Oh really? // Skz - Jisung //

Boo 6

-Reméljük hamar el fog múlni ez az egész..-mondta kissé elhúzott ajkakkal, mikor befejezte orrom tisztítgatását, addigra pedig már én is kissé észhez tértem. Legalábbis az ő arc tanulmányozásából. Az alkoholból már annyira nem.

-Nem fog ez..tudom..-motyogtam miközben fejem vakargattam és megszakítottam az eddig fenntartott szemkontaktust. Persze a fejem az sajgott tovább, de nem tehettem ellene semmit. Meg sem próbáltam, de fel is adtam az egésszet már az elején.

-És ha elmennél az orvoshoz..?-kérdezte egy kissé félve, de mikor rátekintettem, rögtön láttam az arcán, hogy vissza szívta a kérdését. Nem volt semmi bajom az orvossal, csak tudtam, hogy ők ezzel semmit sem tudtak volna kezdeni, mert ez nem egy olyan dolog amit ők megtudnának csinálni, vagy eltudnának hinni. Még én is alig hittem el. Hogy történhetett ez velem egyáltalán?

-Tudod mit, csak menjünk vissza a többiekhez. Haggyuk most ezt az egésszet!-magamra eröltettem egy aprócska mosolyt, bár amit mondtam, azt komolyan is gondoltam, és inkább csak jól szerettem volna szórakozni, amit szerintem ő sikeresen leolvasott az arcomról, mert neki is ott lapult egy pici vigyor a szája szélében.

-De többet nem ihatsz!-parancsolta rám szigorúan, mikor már befele indultunk, amire én szótlanul, bociszemekkel felé tekintettem, próbálva meggyőzni arra, hogy ezt az egy dolgot ne vegye el tőlem, de ő tartotta velem a farkasszemet és nem hagyta magát. Próbáltam még a megremegő ajkakat is bevetni, amire egy idő után, mire már bejutottunk, ő sóhajtott egy kínkeserveset.-Na de csak az én felügyeletemmel, és amennyit én adok!-kiemelte a mondata utolsó felét, nagyon is szigorúan tekintve rám, én meg mint a jógyerek, hevesen, majd' leszakadó fejjel bólogattam.

-------------------

Másnap arra ébredtem, hogy valaki rám helyezi a saját lábát, vagyis helyesbítek, rám vágja, ezzel az enyémeket bekebelezve, amire lassan, s fokozatosan nyíló szemekkel tudomásul vettem, hogy drága barátnőm össze-vissza alszik, mint mindig. Mondjuk tudtam, hogy én sem vagyok különb nálla, mert hogy én még rosszabb pózokban is tudtam aludni tőle, de azért nem nagyon szeretek másokra rámászni, mert mégsem olyan kényelmesek. Nem tapasztalatból mondom. Ugyan.

Mikor sikeresen analizálni tudtam azt, hogy én ébren vagyok, és hogy hol vagyok, már csak az érdekelt, hogy hány óra körül is járhat az idő. Nem mintha siettem volna valahova, de tudjátok, az emberek mindent tudni akarnak. És még én is emberből vagyok. Nem váltottam halmazállapotot, sem űrlényiállapotot.

Ledobtam magamról a mellettem fekvő lány lábát, amire hihetelten módon, de nem kelt fel, így csak megráztam egy halk kuncogás kíséretében a fejem, és a mobilom kereső útjára indultam, amit hamar megtaláltam a földön. Próbáltam bekapcsolni, de balszerencsémre látszólag lemerült. Hacsak nem az történt, hogy azért volt a földön, mert leesett, és így tönkre baszódott. De az utóbbit csak remélni tudtam, hogy nem történt meg.

Na most mit csináljak...?

Gondoltam magamban, miközben az éjjeli szekrényre helyeztem az abban a pillanatban nem funkcionáló készüléket. De szerencsémre nem kellett sokat törnöm rajta a fejem, mert mellőlem Hyemi már lassan-lassan ébredezett így nekem sem kellett tovább unatkoznom, és rögtön csesztetni is kezdtem. Mint mindig.

-------------------

-Na és hogy is hívják azt a gyereket akivel egész este dumcsiztál?-húzogattam nagyon selytelmesen a szemöldökeim, közben egy széles vigyor kerekedett az arcomra. Barátnőm keze, amiben a leveses kanalát tartotta, kérdésemre megállt, s már látthattam is, ahogy kissé zavarba jön, meg persze orcája is piroslani kezdett.

-Milyen gyerek?-kérdezte, mintha nem tudná miről van szó, de arcáról simán letudtam venni, hogy márpedig igenis tudja, de nem nagyon mer beszélni róla. Tipikus.

-Ne jácccad má az eszed, tudod te miről...vagyis inkább kiről beszélek!-hitetlenkedtem egy sort, mire felsóhajtott egy kínkeserveset, tudván, hogy már rég veszített.

