lenne korrekt az én részemről, de mi más tudnék mondani.
-Azt nem mondhatom el...-mondtam leszegezve fejemet, cipőm orrára pillantva.
-Hát pedig az úgy nem lesz egyszerű-szisszentett fel a fiú-Mi van már, csak nem a Bts házában laksz-mondta a fiú nevetve, mire vörösek fejjel pillantottam rá, majd mikor rájöttem ez mennyire lehetett feltűnő rögtön elkaptam fejem. Ohh basszus.
-Ez most komoly?-kérdezte, mire feladtam magam és bólintottam, miközben Binsoo szemeibe néztem-Ha tudnád mekkora szerencséd van-mondta mire, vörös fejemen egy értetlen arckifejezés ült ki-Tudod, még régebben jóba letten az egyik taggal, pontosabban Taehyungal, szóval tudom merre laknak-mondta egy óriási vigyorral, mire én is átvettem ragályos vidámságát, majd a már elindult fiú után szaladtam.
-Köszönöm-mondtam hálasan, és így már eggyütt sétáltunk a zsúfolt utcán.
-Semmiség-mondta, és legyintett egyet kezével-Mit keresel is Seolban?
-Itt fogom elkezdeni szeptembertől az egyetem, így úgy döntöttünk nyáron kicsit kiismerjük a várost-mondtam, majd megrántottam vállamat.
-És, hogy keveredtél a Bts-hez? Vagy ők, hogy keveredtek hozzád?-kérdezte kíváncsian, mire sóhajtottam egyet.
-Az egy hosszú történet. Egy nagyon hosszú történet-mondtam egy apró mosollyal a számon, mire a fiú bólintott.
-És, te honnan ismered Taehyungot?-kérdeztem a mellettem álló fiút, mire ő gondterhelten sóhajtott egyet, és kezét zsebébe méllyesztette.
-Az egy még hosszabb történet-mondta, mire kíváncsian pillantottam rá, de tudtam nem fogja elárulni, így inkább ráhagytam, és tovabb folytattam utam, a fiúval együtt.