Örökké melletted (Félbehagyva)

Rosszabbnál rosszabbat

Mio szemszöge:

Egész órán zúgott a fejem és nem tudtam figyelni semmire sem,. Csak rajta járt az eszem, másra nem is tudtam gondolni. Mi történhetett vele...? Csak a rossz jutott eszembe, más nem igazán... Már-már azt sem vettem észre, hogy szünet van...vagyis már megszólalt a csengő... Kei odajött hozzám, majd leült velem szembe. -ránéztem lassan...tudom...vagyis inkább gondolom...mit akar nekem mondani, viszont erre nincs szükségem...nekem másra van...csak Ő rá lenne most, de ez lehetetlen gy érzem...

Van egy rossz érzésem...valami nincs rendben...nem tűnhetett el simán...a mellkasomban szorít valami...ez így nem lesz jó...gondolkodtam volna tovább, mikor Kei kinyitotta a száját 's megszólalt. 

-Mio...szerintem jobb lenne ha elkéretőznél és hazamennél...pihenj egyet, jó? -mondta mire azonnal felkaptam a fejemet. -igaza van! Ha most elmegyek meg tudom, majd keresni! -bólintottam rá, majd azonnal kiindultam. -megkerestem az orvost, aki pár panaszom után el is engedett. -gyorsan vágtattam ki az iskola kapuin, azért, hogy minél előbb nekiállhassak megkeresni Goukit...-rohantam az erdőbe, majd elkezdtem minden felé nézelődni...így ment ez percről percre...mintha tűt keresnék a szénakazalba, viszont nem adhatom fel! Meg kell találnom! Most teljesen úgy érzem magam, mint aki elvesztette az egyik felét...a szívének egy darabját...letört magától...elveszett 's senki soha meg nem találja...csak akkor kerülhet elő, ha a gazdája teljes szívből keresi....szép kis hasonlat metafora ez...remélem igaz is...-elindultam az egyik irányba és próbáltam tájékozódni, hogy én se vesszek el ott, bár kiskorom óta itt élek, szóval erre nem sok esély van... -mikor egy fához értem...megéreztem egy illatot...édes volt...pont mint Gouki pulcsija...itt járt! Lehet még itt is van! -elkezdtem arrafelé rohanni amerre a legjobban éreztem...egy rövid idő után, fáradtam egy kisebb nagyon fás részhez értem. -körül néztem, de Őt sehol sem láttam...

Akkor mi vonzott ide?...mégis mi volt olyan, mint Gouki...-vizslattam a tájat, mikor a szemem megakadt egy kisebb színes dolgon. -odamentem és a kezembe vettem...

Ez olyan, mint egy ruhadarab...egy kis cafat ami letépődött...-lassan az orromhoz emeltem 's megcsapott akkor...az az édes illat, amit még tegnap éreztem rajta...-kicsit könnybe lábadt a szemem...és próbáltam kitalálni mi is van most, de semmi sem jutott az eszembe...Annyira nem értem, de már kezdek félni...igazam lett...elrabolták vagy megtámadták...különben nem lenne itt ez a darab ruha...-egyenesedtem volna fel, akkor hirtelen egy másik furcsa szagot éreztem meg. -édes volt, viszont egyben rossz is...-ekkor vettem észre az arcom előtt lévő kendőt, amit a következő pillanatban az arcomra szorítottak...reagálni sem volt időm...-mocorogtam, ahogy tudtam, de aki mögöttem volt szorosan lefogott 's nem engedett el... -gondolkodni sem volt időm...és már csak arra emlékszem, hogy mikor már majdnem elvesztettem teljesen a külvilággal a kapcsolatom...csak egy szót hallottam egy idegen hangtól..."Megvan"...ennyit mondtak...'s ezek után már nem maradt meg semmi sem...

Aito szemszöge:

Már lassan három óra van....hol kószálhatnak ennyi ideig Jimonék...? Csak el kellett volna hoznia Miot...ebben mi lehetett annyira nehéz... -odamentem és kidőltem kicsit a kanapéra...Naoki sincs itthon...mert megint elment...miért érzem magam most teljesen egyedül...? -sóhajtottam egyet és lassan lehunytam a szememet. Annyira magányos most minden...olyan gyorsan telnek az évek...találkoztunk...összejöttünk...jöttek a bonyodalmak...és megszületettek utána a kicsik...boldogabb boldogabb volt mindkettőnk. Itthon játszottunk együtt, néha még Chion is becsatlakozott ebbe...olyan édesek voltak...azok a képek még meg is vannak az egyik szekrényben az albumban...olyan régen nézegettem azt is...és nézd meg már hol tartunk...Mio hamarosan kész felnőtt lesz...és Ryuról még mindig nincs semmi hír..kezdem azt érezni...már nem is lesz...viszont nem kéne ezt a dolgot feladnom...bár van még remény egyáltalán? Közel tizenhárom éve tűnt el...azóta egy kisebb hír sincs róla...Mio meg nem is tud róla...semmit sem...egyszer úgy is el kell neki mondanunk...viszont, hogy reagálna rá...? Na ezt én sem tudom megmondani...vannak dolgok, amikre a reakciót a büdös életben nem lehet kitalálni, mert ezer válasz létezik rá...