•|KPOP Imagines|• [kérések;ZÁRVA]

WayV - WinWin

Igazából.. kicsit confused vagyok, hogy hogyan is írjam ki a bandát, mivel ugye már nem nct127 tag a drágaság, úgyhogy csak marad neki a kínai subunit... szóval marad wayv xd <3

Nah akkor, kedves dokyungsoo666 remélem, hogy elviselhető lett, mivel még sosem írtam féltékenységgel xd

Meg igazából nem tudtam, hogy akkor most Sicheng baba legyen féltékeny, vagy pedig te, de majd meglátod, hogy hogyan alakult <3
(Ha nem tetszik, írok másikat ^^)

Jó olvasást! ;)

————————

Amióta az eszedet tudod, azóta érdekel festészet. Mindegy, hogy mekkora vászonra van festve, milyen ecsetet használtak hozzá, hányszor kapott agybajt a művész, amíg készen lett művével... te akkor is csodáltad a mázolmányokat.
Mikor óvodába kerültél első dolgod volt ecsetet ragadni, majd mindenkit megszégyenítő módon olyat alkotni, ami miatt csak ámultak. Merthogy nem csak nézni szeretted a festményeket, hanem te is kifejezetten tehetséges voltál a szakmában. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a világ felfedezettjeként belépj a köztudatba. Szüleid mindenben totálisan támogattak, bár az egész elején még tartózkodtak ettől a vonaltól. A családodban nem ismeretlen ez az ág, hisz üknagypapád szintén elismert művész volt, így tudtak következtetni arra, hogy te vajon honnan örökölhetted ezt az orientáltságot.
Tanulmányi átlagod is az eget verdeste, így soha senkinek nem volt egy rossz szava sam rád. Mindenben tökéletes voltál, amihez csak hozzá kezdtél, épp ezért nem értették szüleid sem, hogy mikor egyetemre jelentkeztél miért nem valami ultramenő szakra jelentkeztél, ahol valami lehetett is volna belőled. Te viszont hajthatatlan voltál, és oda mentél, ahová szíved húzott. Ez pedig nem volt más, mint egy neves egyetem művészeti tanszéke.

Könnyű szerrel beilleszkedtél már az első héten a közösségbe, és ennek köszönhetően találtál pár új barátot is magadnak.

Azt csináltad, amit szerettél, olyan emberek vettek körül, akiket te is elfogadtál, mégsem érezted magad egésznek. Valami hiányzott az életedből. Hosszas gondolkodás után arra jutottál, hogy mindenképpen megkérdezed erről legjobb barátnődet, hátha tud valamit, amit te nem.

- (T/N)! – kiáltott rád a terem ajtajából legjobb barátnőd, akivel már majdnem az első napon megtaláltátok a közös hangot. Épp ugyanannyira szerette a művészetet, mint te, és egy csomó érdeklődési körötök egyezett, így volt tárgya mindig csevegéseteknek. – Na, mi ez a nulla életkedv? – telepedett le melléd, és táskáját levágta a földre. – Ennyire nincs kedved egy kis művtörihez? – pakolta ki könyvét, miközben téged nézett.

- De van kedvem, csak... Na jó, mégsincs. – adtad fel, és kiöntötted a lelked. – Igazából semmihez sincs kedvem. Mintha valami hiányozna az életemből. És nem, nem a bulizásra gondolok. Az távol álljon tőlem. Inkább valami másra gondolok.

(B/N) nem mondott semmit, csak egy sejtelmes mosollyal az arcán nézett rád.

- Most kinevetsz? Én pedig megbíztam benned? – játszottál sértettet.

- Tudom mi a bajod. – fonta össze karjait mellkasa előtt, majd közelebb hajolt hozzád. – Neked egy pasi kell. – suttogta.

- Úgy gondolod? – néztél rá sejtelmesen.

- Ennél biztosabb még soha semmiben nem voltam. – bólogatott hevesen.

Nagy kételyek között teltek a következő napjaid, és így még a tanulás sem vonta el a figyelmed. Azon gondolkodtál, amit barátnőd mondott neked.