BTS x Reader [HUN] |BEFEJEZETT|

"Eleget éltem már.." [JM]

A szerelmed egészen lehetetlennek tűnt. Egy idol, és te. Egy átlagos lány. De Ő mégis téged választott, s megölte őt. Legalábbis lelkileg. Téged tett boldoggá, s te őt. Minden rendben volt. Vagyis, úgy tűnt. A valóság viszont többet mondott. Jimin..igen, a te drága Jimin-ed depresszióba esett. A Bighit utálta. Miattad. Haragudtak rá, tönkre tették, azért mert téged szeretett, nem pedig Jennie-t, aki ugye ismert idol volt. Mostanában Jennie-ről egy hírt sem olvasni, se tudni. Eltűnt a világ elől. Ez idők alatt te is ezt tetted volna, viszont a barátod, Jimin szükséged vette. Szeretett. Miattad ment tönkre, amit sajnáltál. Nagyon.

....

A fiú kinyitotta pilláit, s ugyanolyan sötétséget látott, mint mikor bevolt zárva szemhéja. Oldalra fordul óvatosan, hogy láthassa nyugodt arcod, miközben mélyen alszol. Elmosolyodott. Most megengedte magának a boldogságot, habár csak egy fél pillanatra, de megengedte. Kikelt az ágyból, már teljes, fekete felszerelésben. Fekete kapucnis pulóvert viselt, amire egy fekete bőrdzsekit vett. Fekete farmere lyukas volt a térdénél, fekete, hosszúszárú Convers-e takarta lábfejét. Olyan volt akár egy árnyék. A fürdőbe lépett, majd a szekrényből elővett egy doboz, olcsó festéket, s bekente vele haját, hogy az is feketén csillogjon. Várt egy kicsit, majd hanyagul lemosva, oltotta le a villanyt. Odalépett az éjjeli szekrényedhez, rárakott egy borítékot, amit már hetekkel ezelőtt megírt neked, majd legugolt hozzád és egy utolsó csókot nyomott a homlokodra. Mielőtt kilépett volna szobátok ajtaján, hátrafordult és utoljára megcsodált, majd ismét elmosolyodva hagyta el a közös házatokat.

Az éjszakában sétált, az egyik buszmegálló fele, miközben sporttáskájában turkált, amit elhozott. Kereste a telefonját, amit felhangosított, reménykedve megtudod, mielőtt vége lenne mindennek. Felszállt a buszra, majd elfoglalt a helyét, ahol az ablaknak döntötte homlokát, s úgy sírt.

Amint megérkezett Busan-ba, a kedvenc hegyére vezette az uta. Már reggel hat óra volt. Tudta, hogy te már fél ötkor felkeltél (mint, mindennap) s most jelenleg az otthagyott levelét olvasod. Tudta, hogy ide fogsz sietni, tudta, hogy felfogod hívni, mit baromkodik már megint. De most nem tréfált. Nem butáskodott. Teljesen komolyan gondolt minden szót. Csörgött a telefonja, de ahelyett, hogy felvette volna, belehajította a szakadékba, hogy leeshessen a hegy oldalán. Nemsokára ő is utánna megy, csupán látni szeretne mégegyszer. Nem tud elengedni. Kéttelen rá.

-Jimin! -hallotta meg bársonyos hangod, majd gyors lépteid, ahogy felé siettél.

Nem volt rajta smink, csupán gyorsan felkaptál egy kabátot, s megígazítottad reggeli hajad. Szeretett így látni. Szerette mikor természetes vagy. Szeretett téged.

-Ne gyere közelebb, kérlek! -állított meg, mikor a közötettek lévő távolság olyan két méter volt. -Szeretlek.

-Ugye ezt nem gondolod komolyan? Hogy hagyhatsz itt? Tönkre akarsz tenni? -sírod, miközben a levéllel csapkodsz ide-oda.

-T/N...eleget éltem már...elég embert tettem tönkre. Téged csak megakarlak óvni, a bántalmazásoktól... sajnálom. -sugja, majd még utoljára rádmosolyog, és elengedi magát.

Hirtelen kapsz keze után, de már csak pár ujját kapod el, amiken nem tudod rendesen megfogni, így kicsúszik kezeid közül. A szerelmed a mélyben fekszik, mosolyal az arcán, hiszen úgy halt meg, hogy szerették. Igen is sokan szerették.