Xiao Zhan egy feltörekvő művész, aki egy kiállításon meglát egy számára gyönyörű festményt, amiről Wang Yibo kezd el mesélni neki. Kiderül az, hogy kit ábrázol a portré, és ki volt az alkotója. Aztán egyik pillanatról a másikra, Xiao Zhan a múltba k...
A hold alatt nyerte csak vissza a tudatát, s azonnal azt érezte, a szíve lángol ettől az ismeretlen érzéstől. Tovább akarta nézni őt, látni akarta. 🌼
Wei Wuxian az egész délutánt tudatán kívül töltötte, Lan Wangji mindenkit meglepett, s amint elájult a fiatal művész, megparancsolta a palotában levő szolgáknak, hogy vigyék őt a hálójába. Senki sem tudta, vajon mi váltotta ki belőle ezt hirtelen, hogy bizalmat szavazott egy idegennek annyira, hogy a saját szobájába vitesse. Bár a bátyja, a koronaherceg, mintha elmosolyodott volna ezen a tettén, azt gondolta, végre barátra lelt Wangji, közel engedett valakit magához. Pedig a valóság ennél sokkalta bonyolultabb volt. Ő maga sem tudta, miért csinálta mindezt, talán ő csak engedett a benne lappangó érzéseknek, hiszen amint a szobába vitték a férfit, követte őt, s sokáig csak az álomba merült arcot nézte, hiába volt most a születésnapja, amit a palotában ilyenkor egy héten keresztül ünnepeltek. Neki az egyetlen dolog ami most számított, ennek a férfinek az épsége volt, még a festményt is a kezei közt felejtette amit róla készített.
S így történt az, hogy Lan Wangji először adta át a fekvőhelyét egy másik férfinek, s aludt el a földön ülve, fejét az ágyra hajtva közel Wei Wuxianhoz. Csak a hold fénye világította be kettejük arcát, s azt sugallta, hogy ennek a két embernek mától kezdve összefonódott az életük. A csillagok állása teljesen megváltozott, és elkezdődött valami, ami már egyszer megtörtént, és soha többé nem szabadott volna megismétlődnie. Olyan volt ez, mikor valaki sok órája ül a filmvászon előtt, és folyamatosan ugyanaz a képsor játszódik le előtte, tudja mi a vége, mégsem vállt csatornát. Lan Wangji is nagyon jól tudta, már az is helytelen volt, hogy felhozatta ezt az idegen festőt a szobájába, de mégsem volt képes erre a bizonyos csatornaváltásra...
Wei Wuxiannal is ez volt a helyzet, hiszen az éjszaka közepén felnyitotta a pilláit, mégsem hagyta el a herceg szobáját. Sőt! Mikor meglátta, hogy hol is van valójában mintha le is gyökereztek volna a tagjai, egyenesen bele Lan Wangji puha hercegi ágyába. Őt nézte, az alvó arcát, azt sem tudta hogyan kerülhetett ide, vagy hol is van most pontosan. Ezt is betitulálta valami hasonló helyzetnek, mint az idekerülése. Jobbnak találta nem firtatni az ilyen dolgokat, hiszen úgysem értené őket. De az is lehet, hogy ez a gondolatfoszlánya csak egy indok volt, egy kifogás arra, hogy tovább szemlélje a mellette alvó gyönyörű férfit. Olyannyira belemerült a látványába, hogy akaratlanul is hozzáért az ágyon elterülő éj fekete hajszálaihoz. De ezzel nem érte be, a kezeivel már a férfi homlokát simította, s észrevette, hogy arra semmilyen szer nincs rákenve, és valóban ilyen fehér bőrrel rendelkezik. Ez abnormális...
Ahogy folyamatosan simogatta a fejét, már perceken keresztül, a herceg hirtelen lefordult a fejével az ágyról, s az volt a szerencséje, hogy az egy ágyról leesett párnát talált el a koponyájával, és nem a kemény talajt. Wuxian azonnal felült, s kissé vigyorogva vakarta meg a fejét Lan Wangji ügyetlenkedését látva. Olyan ismerős látvány volt ez számára, s megmosolyogtatta őt.
- Most talán segítenem kellene önön hercegem? - túrt a hosszú hajszálai közé a vékony ujjaival, majd az ajkai elé helyezte a kezét, mikor észrevette magán, hogy milyen őszinte és boldog mosoly ült ki az ajkaira. Ettől kissé megijedt, hiszen furcsa volt számára, hogy sokadjára ilyen érzelmeket vált ki belőle ez az ismeretlen férfi - esetleg felsegíthetem az ágyára? - csipkelődött tovább az alvó herceggel, tudva azt, hogy az úgysem fog válaszolni, de azért őt még szórakoztatta a helyzet. Akkor hallatott egy nagyobb kacagást, mikor a földön fekvő felhorkant egy picit. Egyáltalán nem illett ahhoz a délután mutatott eleganciához ez a tette, de hát ő is ember, s Wei Wuxian mindig is úgy tartotta, hogy az emberek, mind csak egyetlen egy helyzetben őszinték, csak ilyenkor mutatják meg az igaz valójukat, mikor alszanak.
Lassan felkelt az ágyból, s Lan Wangji mellé lépett. Egy kissé megnyomogatta őt a lábfejével, hogy felmérje, az vajon valóban alszik e, s mikor tudatosult benne, hogy igen akkor leguggolt hozzá. Először csak végigfuttatta rajta a szemeit, gyönyörűnek találta őt, pontosan olyan teste volt amilyet az ő korában hajkurásznak a korabeli nők... persze a mellek kivételével, hiszen Lan Wangji bizonyítottan férfi volt. De a testalkata, a vékonysága, a vonalai, és még a bőrének színe is megegyezett az akkori szépségideával. Minden nő... ilyen akar lenni akit ő ismer. Ilyen kétségtelenül gyönyörű, pont mint ez a férfi, aki centiméterekre fekszik mellőle. Akinek óvatosan végigfuttatta a kezeit a csípőjén, majd alányúlva emelte őt fel a karjaiba, hogy aztán gyengéden az ágyra helyezze őt.
S akkor azt gondolta, milyen naiv is lehet a herceg, hogy ennyire leengedte a védelmét valaki olyan előtt mint ő. Legszívesebben megérintette volna, hiszen mit veszített volna? Ez úgysem az ő világa... még csak azt sem tudja éppen kicsoda is az a férfi akinek most magát szólíthatja. És akkor mi az az ok ami mégis megállította abban, hogy szenvedélyesen rávesse magát a másikra? Az érzelmei. Azok az érzelmek, amiket egykoron még valóban Wei Wuxianként élt meg. Elkezdtek rá hatni... s talán így kezdett összeforrni Xiao Zhan, és Wei Wuxian. Neki is rá kellett volna már arra jönnie, hogy nem más testében van, hanem az egykori önmagában. S az egykori önmaga, halálosan szerelmes volt egy férfibe, Lan Wangjiba.
•••••
Szépjóreggeltlol Itten is lennék az új fejezetecskével~ Elég lassan halad a sztori, i know 😂 De így is rohadt hosszúak a fejezetek. Na meeeeg, mániám az hogy jól hangzó végeket adjak 😂 Szval mikor van egy ilyen, akkor meg kell állni.
Annyira imádom ezt a képet xD
2020.01.02.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
