Xiao Zhan egy feltörekvő művész, aki egy kiállításon meglát egy számára gyönyörű festményt, amiről Wang Yibo kezd el mesélni neki. Kiderül az, hogy kit ábrázol a portré, és ki volt az alkotója. Aztán egyik pillanatról a másikra, Xiao Zhan a múltba k...
Csak tán valami büntetés lehet az, ha valaki egy érzéki csók után könnyáztatta arccal kérdez a világ felé - miért - ha egy ilyen tett után, csak a fájdalom ami nyomként a szíven marad. 🌼
- Miért ? - törtek fel könnyek Wei Wuxian szemeiből, s kérdőn meredt az elmosolyodott Lan Wangjira - ez, nem ... én - dadogott, ahogy még mindig elevenen éltek benne a történtek, ahogy a magasabbik férfi fölé tornyosulva, alattomosan, de mégis lassan hajol bele az aurájába, és veszi birtokba bíborvörös ajkait. Már ekkor megindultak a patakokban folydogáló könnyei, s mikor Wang Yibo lehunyta a szemeit, s Xiao Zhant a falnak szorította, valami megtört a fiúban. Az előbb felnőttnek hitt lélek gyermetegen üvöltött az őt érő sérelmek miatt, melyeket az éppen a fejébe áradó emlékek okoztak. De nem csak a lelke sérült, a teste is sebesedni kezdett, ez a fájdalom hatására a festő belemart az egykori herceg oldalába, a körmeit a húsába vájta, de ő nem bánta... ez a testi érzés fel sem ért ahhoz a szenvedéshez, amelyet egész életében át érzett a szerelme halála után, s az együtt eltöltött idők gondolataival. És ezeket látta most újra Wei Wuxian is. A csók mélyültével egyre többet, és többet látott, egyre mélyebbre, és mélyebbre ásta magát az emlékek mély örvényében.
A legfájdalmasabb mindezek közül, talán Lan Wangji könnyedző arca volt, a halála pillanatában, mikor azok az éles nyílvesszők a testébe szúródtak, egy ép bőrfelszínt sem hagyva rajta. Tehetetlenül omlott csak a földre, mégis utolsó leheletével mondott ígéretet a hercegének.
- Visszatérek, meg foglak találni ... bármi is történjék, nem feledlek, te sem teheted.
Ekkor vált el Wang Yibo, Xiao Zhan ajkaitól, attól a férfitől, akit egykoron minden éjjelen titkon a karjaiban szorított. Attól akinek félelem nélkül önmagát adta, akiről tudta, soha nem veti őt meg, s úgy fogadja el ahogy van. Végszóként pedig, soha nem hagyja majd egyedül, gondolta. Ezt az általa szeretett férfit törte most meg kettejük végzetes múltjának felfedésével. Ő is szenvedett... sírni már nem tudott, de mindennél fájdalmasabb volt számára Wei Wuxian temérdek könnyének látványa. De ezek után nem futamodhatott meg... hiába ez a szúró érzés a mellkasába, meg kell akadályoznia a tragédiát ami a múltban történt, hogy az a Wangji, ne veszítse el a szerelmét, hogy valakit megóvjon ettől. S persze belül önző is volt, bízott abban, ha a múltat megváltoztatja, ugyanazt a Wei Wuxiant kapja majd maga mellé, aki elhagyta őt, hiszen már rég mellette lehetne, de az ígéretük évszázadokon át a földhöz ragasztotta a lelkét, s most itt van Xiao Zhan, akinek hasonlósága eszméletlen az egykori Wei Wuxiannal, a lelkük lehet hogy egyezik is, de mégsem ugyanaz... Wang Yibo pontosan azt Wei Wuxiant akarta, akinek a hamvai még talán most is a széllel járják a világot. S azt is tudta, hiába ezek az emlékek, a festőt a szíve már a múltbéli Wangjihoz láncolja, hiába ők ugyanaz a személy, ugyanaz a lélek. Más akarat, és más múlt. Ők négyen mások szerelmesei ... furcsa ez a felállás. Két múltbéli Lan Wangji, az egyik lelke a földhöz van ragadva, így a jövőben is jelen van, s egy múltbéli Wuxian, aki már nincs az élők közt, akihez a földhöz ragadt Wangji szíve hűséges... és ott van a jövőbéli Wei Wuxian, aki csak egy átlagos életű fiú volt, Xiao Zhanként élte a mindennapjait, s már a festő és a herceg első találkozásánál a múltba került, így ő vált abban az életben Wei Wuxianná, övé lett ez a szőrnyű sors, ami minden bizonnyal majd ismét bekövetkezik. De neki még van egy lehetősége változtatni... s talán ezzel Wang Yibo is visszakaphatná a szerelmét. Bár ezt mindenki jól tudja, a múlt változásai, semmilyen befolyással nincsenek a jövőre, így hát hiába reménykedik, hiszen hiába az ígéret, mellette már nem létezhet többé Wei Wuxian.
