Örökké melletted (Félbehagyva)

Kezdetek

Aito szemszöge:

-Mio már sokszor mondtuk tudod jól, hogy ez nem a legjobb ötlet. Tudod jól hogy ezt nem kéne. 

-Igen, de ...de én szeretnék barátokat szerezni és ismerkedni...annyi ideje vagyok itthon hogy kikészít....szeretnék új embereket megismerni...tudom hogy nem akarjátok, én viszont szeretném. Kérlek nagyon nagyon kérlek...-nézett rám a teljesen elbűvölő bociszemeivel...aminek hát nem igazán tudok ellenállni...

-Jó....Ha Naoki is megengedi akkor igen...ha hazajött beszélek vele...-simiztem meg a fejét mire felcsillant a szeme boldogan és magához ölelt. 

-Köszönöm, köszönöm nagyon köszönöm .-mosolygott és egy hosszabb ölelkezés után elengedett és bement a szobájába vidáman. -ezután csak sóhajtottam egyet és leültem a kanapéra...

Hogy ez a gyerek mindig tudja hogyan érje el amit akar ez, ez csoda, na az meg biztos hogy nem tőlem örökölte az Apja ilyen, Ő tudja hogyan és mivel érje el amit szeretne. -mosolyodtam el a gondolatomra. Hát Naoki nem hiszem engedi neki a sulit...igazak az érvei..nem tarthatjuk bezárva, kellenek neki barátok és ismerkednie is kell, de hát nem is tudom...Nektek még nem is meséltem újonnan ideérkezők. Hmm lehet kicsit előre is szaladtam. Maradjunk annyiban, hogy elmesélem és majd innen folytatjuk. Szóval mikor egyik nap Naoki elment a falkával valami ügyben velem maradtak a kicsik Ryu és Mio...mindig zárva tartottuk az ajtót igaz már lehet nem keresnek minket, de fő a biztonság főleg az ő esetükben.Aztán mikor Naoki hazajött, nyitva maradt egy kis időre az ajtó és Ryu kiment rajta mikor tudta hogy nem szabadna, csak hát nagyon szeretett kint lenni és mindig panaszkodott, hogy nem mehet oda...és utána rohantunk ki keresni egész este ezt csináltuk, de sajnos azóta nem láttuk...hiába néztük mindenhol...Ryu azóta soha többé nem jött elő...viszont én még mindig hiszek benne hogy egyszer hazajön. -a könnyeim megint összegyűltek és lassan elkezdtek lefolyni az arcomon....Azóta a nap óta Miora úgy vigyázunk mint a legdrágább kincsre. Sehova nem engedtük egyedül mindig vigyázott rá valaki..és ennek értelmében nem engedtük iskolába meg ilyen helyekre és itthon tanult velünk, de kezdte megunni és egy ideje könyörgött hogy járhasson és végül...sikerült meggyőznie picit...de nem egyedül fog hazajárni se oda. Mindig megy majd vele valaki az biztos! Bár engem könnyebb volt meggyőznie, az apukája lesz a nehezebb téma....Ő még mindig hibásnak érzi magát az egész miatt, azt hiszi az ő hibája hogy Ryu akkor ki tudott surranni és eltűnt...nem hisz nekem hogy nem tehet róla mert nem tudhatta hogy kihasználja azt a kis pillanatot...na mindegy nem hiszem hogy engedni fogja neki...kedves és megértő...de nagyon félti...ami érthető is. 

Igaz Mionak nem mondtuk el mi történt mai napig. Fiatal volt mikor történt így nem nagyon emlékszik rá. Igaz az első napokban kereste nagyon és sokat sírt mert hiányzott neki. Mostanra nem nagyon maradt meg neki semmi és egy ideig nem is szeretnénk elmondani az egészet. Valahogy jobb titokban tartani. Az egyik szokása, hogy mindent meg akar oldani bármi legyen az ára, magyarul ha elmondanánk neki tuti neki állna megkeresni és lehet nagyobb baj lenne ami eleve van belőle..Ezt a féle szokását tőlem örökölte...az egyik részét...-letöröltem a könnyeimet lassan, mindig ez van..ha vissza gondolok erre mindig ez lesz...-sóhajtottam és az ajtó nyitódására lettem figyelmes azonnal odakaptam a tekintetemet és elöntött a boldogság mikor a szerelmemet láttam meg az ajtóban. -azonnal felkeltem odamentem és szorosan megöleltem azt sem hagyva neki hogy beljebb jöjjön. 

