Újabb ikrek marvel ff. // Befejezett

6. rész

-- Honnan tudod? - nagyon érdekelt a válasza.

-- Észrevehető, mert nagyon koncentrálsz és ez tükröződik a fejeden. - Nem is tudtam, hogy ennyire látszik. Valahogyan ezen javítanom kéne. - De segíthetünk benne fejlődni. Legalábbis Wanda tud segíteni, mert neki hasonló a képessége a tieddel. Majd beszélek vele ez ügyben, ha akarod - villantotta rám nagyon barátságos mosolyát.

-- Még átgondolom - nem bíztam bennük, úgyhogy egyedül kell megoldanom.

-- Na, melyik lesz a miénk? - pillantott a szobák felé a bátyám.

-- Ez lesz a tiéd - mutatott egy sötétbarna ajtóra -, ez pedig Ly szobája - most meg egy kávébarnára.

-- Köszönjük - mondta mindkettőnk nevében Cam.

-- Nemsokára vacsora. Most Nat és Bruce a soros a vacsorafőzésben. Gyertek majd kajálni, ha éhesek lesztek - köszönt el tőlünk.

-- Beszélhetnék négyszemközt egy kicsit veled, Steve? - szóltam utána, még mielőtt túl messzire ment volna.

-- Persze - fordult vissza. - Mit szeretnél? - mosolygott rám kedvesen.

-- Ne higgyétek azt, hogy én is olyan barátságos leszek, mint a bátyám. Vele el tudtátok hitetni, hogy jók vagytok, de velem nem. Engem nehezen lehet átverni - vettem fel a gúnyos vigyoromat -, úgyhogy hanyagoljátok a negédes mosolyokat és az álcázott kedvességet. Nem dőlök be neki. Ja, és ne szokjatok hozzá, hogy itt vagyunk, mert nemsokára már megyünk is tovább. Ha akarjátok, ha nem. Tehát ezeknek tudatában viselkedjetek velünk. Csá! - hagytam faképnél és egyből beléptem a szobám ajtaján, amit rögtön kulcsra is zártam.

Egyedül akartam lenni. Nem voltam kíváncsi se a bátyámra, aki elég könnyen bedőlt nekik, a Bosszúállókra, meg főleg nem. Amint rendbe szedjük magunkat Cammel, már le is lépünk. Keresünk valami jó menedéket és tovább élünk ketten, békében.

E gondolatmenet után úgy gondoltam, hogy körülnézek a szobában. Balra egy hatalmas franciaágy állt, két oldalán fehér éjjeliszekrényekkel. Az ágynemű sötét szürke színű volt, a szoba falai pedig világos szürkék. Az ágy előtt egy nagy, szintén világos szürke szőnyeg terült el. Nagy szekrények álltak a falaknál és egy íróasztalt is felfedeztem. Aztán megpillantottam egy ajtót. Hamar rájöttem, hogy az a fürdő lesz.

Nem tudtam mivel üssem el az időt, ezért az asztalhoz léptem és a fiókokban ceruza és papír után kezdtem kutatni. Ahhoz, hogy lenyugodjak, kiszellőztessem a fejem és tisztán lássak, muszáj lesz rajzolnom egy kicsit. Majdnem kész lettem a rajzommal, mikor valaki kopogott az ajtómon.

-- Ally, Nat vagyok. Kész a vacsi, gyere le kajálni! Nagyon finom lett és biztos éhes vagy már - szólalt meg az ajtó túloldalán.

Én direkt nem válaszoltam neki semmit, csak folytattam a rajzomat.

-- Steve elmondta, amit mondtál neki. - Itt tartott egy kis szünetet. - Megértem, hogy nagyon bizalmatlan vagy velünk szemben, én is ilyen vagyok az emberekkel. Nincs oka, hogy bízz bennünk, de talán az számít valamit, hogy megmentettük az életedet. A legfontosabb meg az, hogy egy a célunk. Mi is le akarunk számolni a Hydrával. Sokunknak tette tönkre az életét. Az egyetlen célunk az lenne veletek, hogy megkérjünk titeket, csatlakozzatok hozzánk, segítsetek. Hasznosak lennétek nekünk, de nem kényszerítünk titeket semmire. Ha el akartok majd menni, hagyni fogjuk. Nem vagyunk olyan, mint a Hydra. Ezt sose felejtsd el. Na, én mentem. Ha éhes leszel, gyere le a 3. szintre, ott van a konyha. Teszünk neked félre kaját - fejezte be a mondanivalóját.

Hogy hittem-e neki? Nem igazán, de találtam benne némi igazat. Ha ki akarnának minket használni, akkor már rég kínoznának és minden rossz, amit el lehet képzelni. Inkább befejeztem a rajzomat, ami nagyon tetszett. Ki akartam rakni a falra, de nem találtam celluxot és ollót, viszont nem akartam lemenni a többiekhez. Sajnos a hasam korgással tiltakozott ez ellen. Nagyon éhes voltam, mivel rég ettem, ezért nem volt más választásom, le kellett mennem. Komótosan lépkedtem a lépcsőn lefelé, mikor a megfelelő szintre érkeztem, megtorpantam. Összeszedtem magam, felvettem a pókerarcot és beléptem a nappaliba, ami egybe volt kötve a konyhával.

-- Szia! - köszönt meglepett hanggal mindenki, én meg csak egy intéssel lerendeztem ezt, majd a hűtő felé vettem az irányt.

-- A tűzhelyen van, még meleg - szólt oda Natasa, mire odafordultam.

A látványtól még éhesebb lettem, így kerestem egy tányért és hamar szedtem is magamnak és leültem a konyhapulthoz kajálni. Viszont nagyon zavaró volt, hogy mindenki engem bámult.

-- Mi van? - mordultam fel. - Semelyikőtök nem látott még fehér embert, hogy így bámultok? - Lehet, hogy nem kedvesen mondtam, de nem is akartam az lenni.

-- Nem hittük volna, hogy ilyen hamar lejössz - felelte Stark. - Azt gondoltuk, még pár óráig durcizol, aztán lejössz.

-- A jó édes anyád durcizik! - förmedtem rá. - Csak azért jöttem le, mert éhes voltam és kellett az étel. Meg celluxra és ollóra van szükségem. Tudtok adni? - fordultam feléjük kérdőn.

-- Minek neked? - kérdezte gyanakodva Tony.