-Jó-jó, na!-csitítgatott, majd egy aprócska mosoly neki is a szájára került, s az evőeszközt a tányérba helyezve felemelte rám a tekintetét.-Seungminnek hívják..-

-Igen-igen, azt tudom, de mondjad mi vót?!-kérdeztem izgatottan, szerintem vidámabban, mint ő. Mintha csak házasodni készült volna, de ha már az lett volna akkor szerintem a Holdig repültem volna. Vele együtt.

-Hallod el sem mesélem, ha ennyire izegsz-mozogsz!-kapta fel a vízet sürgetegségemen, majd néhány másodperc hatásszünet után, mind a ketten egyszerre nevettük el magunkat.-De igazság szerint, nem nagyon történt semmi.-megköszörülve torkát, komolyabbra váltotta a szót, s kissé szerényen ismét megfogta a kanalát, de nem evett bele a levesbe, csak kavargatta.-Mármint...azt mondta, hogy per pillanat nem vágyik kapcsolatra, mert az eddigieinél nem érezte jól magát, és úgy érzi, egyhamar még nem fogja megtalálni az igazit.-sóhajtott egyet, ezzel együtt pedig végre beleevett az ételbe. A hallottak után aprócskát elhúztam szám, de aztán bíztatóan elmosolyodtam és megráztam a fejem.

-Az nem jelenti azt, hogy te nem tudnád megváltoztatni a véleményét.-vontam vállat, mire ő értetlenül feltekintett, amire csak vállatvontam és én is ettem tovább.

-De még csak fél napja ismerjük egymást!-csattant fel, amire halk kuncogás tört ki belőlem, úgy hogy majdnem kiköptem a számban tartott leveset. De az orromon. De csak majdnem!-Csak szimpatikus, semmi több!-biccentett fejével, de ezt szerintem csak magának szánta, és itt lezárva ezt a témát, elkezdett inkább felém érdeklődni. Hát mi más lenne érdekesebb, mint én.-De te és Jisung még közelebb vagytok egymáshoz. Vagy talán rosszul tudom?-persze az a selytelmes vigyor, ami az előbb az én pofámon volt, most nálla is megjelent és közben közelebb helyezte fejét az asztalon keresztül.

-Igen, közelebb vagyunk, mint te és Seungmin..-forgattam szemeim.-De csak egy hete ismerem, úgyhogy haggyá!-nyújtottam felé nyelvem, amire keresztbe rakta karjait, amolyan "Most komolyan?" arccal fenyegetve, és hagyott egy kis időt nekem arra, hogy megszólaljak. Mert hát tudta, hogy megfogok szólalni.-Jólvanna!-emeltem fel kezeim védelmezés képpen, és sóhajtva hátradőltem a széken.-Persze, szimpi, meg aranyos..meg jófej...meg nagyon is jóképű...de annyira ne menjünk túlzásba.-kissé szomorúan elmosolyodtam, ezzel együtt lesütve tekintetem. A régi szép emlékeim kezdtek ismét visszatérni, majd újra és újra lejátszódni a szemeim előtt. Szép alatt pedig tényleg a szépekre gondolok. És ez fájt bennük a legjobban.-Nem akarok úgy járni, mint azelőtt. Inkább várok..ha kell éveket. De előbb teljesen kiszeretném ismerni azt az embert akit kiszemeltem magamnak.-lassan ismét feltekintettem Hyemire, kin látszott, hogy már megbánta amit eddig mondott, de tudtam én, hogy nem az ő hibája, meg nem is volt vele problémám. Már a fiút rég elfelejtettem, csak a probléma a hibáimmal volt, meg amit utána átéltem. Mert azután sok-ez alatt persze nem olyan tízre gondolok, csak néhányra-jó barátot veszítettem, de mondjuk az már egy másik ok miatt is leginkább.-De mindegy.-vettem egy mély levegőt, közben ismét rendes ülőhelyzetbe vágtam magam.-A ma, az már nem lehet a tegnap.-vontam vállat egy apró mosoly kíséretében, amit ő is megtett.

-Miért vagy ilyen bölcs?-kérdezte viccelődve, közben a tányérokat felszedte az asztalról.

Tapasztalat.

Íjj...nem így terveztem ezt a hetet, csak olyan fura ez az egész távoktatásos dolog, hogy teljesen ki ment a fejeből a megszokott időben publikálni új részt, mert annyi minden mást is szerettem volna/szeretnék csinálni itthon, meg úgy overall..de most eszembe jutott és még időben meghoztam a részt! Ha esetleg valamikor eltűnnék az elkövetkezendő időkben, lehet azért lesz, mert vagy lusta vagyok feljönni WP-re, vagy más dolgom van, vagy csak szimplán elment az életkedvem..