Xiao Zhan egy feltörekvő művész, aki egy kiállításon meglát egy számára gyönyörű festményt, amiről Wang Yibo kezd el mesélni neki. Kiderül az, hogy kit ábrázol a portré, és ki volt az alkotója. Aztán egyik pillanatról a másikra, Xiao Zhan a múltba k...
Vétkezése alapja, egy hibásan vétett lépés, mely egy sötét alak karjaiba csalta. 🌼
- Azonnal vond vissza szavaid, s hagyd el a királyi palotát - szólalt meg Lan Wangji ismételten, és szemeit az orvosra szegezte - Ilyen emberre, nincs szükségem - a gyógyító pontosan tudta, hogy mire gondol most, éppen száműzte őt a palota azon szárnyából, ahol ő élt. Minden hercegnek volt egy háza az épületben, a fő épület volt persze a császáré, a jobb oldali szárny pedig a trónörökösé. A baloldali a császárnőé, a továbbiakban pedig a hercegek éltek, majd a kisebb udvarokban az udvarhölgyek, kik valamelyik herceg ágyasaként szolgáltak, a fiatalabb lányok pedig, ezeknek a hölgyeknek a szolgálóiként funkcionáltak. A normális szolgálók, a palota közepén helyezett szállásokon éltek a szakácsokkal, és a mesterséget végző palotában dolgozó emberekkel. A tudósok, akik nem voltak írástudatlanok, ugyanolyan helyet kaptak mint a miniszterek, nekik a palotán kívül volt elhelyezve egy birtokuk, kinek nagyobb, kinek kisebb. De az orvosok, ők minden nemesi háznak egyedüli tagjai voltak, s ha egyet száműztek valahonnan, az a karrierje végét is jelentette, hiszen ki fogadna fel valakit, akit egy herceg is kidobott? Ki merészelne, egy volt játékszerrel ujjat húzni, mellyel egy ilyen hatalmon levő ember játszadozott?
- De uram - próbált szabadkozni kétségbeesetten - Már évek óta szolgálom önt. Csak ... csak - mutatott a kezeivel, le a derekáig - Mindössze még csak ekkora volt, mikor idekerültem - nézett az orvos meglepetten - Én, ekkora hibát vétettem volna ön ellen?
- Tudatlan! Még kérdezni is mersz? - emelte fel a herceg a hangját kegyelmet nem ismerve - Hát engedted te magadnak, hogy leparasztozz egy olyan embert? - az ajtóra mutatott - Kifelé! Hagyd el a palotát! Ne akard, hogy erőszakkal kelljen kitoloncolnom innen!
- Igen ... - felelt végül alázattal, s egy rövidke meghajlás után, elindult az ajtó felé - Remélem meggondolja magát, én ... míg összepakolok itt leszek, a szobámban megtalál, ha esetleg szüksége lenne valamire - nyelt nagyot miközben ezt elmondta, de mivel választ nem kapott, kisétált az ajtón. A kezei ökölbe voltak szorulva, egy mondatába került az, hogy elveszítse a munkáját, amiért évtizedeken át tanult, s ezt mindössze egy fiatal kis ficsúr miatt. Egy festő miatt! Neki semmit nem kellett feláldoznia az életben, de ő ... ő végigtanulta az életét, s ilyen gyenge, s szánalmas mód veszített el egy perc alatt mindent. Haragudott, szomorú volt? Netán még bosszút is forralt.
- Igazán elszánt lett az évek során, hercegem - hajolt meg a csillagjós, mikor már csak ketten voltak, arcán hatalmas mosoly terült el - Végre ki tudja mondani hangosan is a döntéseit, komolyan hatalmasat fejlődött.
- Te viszont mit sem változol ... Xiao Xingchen - válaszolt Lan Wangji - Még mindig csak ebben a piciny szobában ülsz, mond. Nem akarsz kimenni a világba? Nem vágysz arra, hogy szabaddá válj?
- Netán valami rab vagyok? - kuncogott fel a férfi, s felállt a székéből - Ugyan mit tehetnék én egyedül? A szemeim vakok.
