Ameerah Farsiris Medalain Kerrich Nenita szigetének a hercegnője, a trón várományosa. A családja hosszú időkön át uralkodott a szigeten, és a környező kisebb szigeteken. Először volt az, hogy a férfi örökös-Ameerah bátyja-lemondott a trónról. A köte...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
,,A világ változik, és a változás maga az élet." -On Sai
Elérkezett az utolsó nap. A többiek éjjel-nappal szorgosan dolgoztak. Nem tudom, hogy mit találhattak ki, de a látottakból biztos vagyok benne, hogy nem éppen a trón ökléséről szóló papírt állították ki. Valamit a Bosszúállók terveznek, mert Atyámék a háttérbe szorultak. Nem akarom őket siettetni, de nagyon szeretném már a Napot látni.
Én sem maradtam tétlenül. Bár ez nem látszott, de gondolkodtam. Olvastam már rengeteg regényt, melyben a főhőst elfogták, és meg kellett menekülnie egy adott idő belül. Volt segítsége, de nagyrészt egyedül dolgozott. Minden egyes ajtó nyitódáskor megfigyeltem a kinti folyosót. Ez az egyetlen ajtó rajta, és kettő őr áll előtte állig felfegyverkezve. Valószínűleg körbe leszünk véve fegyveres őrökkel. Észre lehetett rajtuk venni, hogy csak a megfélemlítés miatt kellenek. Legalábbis én nem vagyok annyira veszélyes, hogy a legjobb embereit küldje miattam a Bosszúállók elé. Az sem kizárt persze, hogy ezek a kimagasló teljesítménnyel rendelkező gyilkológépek valahol a közelben lesznek, biztosítva, hogy az legyen amit a főnökük akar. Nem bánik velem kesztyűs kézzel, még úgy sem hogy nő vagyok. Vannak rajtam véraláfutások, horzsolások, és kisebb nagyobb vágások, mégis egyben akar tartani, hogy ne üsse meg a bokáját. Vagyis, tehetek bármit mindenképpen életben hagy amíg az alku be nem teljesedik. Így ha jól számoltam, és beválik a tervem akkor megkönnyíthetem a Bosszúállók helyzetét, és nem leszek láb alatt. Húzós lesz, de lehet beválik.
Kettő órával a ,,csere" előtt a többiek eltűntek a képernyőről, mert kihúzták a tévét. Vagyis nemsokára elindulunk arra a helyre, ahol találkozunk. A számításaim helyesek, mert azonnal ki is nyílt az ajtó. Adriann lépett be rajta, a kezében kötél, és zsák pihen.
-Drágám van kedved hajókázni?-kérdezi vigyorogva, de a kérdése felesleges, mert pontosan tudja, hogy nincsen választási lehetőségem.
-Van más választásom?-kérdezem unottan.
-Nincs.-rántja meg szórakozottan a vállát.
Nincs értelme ellenkezni, ezért hagyom, hogy a kezemet a hátam mögött összekösse. Felszisszenek ahogy szorosan megrántja a kötelet, és a kikívánkozó nem túl kedves mondatot magamban tartom, mielőtt még a saját káromra lenne. A zsákot a fejem felé emeli, de én elrántom a fejem.
-Ezt te sem gondolod komolyan?-nézek rá felhúzott szemöldökkel.
-Jó szórakozás lesz, hogy te kétségbeesve próbálod kitalálni, hogy hol vagyunk. Bevallom nem szükséges, de úgy sincs választásod, úgyhogy ne makacskodj különben csúnyán megjárod.-mondja fenyegetően.
Egyáltalán nem félek tőle, csupán csak azért nem ellenkezek, mert megígértem az Anyámnak, hogy nem hergelem fel feleslegesen. Bár nem tagadom, jól esik beszólni neki. Mégis most inkább csendben tűröm, ahogy a fejemre húzza a zsákot. Nem is húzza hanem rántja. Tényleg frusztráló, hogy nem látok semmit a környezetemből.
