Oh really? // Skz - Jisung //

Boo 14

Már egy fél órája mehetett a film, de valami régebbi koreai fajta volt, így egyébként sem kötötte le a figyelmem, bár nagyrészt Jisung volt az okozója, és zavart a folytonos fülembe lélegzése, mert kirázott tőle a hideg. Jobban, mint a szellemek. Na meg némikor egy néhány pillanatra megcirógatta az oldalam, ami fogalam sem volt, hogy mire volt jó, vagy hogy neki az úgy honnan jött, de igazából kellemes volt, és minden egyes ilyen tetténél, egész lényem belebizsergett az érintésétől.

Dee...ezzel is egy probléma volt...minden mással..minden mással ami vele kapcsolatban történt.

Hogy eszembe juttatta a már mindenki által hallott, régi szép időket. És minden egyes emléknél belesajdult a szívem. Nem tehettem róla, egyszerűen úgy éreztem, hogy nekem nem járhatnak ki ismét ilyen jó dolgok. Mert nem érdemlem meg őket. Mert egyszer elcsesztem, és többször nem akarom. Félek, hogy megint valamit elrontok. Talán valami olyat, ami még csak el sem kezdőtött, de bírt volna. Csak hogy az emlékek már eleve mindent tökre tesznek, és ez fáj a legjobban. Újrakezdhetném, de azok visszarántanak. Ott tartanak egy helyben, ahol vagyok. Egyszerűen éreztem, hogy akkor sem kellett volna ott lennem Jisung ölében, de már ami történt megtörtént. Olyan élettelennek éreztem magam, mint valami üres üveg. És hogy semmi jó, de semmi rossz sem kerülhet bele. Csak az van ott ami eddig is. Vagyis a nagy semmi.

Mindig azt kívánom, hogy amik akkor történtek, bárcsak ne történtek volna, mert akkor vagy még mindig együtt lennék a fiúval, akit tiszta szívemből szerettem, annak ellenére, hogy volt sok különbség köztünk, vagy legalább most könnyebben nyitnék mások felé.

És ahogy ezeket végig gondoltam, észre sem vettem, hogy megint..egész végig kapargatom az egyik kezemmel a másikat, csak mikor megéreztem egy az enyémtől egy picivel nagyobb, s belegebb tenyeret rajtuk. Az aznap már sokadik nem-várt érintéstől, kissé ijedten kaptam az érintett ponthoz a tekintetem, amin látszólag tényleg ott volt Jisung keze, és nem csak beképzeltem magamnak. Mert az sem volt egy kizárt dolog.

Túl feltűnő lennék...?

Akárhogyan is néztem, cseppet sem zavart. Inkább megnyugtatott. Abban a pillanatban pedig csak arra volt szükségem. Egy kézre, mi szavak nélkül is megmondta, hogy ő ott van nekem, és nem kell aggódnom. Ajkaim pedig akaratlanul is egy apró mosolyra húzódtak, és ismét visszatekintettem a filmre.

És be kell hogy valljam..

De a film tényleg anyira unalmas volt, hogy egyre csak fáradtam lettem tőle, míg nem elszívta az életenergiám. Lassan kezdtem álomba szenderülni, pedig teljes erőmmel azon voltam, hogy még véletlenül se aludjak be, már az első filmnél.

--------------

Halk sutyorgások.

-Ne ébreszd fel..

-Hát de még előttünk az egész éjszaka!

-De igaza van, hadd aludjon.

-De szegény Jisung meg sem bír tőle moccanni..

-Velem ne is-..

-Fogjátok be...-mormogtam az orrom alatt, még nem is csak fél, de talán háromnegyed álomomban, és egyáltalán nem terveztem felébredni, de persze amit én szeretnék azt senki sem veszi figyelembe.

-Ne már, Paige! Még csak 11 van!-kiáltott rám Gyuri, teljesen ledöbbenve, s hirtelen megéreztem egy kezet az enyémen, majd egy rántást. És már a földön is landoltam, egy olyan hangos csattanással, amilyen fájdalmas volt.

-Hé! Ezt mire fő kellett?!-kiáltottam rá, kissé megrémülten, bár nagyon nem is volt az kiáltás, mert még annyira fáradt voltam, hogy a hangom nem tudott a normálisnál magasabbra hangolódni. Közben szemeim töröltem, hogy valamennyire kimennyen belőlem az álmosság, s miután ezzel megvoltam észre vettem, hogy mindenki rám szegezi nagy szemeit.

-Vége lett az első filmnek! A másodikat már megnézed, hogy most kipihented magad!-utasítgatott a főparancsnok, és egyben házigazda barátnőm, közben a többiekkel-már akik-együtt vissza ült a helyére, vagy csak valahova ahol találtak helyet. Én meg már inkább maradtam a helyemen, ahova lekényszerítettek, pontosabban Jisung előtt a földön.