- De a tudatod többet lát mint akárki más - válaszolt erre a herceg, s közelebb lépett Xiao Xingchenhez. A szemein levő fehér kötést figyelte, azon gondolkozott, hogy miért hordja már évek óta. Talán olyan csúnya lenne a szemein tátongó seb? Még sohasem látta őt enélkül - Ne próbáld velem elhitetni, hogy valóban egy gyenge, egyszerű világtalan vagy, hiszen te magad tudod a legjobban, hogy olyan széles világot figyelsz, melyet talán én sohasem láthatok meg. Talán a világképem, a nézeteim azok, melyek ezt nem engedik? Talán azért nem érthettem azokat a szavaid, melyeket Wei Wuxianról mondtál? - kérdezett kissé csalafintán.
- Szóval hallott mindent - mosolyodott el - Bár ezekre, sajnos akkor sem felelhetek - Ez itt nem az én feladatom, de - nézett itt pontosan Lan Wangjira, ezzel bizonyítva azt, hogy a vaksága ellenére valóban lát - Idővel mindent megtudsz majd ... hiszen kulcsfontosságú személy vagy.
- Túl titokzatosak a szavaid - lépett közelebb a csillagjóshoz ismét - Pontosítanál?
- Wei Wuxian, a te jövőd, a te fényed. Ezt mutatja ez a nagy kékség, mely az eget most uralja. Viszont, ha túlontúl későn veszel észre valamit, nem hagysz majd magad után mást, csak egy edénnyi hamut, melyet egész életedben magadhoz szorítva fogsz őrizni.
- Tehát ez a festő, az én hibám miatt fog meghalni? - húzta fel a szemöldökeit a herceg. Próbálta kigabalyítani a bölcs összefonódott, bonyolult szavait, s mondatait. Bár ez lehetetlen volt, nem véletlen mesélte ezt ilyen felszínesen, ha idő előtt tud meg valamit Lan Wangji, mielőtt a szikra tűzzé érne, talán nem venné komolyan, talán csak hagyná az egészet. Viszont ha idő után lép, Wei Wuxianra, ugyanaz a szőrnyű vég vár, ami a történelemkönyvekben is le van írva. Bár ő azt hitte, csak rajta múlik a túlélése, a csillagjós szerint, ez kettejükön, s nagyobb részben a hercegen, hiszen csak neki van akkora hatalma, hogy kiemelje ezt a festőt, magasabb pozícióba zárja maga mellé, védje meg őt, a hercegi jogát kihasználva.
- Én nem mondhatok többet - zárta rövidre - S most önnek sem itt kellene tengetnie az idejét, a születésnapi ünnepségének a hete van. Úgy tudom, hogy hamarosan megtartják az ünnepi vacsorát, el kellene kezdenie készülni, hiszen milyen is lenne az, ha a felnőttkorba lépő herceg nem jelenne meg a saját ünnepségén? - kérdezett.
- Úgy vélem idén sem számíthatok a jelenlétedre - állapította meg Lan Wangji ezt a tényt, majd hátat fordítva elindult az ajtó felé, hogy elkészülhessen az esti összejövetelre.
- Tudja, hogy csak egy parancs, és muszáj megjelennem, különben a fejem veszik - mosolyodott el Xiao Xingchen, s ezt mondta, bár tudta azt, hogy ezt soha nem tenné meg az ifjabb Lan.
- Nem vagyunk mi ennyire idegenek egymás számára - állt meg egy percre, hogy elmondhassa ezt, majd ment is tovább. Elhagyta a csillagjós szobáját,aki mosollyal az ajkain foglalt helyet bent elhelyezett kissé rozoga fotelében. Felnézett az üvegezett plafonra melyen már a nap lemenni látszott, s tudta, hamarosan ismét előjönnek azok a ragyogó fényes gömbök, melyek majd világossággal borítják be a sötét eget. S ezekkel együtt, majd ő is eljön, ki miatt vétkessé vált a múlt karmai közt ragadva, az ember aki elragadta halandó szívét, s örök kárhozatra ítélte őt.
- Szióka - Intett felé - Azt hiszem már vártál rám - vigyorodott el gúnyosan, majd az ablakpárkányról egy egyszerű lendülettel ugrott be a piciny, kissé poros szobába - Xiao Xingchen.
•••••••••••
Halihó, szép estét/reggelt meg minden cucc. Itt vagyok a kövi résszel, remélem elnyerte a tetszésetek, ha igen azt kérlek jelezzétek. Egyébként a csillagjós mellékszálát ki fogom kissé dolgozni, remélem ez nem gond, én őt is imádom xD
2020.01.09
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
