Örökké melletted (Félbehagyva)

Egy "kis" gond

Kei szemszöge:

Mikor elindultam erre az útra, sohasem gondoltam volna, hogy egyszer ez fog megtörténni...-mikor megláttam, újra csak elmosolyodni tudtam, de mikor közelebb kezdett jönni, kicsit meglepődtem és ezután következtek a gondok...-mögém jött és a tenyerével megérintette az arcomat, ezután már semmit sem láttam, de éreztem, hogy nem szabad pánikba esnem. Nyugodtnak kell maradnom miatta, csakis miatta, mert ezt "kérte" tőlem, igaz nem szavakba, viszont akkor is...úgy érzem, mintha valami kötelék lenne köztünk...ami egyre egyre csak erősödik és nem kíván sohasem elszakadni...Egy bánthatatlan dolog, ami közöttünk, húzódik az első találkozásunk óta és ezt csak most érzem úgy igazából...ebben a pillanatban csak...

Hallok zajokat, mint aki csatázik, nagyon nem értem éppen mit csinál, de fogadok nem az a szokásos szomszédi beszélgetés vagy ilyen zajlik...mintha verekedés lenne vagy ilyesmihez hasonló dolgok. Furcsa nagyon furcsa most minden és minden is. Ő annyira kis magának valónak látszott és még most sem tudom ki is Ő igazából...vajon meg kéne kérdeznem, beszélgetést kezdeményezni vele ha ennek vége lesz? Nem is tudom, először is ez olyan abszurd...kezdjük, úgy, hogy igazából csak azért jöttem először erre mer egy kis kikapcsolódásra vágytam és nem a város hangos utcáira, de a kórház közelebb van pár perccel, ha erre jövök, szóval plusz siker is, viszont a hátránya, hogy élnek veszélyes állatok...farkasok egyebek és azt mondják nem szabad itt lenni, mert ki tudja mikor kapnak el...főleg nekem nem szabadna, hiszen én nem teljesen vagyok igazi ember, sőt körülbelül semennyire...szerintem olyan hat éves lehettem, mikor a szüleim felfedezték ezt rajtam, még ők sem tudják, hogyan történhetett, vagyis valamit tudnak, de ezt sosem mondták el nekem...azóta, hogy Apa meghalt Anya egyre zárkózottabb lett és ezután nem sokkal ő is megbetegedett, ezért minden nap bejárok hozzá és meglátogatom ott, nem tudom mi lesz ha már ő sem lesz velem, nem elég, hogy azt sem tudom miért történnek velem furcsa dolgok, még az ilyenek is rájátszanak...

Végülis, csak az a mázlim, hogy már megtanultam nagyrészt ezeket a dolgokat irányítani így nem kell félnem, hogy az egész suli előtt random látszanak majd a füleim vagy egyebek...ezt megúsztam legalább. Hát igen, nem tudjuk biztosan, de állítólag valami nagy macska félének vagyok a hybridje. Tudom elsőnek szokatlan lehet, de ez van...erről még Goukinak sem mondtam el mindent, de sejtem, hogy tud róla...ő mindent megérez még ha nem is kellene akkor is. Bár volt az az új fiú a suliban a kis szürke hajú...valamiért annyira ismerős volt az arca, mintha már láttam volna valahol, viszont nem itt hanem máshol...egy régebbi helyen nem is tudom, hogy mondjam ezt nektek, mintha egy emléket idézett volna fel bennem...-járt ezeken a dolgokon az agyam, mikor meghallottam, hogy teljesen csend lett, kicsit felnéztem és már csak annyit éreztem, hogy a tenyerei újra engem érintettek és visszatért a látásom, lassan újra kivilágosodott minden....megláttam az arcát, ami mindent vitt akkor nálam...vöröses haja gyönyörűen illett a sárgás-pirosas szeméhez ami kiemelte Őt még jobban csodálatos volt egyszerűen már mást nem is tudok mondani...elkábultan figyeltem, mire csak odahajolt és az ajkaimra tapadt -teljesen lesokkoltam és csak pislogtam rá, viszont nem tudtam volna ellökni..mélyen én is vágytam erre, szóval lassan viszonoztam és hagytam neki mindent. -miután ez a csodás pillanat véget ért 

-Chion. -suttogtam el nekem halkan a nevét, mire egy mosoly kúszott az arcomra és közelebb húztam, ezzel egy puszit hintve a homlokára, amibe aranyosan belepirult...még egy kis ideig elszántan figyeltünk egymást, viszont egyszer mindennek vége szakadt, így már csak akkor eszméltem fel, mikor elengedett és felszedett valakit a földről majd elillant onnan...-néztem a kecses mozgását, ami teljesen magába bolondított

Ezután újra utamnak indultam, de a gondolataim csak körülötte forogtak, máshol már nem is akartak lenni...az ajkaim égtek a forróságtól, amit Ő hozott nekem és ezzel, mintha egy szikrát gyújtott volna fel, ami közöttünk kezdődött...nem tudom, miért történt ez ma...viszont szeretném ezt újra átélni...kérlek gyere el máskor is és találkozzunk újra...Chion...

