Ameerah Farsiris Medalain Kerrich Nenita szigetének a hercegnője, a trón várományosa. A családja hosszú időkön át uralkodott a szigeten, és a környező kisebb szigeteken. Először volt az, hogy a férfi örökös-Ameerah bátyja-lemondott a trónról. A köte...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
,,Ne királyné légy - hanem Királynő! (...) Találd meg a saját középpontodat. A saját szívedben bízz és önmagad erejében." -Müller Péter
Két nap telt el az ominózus esemény óta. A szobámat szinte minden percben látogatják.
Atyám rengeteget időzik bent nálam, és a parlamentben. Semmit sem hajlandó mondani a fejleményekről, mert pihennem kell, és nem tenne jót nekem ha felzaklatnám magam. Megértem, hogy óvni akar de pont azzal zaklat fel ha nem mond semmit. Anyám köztem és a bátyám között ingázik. Hiába nyugtatom meg, hogy nagy valószínűséggel megmaradok, nem hajlandó pihenni. Persze a fejmosást mindkettejüktől megkaptam. Felelőtlenség volt amit tettem. Meg is halhattam volna. Mind olyan dolog amit én is tudok. Mégis vállaltam a kockázatot az országomért. Apám nem hajlandó még csak ránézni sem a bátyámra. Nem tudom mi lesz ezek után, de csak remélni merem hogy minden jól fog alakulni.
A csapat is meglátogatott. A fejmosás tőlük sem maradt el. Sikerült annyira kiakasztaniuk, hogy a gépek melyekre kötöttek hangos sípolásba kezdtek, ezért Bruce a kastély orvosával együtt kizavarta őket a szobából. Órákkal később jöhettek csak vissza. Elhagyták a kioktatásomat, és inkább elmeséltek mindent az eltűnésemtől kezdve addig míg ideszállítottak.
Sokalták az időt, melyet a mosdóban töltöttem, ezért utánam küldték Wandát. Csak egy levelet talált, melyben leírták, hogy öt órára a királyi párral együtt üljenek le Tony laptopja elé. Volt még annyi idejük, hogy átnézzék a környéket. Steve motorral ment végig a parton, míg Tony a levegőben nézett körbe. Egyikük sem talált semmi különöset, ezért kéntelenek voltak tenni amit mondtak. Majd felrobbantak az idegtől, míg engem néztek a képernyőn keresztül. Hiába próbálkoztak, nem tudták feltörni a rendszert, így sehogy sem tudták megoldani, hogy halljam őket. Meg sem fordult a fejükben, hogy eleget tegyenek Adriann kérésének. Szerencsére. Kitaláltak egy remek mentőakciót, csak én áthúztam a számításaikat a magánakciómmal. Bevallották, hogy megijedtek mikor belelőttem a combomba. Elragadott az adrenalin. Nem akartam az lenni aminek Tony mondott. Nem akartam, hogy mindig mások kockáztassák értem az életüket. Az országomról volt szó, én pedig bármit megteszek a benne élők biztonságáért. Így hát egyenesen belementem az általam kreált öngyilkos akcióba. Ami végül is jól sült el. A Hydrasak halottak, tőlünk pedig senki nem halt meg.
Megkérdezték tőlem, hogy biztos voltam e abban, hogy nem halok bele a lövésbe. Nem válaszoltam rá azóta sem. De hogy őszinte legyek, bárhogy nézem kevés volt az esélyem a túlérésre. Minden az időn múlott. Azzal futottam versenyt. Hittem abban, hogy megélem még a holnapot. Nyugodt voltam, mert tudtam ha meghalok, akkor a bűnösök nem maradnak büntetlenül. Tudtam, hogy bármi is legyen velem mi csak nyerhetünk.
Nem bántam meg a döntésemet. Nem bántam meg, hogy az életemet kockáztattam. Erre mindig emlékeztetni fog a seb a combomon. És persze az oldalamon amit Adrianntól kaptam. Még az sem változtat a véleményemen, hogy kegyetlenül fáj a golyó marta seb. Egy hét van még a koronázásig. Hogy meg lesz e tartva? Azt nem tudom. És ha meg lesz akkor nekem vagy Adamnak? Csak remélni tudom, hogy helyesen fognak dönteni a képviselők.
