Oh really? // Skz - Jisung //

Boo 4

Már egy hét eltelt azóta, hogy voltunk abban az elhagyatott házban, és az állapotom sehogy sem javult. Volt hogy az orrom egyfolytában csak megeredt. Volt hogy elkezdtem szédülni, de annyira, hogy azt hittem helyben esek össze, mint egy kártyavár. Voltak fejfájásaim és ilyen hasonló problémák. Minden napra egy mese.

De ezt orvosolta az, hogy Jisunggal szinte minden nap írogattam-mert nem nagyon tudtunk találkozni-és még ha nem is azért mert elmeséltem neki a szenvedésem, ő valahogy akkor is megnevettetett, vagy legalább mosolyt csalt az arcomra. Bár már az aranyos volt tőle, hogy szakított rám időt. Éreztem, hogy vannak még olyan emberek akik tudnak törődni másokkal. Igen és ez a mondat is egy másik sztorihoz kapcsolódik. De ha érdekel akkor röviden felvázolom.

Mikor először lett egy pasim, abból annyi lett, hogy egy hétig tartott a kapcsolatunk, mert félig igaz hogy az én hibám volt, de utána rájöttem, hogy ő sem az az ember akiben annyira megbízhatsz. Így utána kicsit másképpen kezdtem látni a világot. És ezért lógtam mindig csak a legközelebbi barátaimmal, vagy családtagokkal. De ennek a sztorinak már vége. Ámen.

Tehát, eljött a hétvége, amire már annyira vártam, és igaz hogy nem voltam túl nagy buli kedvelő, de általában a pia miatt mentem olyan helyekre, meg hogy kicsit felszabaduljak a sok stressz alól, ezért megkérdeztem, Gyuriékat, hogy esetleg nincs e számunkra egy megfelelő kis party. Persze ahogy meghallották a kérdést kijönni a számon, rögtön tudták, hogy miért is akarok menni-legfőképpen az alkohol miatt-nekik is felcsillant a szemük, mint akik rájöttek, hogy már nincsennek szobafogságban így csinálhatnak amit akarnak, rögtön utána néztek is az ügynek.

-Én találtam itt egyet, ami nem messze lesz tőlünk, dee...majd csak jövő héten...-húzta el ajkait Gyuri, ahogy a mobilját pörgette, szemeiben meg szinte látszódtak azok a nagyon informatikus számok végig gördülni, amit valamiért nekem muszály volt elképzelnem.

-Hé!-Hyemi felkiáltására kicsit ijedten kaptuk oda a tekintetünk.-De nem úgy volt, hogy Hyunjin valamelyik haverjának lesz holnap valami bulija?-kérdezte elgondolkodva az előttem ülő lányt, aki a kérdésre szintén egy rövidke gondolkodási szünetet tartott, majd lassan bólogatni kezdett.

-De..ebben igazad van. Emlékszem, hét elején még említett valamit.-szemei azonnal felcsillantak, ahogy nekem is és Hyeminek is, mintha végre kaptunk volna nyalókát.-Mindjárt megkérdezem!-ismét mobilját kezdte pötyögtetni, majd már a füléhez is rakta a készüléket, ami olyan hangos volt, hogy még mi is hallottuk kicsengni. De nem kellett sokat várnunk, mert néhány másodperc múlva már fel is vette az illető.-Szia Jinie! Emlékszel még arra a bulira, amit hétfőn említettél?...Na igen! Hol is lesz az pontosan, meg mikor?....Jaah, hát tudod a lányokkal gondoltunk menni, mert ránk fér egy kis bulizás..-felénk nézett és kacsintott egyet, amire egy széles mosoly terült szét az arcunkon.-Rendicsekk! Ez megbeszélve! Szeretlek, szia!-vigyorral az arcán lerakta a mobilt, és nagy selytelmesen körültekintett rajtunk, amiből már ki tudtuk olvasni hogy minden a tervünk szerint alakul.

--------------

Mikor hazaérkeztem a baráti traccspartiból, már kicsit jobb kedvvel vetettem le magamról a cipőmet és a kabátom, amit anyukám is észrevett, mert rögtön megkérdőjelezte.

