Száguldás és szerelem (Befejezett)

20 fejezet

Egy szó. Utálom. Utálom a hétfőt.... Utálom a sajtó napokat... Utálok mindent mostanában. Teljesen antiszoc lettem. És mindenki megjegyzést is tesz erre. Nem mindegy nekik?  Ó és Adam elmehet a francba. Olyan szintű bűntudatom van, hogy lesmároltam aztán ott hagytam. De most mit tudtam volna tenni? Egy hazug dög... Mondjuk mostanában minden férfiról ez  a  véleményem. Charlessel meg már nem is beszélek, letiltottam mindenhonnan. Nem is értem, hogy lehet valaki ilyen köcsög... Mindegy, megy az élet anélkül is, hogy az én problémáimmal foglalkoznának. A munka jó, a főnök nyomul ezerrel, az emberek hülyék és mit lehet ebből leszűrni? Hogy én vagyok a kritikus köcsög. De hogy mondják ilyen az élet...

Adam még mindig nem versenyezhet, de már csak két hét. Nagyon izgatott látom a szemeiben amikor találkozik a tekintetünk. Néha olyan jól esik bámulni, de tényleg. Ahogy a hajába túr, meg amikor nevet és mosolyog, de közben látom rajta hogy szomorú és mindez csak a látszat. Bárcsak tenni tudnék valamit, de nem merek lépni. Pedig ő már annyiszor próbált velem kommunikálni és megakarta beszélni a dolgokat, de én megfutamodtam... 

-Gyertek ma én állom az összes piát.-kiálltja el magát Adam és beljebb invitál mindenkit. Nem is értem miért vagyok itt? Mi a fenének ünnepelem vele a névnapját? Csak mivel mindenki megy és a szerkesztők meg minden, nekem is jönnöm kellett. Mint egy céges buli. Már jó pár órája tart én meg végre elszabadultam a többiektől és kijöttem a teraszra egy kis friss levegőt szívni, bent túl sok volt a cigi és a pia szag...

-Hát te meg mit keresel itt?-szólal meg mögöttem egy nagyon ismerős hang.

-Kellett a levegő.-válaszolok egyszerűen.-És te?

-Szintúgy.-matat a zsebében, majd elővesz valamit és a szájába rakja, majd ismét keresgél... Már gyújtaná meg a cigit, amikor szép nőies mozdulattal kiverem a szájából...

-Te normális vagy? Miért károsítod magadat?-kérdezem tőle idegesen.

-Neked nem mindegy?-von vállat hanyagul, majd kortyol még egyet a whiskyből.

-Nem, azért ha lehet ne tedd tönkre magad.-szólok hozzá kimérten.-Nem gáz, hogy ott hagytad az ünneplő tömeget?

-Dehogyis, senkinek sem tűnt fel.

-De annak a szöszinek meg a vöröskének biztos.-bólogatok gúnyosan.

-Nem, mert elküldtem őket. -rázza meg a fejét.-Miért?-csak ennyit kérdez.

-Mit miért?-értetlenkedek.

-Miért, lett ez velünk? Hogy most itt állunk egymástól a tisztes távot meghagyva és sablonosan beszélgetünk?

-Nem tudom, mert így hozta az élet.-nézek le a városra.

-Annyira boldogok voltunk.-kezdené el, de én félbe szakítom.

-Jól mondod voltunk. Amíg össze nem vesztünk.-az emberek elkezdtek fedő alá szállingózni, mert az eső apró cseppekben hullott le ránk.

-Lia, te abba nem gondolsz bele, hogy én aznap mennyit is veszítettem. Elveszítettelek téged és a Forma1-et. Az életem értelmeit, mind a kettő ugyan az, de mégis másképpen. Lehet hogy rosszul fogalmaztam és te is félre értettél, de mégis a vége az lett, hogy engem fosztottak meg mindentől. Ha nem lett volna a baleset akkor nem is vesztünk volna össze. De most mit tudok tenni? Nekem ez a munkám. És te voltál a párom. És az élet mindentől megfosztott, de téged nem. Ha valamennyire is szerettél akkor biztos neked is fájt, de nekem jobban. Lia, én feleségül akartalak venni...-könnyek gördülnek le az arcomon, így hallgatom a kiakadását.

-Adam, én... Én összetörtem, én annyira elveszettnek éreztem magamat. Nekem is nagyon fájt, sőt még mindig fáj.-nevetek fel halkan, miközben a könnyeimet törölgetem.

-Nekem te vagy az életem értelme.-áll meg előttem nagyon közel.

-Nekem is te vagy.-fogja meg a derekamat és ott a szakadó esőben magához ránt és ölel, nyugtat mert fél, hogy egyből el fogok tűnni, mint múltkor... Aznap éjjel újra neki adtam magamat. Nemcsak testileg, de lelkileg is. Mondhatnám hogy csak szex volt, de akkor hazudnék. Egy csoda volt az az éjszaka és sose fogom elfelejteni, de mégis annyira fájt amikor reggel ott kellett hagynom a békésen szuszogó szerelmemet, ez így nem mehet tovább...

🏁🏁🏁

Hát eljött ez is. A Francia nagydíj. Mindenki teljesen be van zsongva. Mert most fog először rajthoz állni, majdnem két hónap kihagyása után Adam Davids. A tömeg tombol, én pedig a VIP kártyámat felmutatva utoljára bemegyek a Ferrari boxába...

-Hé Adam.-szólok oda a fiúnak akivel azóta az éjszaka óta nem beszéltem...

-Lia.-lepődik meg teljesen, úgy látszik nem rám számított.

-Csak sok sikert akartam kívánni.-állok meg előtte mosolyogva.

-Köszi.-viszonozza a gesztusomat, majd beáll az a kínos csend...

-Én hibám volt, én rontottam el.-töröm meg a szótlanságot.

-Mi?-zavarodik össze.

-A kapcsolatunkat én rontottam el, nem te. Meg kellett  volna értenem, hogy nem választhatsz a Forma1 és köztem. Hisz neked ez az életed. Sajnálom, de tényleg tiszta szívemből és remélem hogy majd egyszer meg tudsz nekem bocsátani.-tördelem a kezeimet zavaromban.

-Én is sajnálom Lia.

-Neked nincs mit, én voltam az idióta.-mosolygok rá keserűen és megölelem.-Vigyázz magadra.-suttogom a fülébe.

-Miért érzem azt, hogy ez a búcsú?-néz rám szomorúan.

-Mert felmondtam és haza utazok.

-Te is vigyázz magadra.-bólintok, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókolom utoljára, de ebbe mindent beleadunk.

-Gyere már Adam, kezdünk.-szakítanak szét minket.

-Szeretlek.-kiabálom oda neki, de ő már a kocsiban ül úgyhogy sanszos hogy nem hallotta.

-Én is Lia, én is.-tehát ez volt a búcsú, ennyi végeztünk. Hátat fordítva neki elindulok és leadom a kártyámat, majd már csak annyit hallok hogy a motorok felbőgnek és elindul a futam... De nem aggódok, mert érzem hogy megnyeri és ezzel az emberek tiszteletét is... 

Nyugodt szívvel hagyom ott, de Adammel együtt a szívem másik felét is otthagytam...

Vége

Még ma hozom az epilógust... 😥