Ennyit arról, hogy kényelmes helyem volt..khm...

--------------

A második film már sokkal érdekesebb és viccesebb volt, aminek örültem, mert legalább nem a halálomba kellett volna fáradoznom azért, hogy fennmaradjak. Valami tökre jó komédia volt, de szintén koreai, mint az előző, és még életemben nem láttam.

A film felénél, hirtelen megláttam a hátammögül előnyúlni egy kezet, amire egy picit megijedtem, de miután rájöttem kijé lehet, rögtön vissza állt a szívem az ütemére, s tekintetemmel azt figyeltem, hogyan próbálja elérni legalább az asztal szélét, nem hogy amiért igazán nyújtózkodott. A pizzáért. Néhány pillanat múltán megelégeltem a szenvedését és helyette is elvettem egy szeletet az ételből, majd átnyújtottam neki, egy mosollyal az arcomon, felé fordulva. Ő viszonozta a gesztusom, s gyerekes örömködéssel beleevett az általam szerzett eledelébe, ami látszólag ízlett neki. Több figyelmet pedig nem is szenteltem neki, inkább visszafordultam a Tv felé, és azon nevetgéltem.

Aztán pedig, mikor annak is vége lett, néhányan-velem együtt-jelezték, hogy ők elmennének aludni, így Gyuri feladta, hogy ő ezt akárhogyan is ellenezni tudja, és végre elkezdtük beosztani, ki, hol fog aludni.

-Hyunjin és én a szüleim szobájában fogunk aludni. Úgyhogy a többit ti megoldjátok.-adta tudtunkra a kész tényeket a lány, miközben egy győzedelmes mosoly jelent meg a szája szélében, s hirtelen megragadta a párja karját, majd mint aki semmi rosszat nem tett volna, kámforrá vált. Mindenki furcsállva, s nagyot pislogva összenézett, de ennek rögtön vége is szakadt, mert mindenki hangos vitázásba kezdett az alvóhelye befoglalása miatt.

-Gyuri szobája a miénk!-vágtuk rá Hyemivel és varázslatos módon Seungminnel és Jisunggal együtt. Egy pillanatra megakadt egymáson a tekintetünk, majd szinte se perc alatt vágtak azok át, szikrákat szóró tekintetekké.

Aztán mindenki-vagyis mi négyen-szaladásnak eredt az általunk említett lány szobája felé, mintha az életünk múllott volna rajta, de aztán mind hiába volt az egész. Mert már egyesek...befoglalták.

Mikor az ajtóhoz értünk, mindahányan voltunk, már csak azt láthattuk, ahogy három kis fiúcska befoglalja a szemünk láttára a szobát, amit látszólag mindenki annyira akart. És csak hogy tisztában is legyünk az emberekkel, Minho, Changbin, és Felix voltak azok, így semmi esélyünk nem volt a visszavágásra. A vendégszoba-ami egy olyan házban, mint Gyurié, csoda ha nem lett volna-meg szintén pont abban a pillanatban lett lebirtokolva, Chan, Woojin és Jeongin által. Lehajtott fejjel elfogadtuk a vereségünk, és "könnyeket"hullajsztva vándoroltunk vissza a kiindulási pontunkhoz, vagyis a nappaliba, ahol a már kihúzott-vagy hogyan is mondják-kanapé volt egy opció. A másik meg fotelok, vagy a föld.

-Én alszok a földön! Úgyis régen csináltam már ilyet, úgyhogy érdekes lesz.-tettem fel én az első ajánlatom, egy kedves mosolyal az arcomon, majd amit találtam takarót és párnát, a kezembe vettem.

-Szintén a földet választom! Isten ments a fiúktól! Én nem vagyok "olyan" lány.-fintorodott el a sorsomra jutott barátnőm, amire a fiúk látszólag megörültek, majd végül elő is készítettük magunkat az alváshoz, csak a lámpát kellett leoltani, amit végül én megtettem, s már békében pihenhettünk is, anélkül, hogy valami holmi féle kis diktátor barátnők, lehúznának a pokolba-értsd: földre-, azzal az indokkal, hogy meg kell nézned egy filmet.

Hellókaa! Most így visszaolvasva ezt a részt, egészen idáig észre sem vettem, de Gyuri neve lehet szó szerint GYuri xD remélem azért ti nem GYurinak hívtátok/olvastátok hanem GJurinak xD ez olyan vicces, komolyan mondom..egyébként még annyit hozzáfűznék, hogy ezt a részt még régebben írtam-mint ahogyan a többit is-és azóta már másik...3? könyvbe is belekezdtem amiket még ettől sokkal jobban megírtam, vagyis ezesetben írok és uff...olyan jó lenne minden sztorim átírni >< legalábbis inkább a régebbieket a legjobban, de ezt sem lenne rossz...