Oh really? // Skz - Jisung //

Boo 18

-Lebetegedtem. Az orvos egész hétre kiírt, úgyhogy hétfőig ne számítsatok a jelenlétemre..Nem mintha amúgy nem lennék szarul...-adtam tudtára Gyurinak a hét fejleményeit híváson keresztül, amit egyébként már elmondtam neki üzenetben is még két napja-hétfőn-, de inkább bebiztosítottam magam.

-Kár pedig most tök jó lett volna, ha te is eljöttél volna mozizni...-a vonal másik feléről barátosném szomorkás, s lehangolt hangja már az én kedvem is kissé leszívta, de a természet döntött úgy, hogy itthon akar fogságban tartani, így muszály volt ott maradnom. De nézzük a jó oldalát. Nem kellett suliba mennem, és nem kellett többet megaláznom magam Jisung előtt. Csak üzeneteken keresztül. De az is jobb, mint élőben. Nem?

-Apropó! Hétfőn még leírtam, hogy itt hagytad nálam a töltődet. Még a héten, a herceged fehér lovon vissza fogja szolgáltatni neked.-hangja szinte se perc alatt váltott át vészjóslóba, mintha csak megszállta volna valami szellem, amire nem tudtam, hogy félelemmel, vagy zavarodottan kellet volna reagálnom, de helyette mindkettő lett. Valahogy számítanom kellett volna valami hasonló lépésre tőle, de láthatólag ő megelőzött és sikeresen le is sokkolt.

-Nem lenne egyszerűbb, ha te hoznád el?-kérdeztem fájdalmasan, kissé felháborodva, magamban szörnyülködve, ahogy magam elé képzeltem az önelégült, s szemöldökét huzigáló arcát, amit gyorsan elhessegettem előlem, mert nem volt kedvem azon gondolkodni, mennyire is élvezi, hogy állandóan így kibaszhat velem.

-Nem, mert már az ő tuladonában áll. És vissza nem kérem.

-Eredetileg sem kellett volna odaadni..

-Már késő bánat!

-----------------

Jisung sajnos nem értesített engem arról, hogy ő a közeljövőben tervez betérni hozzám, csak a szokásos dolgokról diskuráltunk egész héten, és én nem is gondoltam, hogy majd ő csak úgy betoppanna hozzánk péntek délután, de mégis megtörtént. Sajnos legközelebb bekéne terveznem a "dolgokra való számításaimat", hogy feltudjak készülni a szürke ködből hirtelen előjövő eseményektől és cselekedetektől. Amit általában barátnőmék és Jisung szokott velem tenni. Meg anyukám, persze.

De hogyan is lehetne a legjobb alkalomkor engem felébreszteni, ha nem pont valami írtózatosan rosszat álmodok! Ebben talán csak Jisung tudna magyarázatot adni, mert ő mindig a legjobbkor tér  be a személyes szférámba, és próbál meg segíteni akkor is, ha átvitt értelemben nem kérek belőle. Mert szerintem senki sem lenne boldog, vagy hálás ha egy random fiú akiről azt sem tudtad, hogy a házadban tartózkodik, egyszer csak felébreszt a nap közepén azzal az indokkal, hogy látszott rajtad, hogy nem vagy jól.

-Anyukád invitált be, nem tudta, hogy alszol, azt mondta, hogy a szobádban talállak.-az említett nőszemélyt kifogásul szedve védekezett a még ki nem tört haragom ellen, miközben félénken, és bátortalanul leült az ágyam szélére, közvetlen a lábaim mellé. Tekintetemmel szúrósan követtem végig minden egyes mozdulatát, de végül feladva az idegeskedést, keservesen sóhajtva megmasszíroztam a homlokom.-Rossz álmod volt? Vagy ez csak azért volt mert lázas vagy?-hangja kissé hallkabban csendült fel, mint azelőtt, közben kissé lejjebb hajolt arcomhoz, hogy jobban szemügyre vegye, amire tekintetünk egy időben összeütközött.

Mindig is gondolkodtam rajta, hogy hogy lehet szeretni egy embernek ennyire a szemeit, mi olyan különleges bennük. Én mindig teljes egésszében figyeltem meg az adott személynek az arcát, és az alapján ítéltem, hogy szép-e, vagy milyen formája van. De Jisung ragyogó mandula szemei valhogyan mégis sokkal észrevehetőbbek, s kítűnőbbek voltak, mint hogy csak magát az egész orcálját vizsgáljam. Újra és újra végigvezettem a tekintetem, minden egyes arcvonásán, minden egyes alkalommal, mikor idő adódott rá és valahogyan mindig találtam benne valami meglepetést.