-Látom már jobban vagy.-mosolygott selytelmesen, miközben egy nagy puszit nyomott az arcomra, amire nagyokat grimaszoltam. Kijelentésével pedig az egész heti rosszullétemre utalt, mert nem tudtam nem elmondani neki. Bár az okát nem mondtam el, és azt sem hogy szokott vérezni az orrom, de amit tudnia kellett-legalábbis szerintem-azt igen.

-Holnap megyek buliba, úgyhogy nem leszek itthon. Majd Hyeminél alszom.-lépkedtem beljebb a házban, s a konyhába menve rögtön a hűtőhöz fordultam, hogy megtelítsem a már egész nap üres hasam.

-És milyen buliba?-kérdezte felemelt szemöldökkel, bár már láttam rajta hogy beleeggyezett.-Már nem voltál fél éve, most ez hogy jött?-tette fel a következő kérdését, végig követve minden egyes mozdulatom, miközben szendvicset készítek magamnak.

-Házibuli. Gyuri barátjának egyik haverjának-

-Annak a testvérének a kutyájának..igen.-vágott a szavamba, majd egy rövidke kis hatásszünet elteltével, elnevettük magunkatt.

Mindig be tud szólni..

-Na igen..szóval neki lesz és majd este tízkor kezdődik.-fejeztem be, vele együtt pedig a kajámat is, amit egy tányérra helyezve már indultam is be a szobámba, tudván, hogy ő majd úgy is utánam jön.-Karen mikor jön?-kérdeztem ahogy az asztalomra helyeztem az ételt, és leültem elé, közben anyukám felé fordultam.

-Állítólag hétig van suliba, mert elmarad egy órája, úgyhogy nem sokára itthon kéne, hogy legyen.-vont vállat, ezzel pedig le is zárta a beszélgetésünket egy megcsörrenő mobil, ami valahonnan a ház másik feléből jött, így ő már szaladt is az felé, nyitva hagyván az ajtómat. Sóhajtva feltápászkodtam a helyemről, és elintéztem én, majd vissza csücsükéltem, közben elővettem mobilom, aminek a kijelzőjén megpillantottam egy üzenetet. Vigyorogva megnyitottam és se perc kellett ahhoz, hogy végig olvassam amit írt nekem, Jisung.

Jisung: Holnap lesz egy buli az egyik haveromnál, nem lenne kedved eljönni?
U.i.: Lesz alkohol is, bőven ;)

Mosolyom szélesedett és már inkább vigyorba váltott, közben gyorsan bepötyögtem válaszom, mert láttam, hogy már egy órája üzent nekem.

Én: Egy: Már tudok róla. Kettő: Majd meglátod, hogy megyek-e vagy sem.

Én: Három: Úgyis megyek.

Fogadni mertem volna, hogy úgyis elröhögi magát, mert hát én egy olyan vicces ember vagyok...

De addig amíg vártam a válaszát, és már megettem a szendvicsem, nagy, kínkeserveset sóhajtva felállva a székemről, kinyitottam a ruhásszekrényem ajtaját és csípőre tett kezekkel néztem a nagy ruha kupacra. Nem volt sok minden amiből tudtam volna válogatni, mert soha. Ismétlem. Soha! Nem szoktam lányos vagy akármilyen kicsi is legyen az a kivágás, de én tényleg csak ilyen alkalmakkal szoktam kiöltözni. Ezért is volt olyan kevés bulizásra alkalmas ruhám. Általában így is anyukámtól csórok, szinte mident, amikor ilyen "vészhelyzet" áll fenn.

De mikor jobban bele gondoltam, hogy nekem miért is kéne kiöltözni, rögtön belém csapott a felismerés, hogy hát hé! Én azért megyek, hogy szórakozzak, és igyak. Vagyis fordítva, mert ha iszok, akkor van jobb kedvem. De akkor meg nem számít a ruha!

Így megállapodtam abban, hogy majd a buli előtt csak felkapok valamit ami nekem tetszik és úgy megyek.

És mikor befejeztem az agyalást, abban a pillanatban meghallottam a mobilomat az asztalomról, egy üzenetet jelezve, így szinte se perc alatt oda is rohantam.

Jisung: Jó. Mert én akkor nem megyek. ;)