Száguldás és szerelem (Befejezett)

17 fejezet

Adam szemszöge:

Miután megérkeztem Monacoba egyből a hotel felé vettem az irányt. Bár a csapattagjaim erősködtek, hogy had jöjjenek velem, de nem vagy se gyerek se magatehetetlen. Megoldom én magam. Nem akarom , hogy sajnáljanak, sem azt hogy pátyolgassanak. Elég sajnálatot kaptam az elmúlt pár napban, a baleset meg hogy Lia is...Lia is elhagyott szép szóval. Most nem tudom, hogy hol van. Annyit mondtak meg nekem, hogy haza ment Londonba. És sejtéseim szerint el is vitte a cuccait a házunkból. Én nem mentem haza, inkább Charlessel mentem. Meg igazából az első napokban fel se álltam, azért a vállamat eléggé szétcsesztem, a doki szerint csak eléggé kiugrott a helyéről, de az egy piszok fájdalmas dolog....

És most itt vagyok, a teraszon üldögélek és cigizek meg ki van öntve a poharamba a jó hideg orosz whisky. Szóval most itt tartunk, se csajom, se munkám... Ki kell hagynom jó pár futamot... A fasz ki van mindennel és mindenkivel....

-Már csak te vagy nekem édesem.-gügyögök az üveghez. Remek, már kezdek bedilizni is. Itt hajnalban üldögélve nagyon elgondolkodtam, és felidéztem annak a napnak az emlékeit... Olyan kristálytisztán látom  magam előtt az arcát miközben veszekszünk, és hallom...hallom, szinte már vízhangként hat ez az egész, csak ismétlődnek bennem a szavai... Újra és újra. Ahogyan befut és kifut, az életemből...

"Eléggé kómásan fekszek az ágyban ahová leraktak, a doki szerint van egy enyhe agyrázkódásom és azért vagyok ilyen, és majd a szédülés is elfog múlni idővel...

-Engedjenek be hozzá, tudnom kell hogy hogy van.-üvöltözik a kinti  őrrel a szerelmem.

-Engedjék be.-szólok oda nekik, ők meg megteszik amit kérek és becsukják az ajtót.

-Adam, istenem annyira...annyira megijedtem. Azt hittem, hogy elveszítelek.-ölel át én meg fájdalmasan felnyögök.

-Kicsit óvatosabban.-tolom el annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Ó, bocsánat.-szakadna el tőlem, de én visszatartom.

-Ne, ne menj. Gyere ide.-mutatok az ágyamra.

-Rendben.-ül fel hozzám én meg a fejemet a melleire hajtom.-Na jó helyed van?-kérdezi nevetve.

-Soha jobb, minden éjjel így fogok rajtad aludni, most fordítva lesz. Nem te alszol az én gyönyörű mellkasomon.-mosolyodok el önelégülten.

-Jaj, te. Nem hiszlek el, most volt baleseted, de te mégis az egóddal foglalkozol.-simítja ki  a hajamat a szememből.

-Hát, ja, mit is mondtál? Hogy én egy beképzelt híresség vagyok? Hm, talán az vagyok, de a te beképzelt hírességed.-bököm meg az oldalát.

-Hát, ja. És milyen szerény is, nem is változtál.-kacag fel jóízűen.

-De Lia, bármit megtennék érted és miattad képes vagyok változni és változtatni is.-csókolom meg őt.

-Szeretlek Adam.-bújik még jobban hozzám, de direkt ügyelve hogy ne fájjon nekem.

-Én is Lia, én is..

-És mit mondott a doki?-néz rám érdeklődve.

-Agyrázkódásom volt, és a vállam is szar, a szeme felett a sebet lekezelték és ki kell hagynom jó pár futamot.-komolyodok el.

-Istenem, én annyira féltem. Még most is magam előtt látom ahogyan felborulsz.-kezdenek el potyogni újra a könnyei.

-Jaj, Lia. De itt vagyok és élek.-töröm le a szomorúságának a jeleit.