Mio szemszöge:

Reggel már indultam a suliba, ahova most Jimon kísért. Sajnos tegnap Goukinak el kellett mennie haza, mert hát minden cucca ott van meg egyebek, hiába is akartam marasztalni, mikor újra és újra megpróbáltam csak homlokon puszilt és annyit mondott "Nem kell félned, holnap a suliban újra láthatsz engem" suttogta az ajkaimra és végül egy lágy csókkal búcsúzott, majd elment tőlünk. 

Szóval már nagyon, de nagyon várom, hogy végre találkozzunk itt is. Újra látni akarom, érezni Őt...nem tudok ezzel már betelni sehogy sem...szerelmes vagyok szerintem ez teljesen megszokott nálunk, bár nekem ez az első szóval nem igazán tudom mi is számít itt normálisnak. 

Mikor odaértem elköszöntem a kísérőmtől és indultam be az osztályba. Ismét a hangos termek a falak amik mesélni tudnának nekem, a szekrények rengetege, megint itt már alig vártam, hogy itt lehessek. -siettem hozzá, viszont mikor beértem az osztályba, már keresni kezdtem a szemeimmel, de sehol sem volt...-megpillantottam Keit és odarohantam hozzá. Ő csak tudja hol van, hiszen mindig vele jön...tudnia kell, miért aggódom amúgy ennyire? Nem kellene...úgy sem történt vele semmi igaz?

-Szia Kei. Gouki? -kérdeztem aggódva tőle, erre felemelte a fejét és pislogva rám nézett. 

-Szia, azt hittem veled jön, reggel nem volt a megbeszélt helyen és hiába hívtam nem vette fel, azt hittem együtt csináltok valamit, de akkor ezek szerint nem...-mondta nekem és a hangja közben egyre csak halkult...

-Nem...este elment tőlünk...akkor lehet csak otthon maradt és elaludt vagy ilyesmi csak nem lehet semmi gond igaz...? -kérdezgettem és már egyre egyre jobban az idegbe sodródtam már ettől is...

-Hé hé Mio nyugi, tuti nem történt semmi, hívd fel az anyukáját ha meg van a száma. Ő csak tudja mi van vele nem? -adta az ötletet, mire nekem felcsillant a szeme és azonnal előkaptam a  telefonomat, majd tárcsázni kezdtem a számát. -vártam és vártam, viszont pár csörgés után felvette és beleszólt. 

-Szia Mio, neked nem tanítás van most? Hogy hogy felhívtál? -köszönt nekem és azonnal feltette érdeklődve ezt a kérdést. 

-Öhm szia, de igen csak annyit akarok tudni, hogy Gouki otthon van? Reggel nem jött be Keivel és és én aggódni kezdtem. 

-Mio...-szólaltam meg egy kis idő után. -Nem...nem veled van? Azt hittem nálatok marad este...nem jött haza azt hittem veled megy majd és délután jön haza...Hol van? Vagy mi történt?

-Nem tudom....-mondtam teljesen lesokkoltan...ezek szeriont nem ment haza...akkor akkor mégis hol lehet...mi mi történt...? -a padhoz dőltem finoman és már csak Kei tartott meg engem és azonnal leültetett egy székre. -Tőlünk este elment...azóta nem is láttam...-suttogtam már a végét és a sírás szélén álltam teljesen. 

-Mio Mio nyugodj meg. -szólalt meg azonnal. -Biztos nem történt semmi rossz, kérlek nyugodj meg. Azonnal megkeresem szerintem csak megkeveredett higgy nekem, mire vége a sulinak visszajön. -próbált nyugtatgatni, viszont nem ment neki, nem tudtam egyszerűen ezek után...-Mio majd visszahívlak, addig szerintem kéretőzz haza, lehet jobban járnál...-mondta nekem, majd letette a telefont...-csak bámultam magam elé és a gondolataim csak úgy cikáztak, viszont csak egyes egy dolog járt a fejemben...az, hogy mégis...hova tűnt...?

Sziasztok Gyümiteák! 

Elhoztam a kövi részt! Sajnálom a kicsi késést vele, remélem tetszik nektek! Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Remélem a következőben is találkozunk! Addig is:

Sziasztok!<3<3<3