Száguldás és szerelem (Befejezett)

13 fejezet

-Hát...-vakarja meg a tarkóját.

-Na, azt ne mond, hogy nem tudsz mit mondani.-nevetek fel.

-De tudok, de nem tudom hogy hol kezdjem.

-Mondjuk az elején.-adom meg az értelmes választ rá.

-Hát oké, 1997-ben születtem október 16.-án Monacóban, most 26 éves leszek...-na itt szakítja félbe Adam.

-Haver, ha ezt akarná tudni akkor beírná a Wikipédiára azt csá.-tárja szét a kezét.

-Jól van, hagyjál már. Akkor van kettő testvérem egy fiatalabb és egy idősebb, mindegyik fiú.

-Uhh az igen, nem volt nehéz velük? Vagyis nem veszekedtetek sokat?-kérdezem kiváncsían.

-Hát, de azért igen, de tényleg ezeken a kicsi apróságokon. De akkor nagyon. Emlékszem amikor a bátyám elvette a játék autómat én meg olyan hisztit csaptam, hogy tőlem zengett a ház. Meg amikor eltörtem az öcsémnek az egyik játék figuráját, na az durva volt.-mosolyodik el a régi emlékeken. -Tudok olaszul és angolul. és képzeld az apám is foglalkozott autókkal.-meséli nagy beleéléssel.

-Tényleg?-lepődök meg, mert ezt nem tudtam.

-Igen, ő Formula3-as versenyző volt, csak fiatalon beteglett ezért már tovább nem csinálta.-vált szomorúvá az arca.

-Sajnálom.

-Nem kell már régen volt. Valamennyire túltettem magamat rajta. De ha elvesztünk valakit akkor nem lehet csak úgy túltenni magadat rajta.

-Igen, az idő a gyógyír mindenre, legtöbbször ezt mondják és ez valamilyen szinten igaz is.-érzek keserű ízt a számban, miközben felidéztem egy emléket. Észre is veszem, hogy Adam furcsán néz rám, de nem tesz megjegyzést rá.-Akkor mondhatni az autózás benne van a véredben.-terelem gyorsan a témát.

-Igen, így is mondhatjuk.-nézünk mélyen egymás szemeibe, talán azért mert ő is látja rajtam, hogy hasonló dolgokon mentünk keresztül.

-Na elég legyen az enyelgésből, én is itt vagyok.-szakítja meg a pillanatot Adam, hogy magára vonja a figyelmet.

-Jaj Adam, csak nem nyügös vagy? Nem volt meg a délutáni szundid, vagy netalántán ki kell cserélni a pelust?-szól be a csapattársa Adamnek.

-Bekaphatod.-mutat be neki, duzzogva. Ezután meg halljuk ahogy bemondják, hogy leszállunk. Miután elköszöntünk Charlestől Adam kibérelt egy kocsit és a szállásunkhoz mentünk, ott pedig fáradtan hullottunk az ágyra...

Még volt pár napunk a verseny előtt ezalatt felfedeztük Barcelonát. gyönyörű hely az már biztos, az emberek itt is barátságosak voltak. Megnéztünk pár érdekes helyet az első bencés apácák kolostorával kezdtük. De Adamet ez nem kötötte le nagyon ezért tovább mentünk, pedig nekem tetszett, de ő neki szerintem a fenekem látványa jobban bejött. Sőt biztos...... Este a városban sétáltunk és mindennap máshol vacsoráztunk. Most meg már ott tartunk, hogy holnap lesz az időmérő... Ahogy a Spanyol nagydíj közeledik egyre rosszabb rémálmaim vannak, félek hogy Adammel történni fog valami. De nem mondtam az álmaimat el neki. Most meg az ágyon fekszünk és a gondolatainkba mélyedve nézünk ki a fejünkből.

-Tudod, amikor charlessal beszéltünk és mondta, hogy mi történt az apjával, akkor láttam hogy hogyan néztél rám. Azért éreztem át a helyzetét, mert nekem is az..az apám...-adom meg a választ amire várt napok óta.

-Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz.-tűr el egy tincset az arcomból.

-Az apám amikor tíz voltam Katie pedig öt akkor anyámmal, durván összevesztek. Apám dühében megütötte anyámat és elviharzott. Másnap visszajött a cuccaiért beadták a válást és lelépett. Apám mindenen összeveszett anyámmal.-fejezem be.

-Sajnálom.

-Nem kell, jobb is hogy elment.-mosolygok rá úgy, hogy lássa hogy jól vagyok.

-Hát úgy látszik, mind a kettőnk családi háttere el van baszva.-próbálja oldani a hangulatot.

-Ja, aludjunk holnap lesz az időmérő.-takarom be magunkat.

-Jó éjt szívem.-puszil bele a hajamba és elnyom az álom világa..