-O szia Kiscicám -kúszott egy mosoly az arcára és megpuszilta a homlokomat. -végigsimított az arcomon és a szemeibe nézett. -Oh Kincsem megint miért vannak ilyen csúnya könnyek a szemedben? Megint arra gondoltál...? Tudod hogy vissza fog jönni, higgy nekem -a szavai kicsit megnyugtattak és szorosan bújtam továbbra is és csak bólintottam. 

-Oh Kicsikém -felkapott és elvitt a kanapéig és letett oda - mikor leült azonnal az ölébe másztam és finoman az ajkaira tapadtam, az érzelmes lágy csókunk után elváltunk és a nyakához bújtam. 

-Naoki beszélnünk kéne...-néztem fel rá 

-Miről szeretném Picikém? Mond csak nyugodtan. -mosolyodott el és végigsimított az arcomon. 

-Mioról...megint mondta sulit és én...-kezdtem bele a a mondatomba mikor megszólalt

-Te belementél mert rád nézett az imádnivaló bociszemeivel. Ismerlek Kicsim tudod jól -simizte meg a fejemet és a szemembe nézett

-Igen...a döntés rajtad múlik hogy mehet-e...de kicsit igaza volt azt be kell látnunk, viszont az ő szemszögéből az is igaz hogy Mio nem tudja mi is történt mert nem nagyon emlékszik az egészre...de hiszem hogy a kötelék még mindig meg van köztük amit te is tudsz. Amíg ő ilyen addig biztosan tudhatjuk hogy életben van. És igaza volt nem tarthatjuk örökké bezárva..mindenkinek kellenek barátok és az ismerkedés ...neki ez hiányzik és tudod hogy itt nincs nagyon vele egykorú...egy kettő de ők harcosok és nem nagyon hasonlítanak rá. -sóhajtott egyet és felkelt. -megpuszilta a homlokomat és a fiunk szobája felé vette az irányt. 

Naoki szemszöge: 

Mio tudja mit kell tennie és mondania ha akar valamit. Végülis a mi fiúnk. Bár igaza van...egy ideje gondolkodom ezen az egészen...és igaz hogy nagyon féltem...mert így is az én hibám hogy Ryu még kicsi korában eltűnt...az enyém az egész...tudom jól Aito hiába mondja hogy nem...-bekopogtam az ajtón és szólt is hogy bemehetek. -benyitottam és éppen egy vászon előtt állt és festett.

-Apa! -tette le a cuccokat a kezéből és kicsit nehézkesen megölelt, úgy hogy én ne kapjak a mázolásra való dolgokból. 

-Szia Mio -pusziltam meg a homlokát -Na most mi szépet festesz? -néztem a vászonra ami a szoba közepén volt félig készen. 

-Cseresznyevirágot és most inkább tájkép lesz ember alakok nélkül. -mosolygott és a szemembe nézett 

-Értem. Tetszik a koncepció -borzoltam meg kicsit a haját. -Nagyon ügyes vagy és nagyon tetszik -néztem végig a falon is utána. Mio még picit régebben a falra is festett és kidíszítette úgymond a szobáját. Ennek is a mintája a cseresznye virágok voltak. Nagyon szereti őket már kiskora óta. 

-Köszönöm -mosolygott aranyosan és ült le mellém az ágyra. 

-Mio...-szólaltam meg egy kisebb idő után és rá néztem

-Igen? -kapta fel a fejét tartva a szemkontaktust velem. Meghoztam a döntésemet...remélem jó fog belőle kisülni és semmi rossz sem. Bár a mi családunkat elnézve ki tudja mikor mi fog történni...

-Szedd össze majd a cuccaidat és irány a suli holnap -veregettem meg a vállát és felkeltem -felcsillant a szeme és kitágult a pupillája mint a cicáknak és azonnal a nyakamba ugrott 

-Tényleg??? -nézett rám a tekintetével

-Igen, tudom hogy nagyon szeretnéd, de tudnod kell hogy lesznek szabályok. -kissé szigorúbb tekintettel néztem rá.

-Köszönöm nagyon köszönöm, és igen tudom. Legyen az bármi én megteszem. -jelentette ki komolyan és nagyon boldog lett. 

Ezután kimentem a szobájából és az estémet már csak szerelmemmel meg a fiammal töltöttem míg nem szenderültünk az álom földjére. Igaz szerintem Mio kicsit később aludt el hiszen nagyon izgatott lehet a holnap miatt. Remélem minden rendben lesz velünk és vele is...

Sziasztok Gyümiteák!

Meg hoztam a Mindig ott leszek veled 2. évadának első részét. Egy kis magyarázó epizód lett. Tudom, nem lett valami jó, de majd ha minden jól megy beindulnak itt a dolgok. Remélem azért tetszik nektek és a következőben is találkozunk. Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Addig is:

Sziasztok!<3<3<3