𝐏𝐚𝐢𝐧𝐭 𝐘𝐨𝐮𝐫 𝐒𝐨𝐮𝐥 | Wei WuXian x Lan WangJi → TheUntamed / szünetel

9. A múlt könnyei 🌑

Akkor és ott, ő saját magában őrlődött, teljesen elvesztette a látásmódját, mi a múlt, jelen, vagy jövő. A könnyei patakokban folytak, s vigaszra várva marta őt magához. Reménytelen.
🌼

Wei Wuxian zavarodottságában a hercegbe kapaszkodott, a csípőjét ölelte magához, arcát a hófehér öltözékének nyomta, s össze is nedvesítette az anyagát a könnyeivel. Lan Wangji nem tudott megszólalni, nem tudta hová rakni a festő hirtelen érzelmi kirohanását, gondolkozott rajta, mit tehetne most, az épp esze azt súgta, lökje el, sokan figyelik őt, ráadásul nem érhet hozzá akárki csak úgy egy magas rangú, a társadalmi ranglétrán az egyik legmagasabb pozíciójában álló valakihez, egy herceghez. De mégis, minél tovább figyelte a hozzá ragaszkodó férfit, a szívét megkeményítő már bomlásban levő kőszikla utolsó támaszpillére is feladta a harcot ellene.

- Mindenki hagyja el a helyet! - parancsolt az orvosra, és a többi bent levő szolgára, akik Lan Wangji szigort árasztó szemei végett egytől egyig azt gondolták, hogy most biztosan megbünteti a festőt. A palotában szolgáló emberek tudták azt, hogy a herceget csak a végső esetben lehet megérinteni, hiszen utálja az emberi érintést. Az egyetlen akitől eltűrte ezt valaha, az a már elhunyt anyukája. Azóta fallal zárja be a szívét, mindenki, s minden előtt. 

- Sajnálom ... Nagyon sajnálom! - kántálta ezt továbbra is Wei Wuxian, s egyre jobban magához húzta a vékonytestű herceget, addigra már mindenki elhagyta a helyiséget, de ezt ő talán fel sem fogta, hiszen az események akkora sérelemként érték őt, amit talán egész életében magával fog hordozni. Már ha lesz neki ilyenje ... Hiszen hamarosan úgyis meghal, nem? Akkor mi értelme lenne addig is szenvedni? Mi értelme akármilyen értékrend szerint élnie? Ráadásul egy ilyen környezetben, amely számára ily módon ismeretlen. S ép eszű ember eszerint gondolkodna, félretenné ezt a halom bűntudatot, amelyet egy olyan dologért érez, amit egykoron egy elődje követett el, egy másik Wei Wuxian. Eddig nem is emlékezett rá, nem az ő mostani életében történt, mindig jól élt, most mégis ő bűnhődik. Egy normális ember ezt nem folytatná, s ő ennek ellenére most mégis az ő halálos fegyverét öleli magához vonva. Már késő, beleszeretett.

De mi okból? Hogyan volt elég mindössze egy pillantás, egy pillanat ahhoz hogy ilyen mély érzelmek alakuljanak ki a szívében? Miért érez ilyet, amit eddigi életében még soha? Mikor tudja, ez fogja őt a mélybe rántani, s csak egy urnát hagy majd maga után, benne egy marék porral, akkor miért öleli egyre szorosabban? Valóban ennyire reménytelenül beleszeretett volna, ez valóban egy olyan labirintus lenne, amiből már tényleg nincs kiút? Végig kell járnia ezt az utat, amit egy felnőttkorba lépett herceg keresztez? 

- Igazán bátor vagy - tette a kezét Lan Wangji a másik férfi fejére. Fehér, csontos ujjaival belesimított szétálló, kusza hajtincsei közé - mersz így viselkedni velem ... volt merszed tegnap pimaszkodni is, mond ki vagy te? - tett fel a költői kérdést, közben a kezét levezette állcsontjához, s elemelte a síró férfit a köntösétől amit viselt. Kényszerítette arra, hogy a szemeibe nézzen - Furcsán viselkedsz... a lényed, nem e világi, ellent mondva a rangodnak tartasz magadhoz ilyen közel, mintha csak egy játékbaba lennék számodra, tán van merszed gúnyt űzni belőlem? Egy hercegből? Honnan ered eme bátorságod? S ez elveszne olykor, mikor csak rád vetek egy pillantást? Sokkos állapotban ragadsz... már másodjára vesztetted eszméleted, talán miattam volna? - Nézett rá kérdőn a festőre, aki csak szótlanul, s szipogva hallgatta ridegen csengő komor hangját. Mintha ezek a szavak hozták volna őt vissza ide, ismét a valóságba, az eddig sípoló füle, mintha ismét normálisan működne, és a szemeivel is pontosan látná már az elé táruló képet, a herceg aranyozó szempárját, amely valóban érdeklődve mered rá.

- Én - kezdett gondolkodni Wei Wuxian, majd egyik kezével a herceg kezéhez nyúlt, s elemelte a fejéről, csak tartotta azt, majd a szemeibe pillantott - talán összezavarja a viselkedésem?