- Emlékszel hát most már - törte meg a csendet Wang Yibo - arra amit egykoron ígértél, s amit újra ígérni fogsz, majd megint nem tartod be, és még egy darabot fogsz a lelkemből szenvedésbe taszítani. Most hát... tudod mi a dolgod - nézett mélyen Wei Wuxian szemeibe - térj hát vissza oda, felejtsd el az eddigi életed, és mentsd meg azt a személyt! Mentsd meg a herceget a be nem tartott ígéretedtől! Akadályozd meg azt a szerencsétlen halált - ordított már szinte, majd tenyerét, ismét a másikénak nyomta erőszakosan, s visszarepítette őt a múltba, nem törődve azzal, hogy annak a szíve most apró darabokra van törve.
- Felébredt! - kiáltott ki az ajtón a fehér ruhás palota orvos, s azonnal hívatta a herceget, aki idegesen ácsorgott kint abban a két órában, amiben Wei Wuxian eszméletlenül feküdt, és az orvos akupunktúrát hajtott végre a testén, annak érdekében, hogy helyre rakja a benne végigáramló erőket,s felébressze őt. Az orvos észrevette, hogy valami nincs rendben a fiúval, hiszen két teljes órára leállt a szíve, csak a herceg haragos erősködése végett próbált rajta segíteni. Szinte lehetetlen volt, hogy felébredjen, de az most mégis itt van. Az orvos tudta, amint elhagyja az ápolótermet Wei Wuxian, ezt azonnal jelenteni fogja a palota csillagjósának. Köztudott volt, hogy az az idős úr volt a legbölcsebb ezen a földön, ő biztosan tudná, hogy mi történik itt.
- Had lássam! - tőrt be szinte a szobába Lan Wangji, s azonnal ahhoz az ágyhoz sietett, ahol az újdonsült palota festője feküdt, akit ő maga választott. Mikor meglátta őt, aggodalmasan nézett rajta végig, a könnyek a szemeiben, még mindig ott voltak, s ő maga még mindig az emlékei közt vándorolt. Nem is volt annyira magánál, a harmadik herceget ugyan észrevette, de nem látta reálisan a dolgokat. Csak a fájdalom, s a bűntudat uralkodott a teste felett, az előbb látott dolgok miatt, amiket valóban egykoron az ő lelke tett meg, de mégis... valójában mégsem ő volt az, de meg fogja tenni, hiszen a sorson nem is lehet változtatni. S talán ez a gondolat volt az, amiért a jelenleg sírógörcsben kitörő férfi megragadta Lan Wangji karját, s magához húzta őt, a herceg csak megilletődötten, s dermedten hagyta magát sodródni az árral, és érezte, ahogy Wei Wuxian őt talán most a világ legszorosabb ölelésébe zárja, s még csak azt sem tudta miért.
- Sajnálom - kért tőle többször is bocsánatot Wei Wuxian - én nem akarlak bántani ... - mondta ki ezeket a szavakat, amiket a herceg ekkor még nem is érthetett, nem tudhatta még mit látott Wei Wuxian, amit ő még nem.
••••••••
Halika, ez itt pedig életem legbonyolultabb fejezete, szerintem. 2 szereplő van, valójában négy, csak másik idősíkon... (Meg persze van még tucatnyi alternatíva, de mi most az egyszerű múltról beszélünk ebben) Ha valakinek bármilyen kérdése van, ne tartsa magában, mert itt elég könnyű belezavarodni. Jaaa, meg a véleményeket is érdeklődve várom 🙄😁❤
Jesssz éljen soká a Cedari logika amiben a történések ellentmondanak egymásnak, és logikai bakik egymás hátát tapossák, de én mégis így érzem teljes egésznek, hiszen olyan mint én.
2020.01.04
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
