Ameerah Farsiris Medalain Kerrich Nenita szigetének a hercegnője, a trón várományosa. A családja hosszú időkön át uralkodott a szigeten, és a környező kisebb szigeteken. Először volt az, hogy a férfi örökös-Ameerah bátyja-lemondott a trónról. A köte...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
„Hogy miért hagytam őt elmenni? Pont azért, mert szeretem." -A szépség és a szörny
-Nem is tudom mit mondhatnék.-mondja Atyám.
Idő közben átmentünk a könyvtárba, hogy kényelmesebb legyen a beszélgetés. Most Tony kivételesen nem a hátam mögött állt, hanem mellettem ült. Hiába mondtam neki, hogy itt nem érhet baj ő nem tágított. Szerinte az ő hibája, hogy meglőttek, mert-az ő szavaival fogalmazva-idiótán viselkedett velem. Nem csak ő tehet róla. Mindenki hibás. Ő is mert nem figyelt, én is mert leblokkoltam és nem szóltam, a biztonságiak. Furcsa hogy ezt mondom, de szükség volt erre. Különben ki tudja mikor óhajtott volna újra szóba állni velem. Örülök hogy mellettem van. Ez alatt az egy hét alatt hiányoltam őt. Persze itt volt velünk, de távol volt tőlem, és nem volt hajlandó szóba állni velem.
-Mindegy hogy hol kezded. Az a lényeg, hogy őszinte légy. Én csak ezt kérem.-mosolygok Atyámra halványan.
-Rendben.-mosolyog vissza.-Sajnálom, hogy nem voltam jó apád. Többször eléd helyeztem az országot, és téged elhanyagoltalak. Lemaradtam életed fontos pillanatairól. Sosem töltöttem veled elég időt és ezt mérhetetlenül sajnálom. Bárcsak változtatni tudnék rajta.-mondja teljesen őszintén. Látszik rajta hogy megbánta. Sosem hallottam még ennyi érzelmet a hangjában.
-Én pedig azt sajnálom, hogy önfejű voltam. Néha teljesen elfelejtettem azt, hogy ki is vagyok. Mint egy kisgyerek, megsértődtem és azt gondoltam hogy jobban szereted az országodat nálam, vagy Anyámnál. Éveken át ezt hittem hogy csak egyel több gond vagyok a számodra. Sajnos csak később jöttem rá, hogy mennyire ostoba is voltam. Meg tudsz nekem bocsátani?-kérdezem tőle.
Gyengéden elmosolyodik. A szeme annyi érzelmet leír. Látom benne a felém irányuló feltétel nélküli szeretetet, az aggódást, a hálát és a bűntudatot.
Mind a ketten elhanyagoltuk a másikat. Ki milyen okból, de nem ez a lényeg. Makacsságunk miatt csak később láttuk be a hibáinkat.
-Én megbocsátok ha te is.-mosolyog rám.
-Én is.-mondom elérzékenyülve, és óvatosan felállva odamegyek hozzá és megölelem. Percek múlva elhúzódom tőle, és visszaülök a helyemre.
Megszorítom a mellettem ülő Tony kezét, úgy hogy senki ne lássa. A többiek elmesélték, hogy gyermekkorában és egész fiatalon min ment keresztül az apjával, és hogy mekkorát tévedett. Ezért is tudom, hogy mennyire fájhat most az neki hogy én ennyi év után kibékültem az apámmal neki pedig nincs már rá esélye.
Érintésemre összerezzen. Lepillant a kezén nyugvó kezemre, majd fel az arcomra. Szeme keserűséget, és fájdalmat tükröz, de egyben hálát is amiért itt vagyok neki. Tudtam hogy fájni fog ez a téma. De szentül hiszem, hogy ezt ő is megtette volna értem. Így hát csak mélyen a szemébe nézek, és próbálom minden mondandómat belesűríteni ebbe a pillantásba. Szerintem megérthette mind azt amit mondani akartam neki, mert megszorította a kezemet.
