Újabb ikrek marvel ff. // Befejezett

9. rész

Hosszú napon vagyok túl, úgyhogy egy gyors zuhanyzás után bedőltem az ágyba és már aludtam is.

+Aly szemszöge+

A nap sugarainak simogatására keltem. Tudtam, hogy nem maradhatok egy helyben sokáig, mert rám fognak találni. Így hát felvettem a táskát a hátamra és elindultam. Nemsokára egy ismerős hangot hallottam a hátam mögül.

-- Aly, áll meg! Nem szeretnénk bántani. Gyere vissza velünk a bázisra. Cam is nagyon aggódik érted, ahogy mi is - közeledett felém Nat.

-- Ti ugyan miért törődnétek velem? - szegeztem neki a kérdést. - Nem is ismertek! Nem tudtok igazából semmit se rólam! - vágtam a fejéhez. Miért is aggódnátok értem? - kértem tőle számon.

-- Megértjük, hogy mit érezhetsz. Főleg én. Én se bízok az emberekben. Így neveltek. Mindig csak magamra számíthattam. Viszont, miután megismertem a többieket és egy csapatot alkotunk, azt érzem, hogy van egy családom. Ha nem is teljesen, de valamennyire megbízhatok bennük - jött utánam, mivel én egyre csak mentem előre.

-- Akkor sem megyek vissza. Nekem nincs semmi keresnivalóm ott. Cam sem bízik bennem és nem áll mellettem, úgyhogy főképp nincs ott keresnivalóm. Most, pedig, ha megbocsájtasz, én már megyek is - hagytam volna ott, ha nem ér utol és ránt vissza a karomnál fogva.

-- Sajnálom, de azt nem hagyhatom.

-- Pedig pont te mondtad, hogy, ha akarunk, bármikor elmehetünk.

-- De te csak azért menekülsz, mert nem látod tisztán a helyzetet. Tényleg az lenne a legjobb, ha velünk maradnátok, mert mi meg tudunk védeni titeket. Máskülönben rátok találnak. Akkor viszont, nem ússzátok meg. Kínozni fognak és kényszerítenek majd, hogy gyilkoljatok nekik. Ezt akarod? - nézett rám kérdő tekintettel. Tudtam, hogy igazat mond, de nem akartam elismerni. Az elmúlt időben túl kevésszer volt igazam és ez a makacs énemnek nagyon nem tetszett.

-- Ez az én döntésem, amibe semmi beleszólásod nincsen. Úgyhogy szia! - köszöntem el tőle és elkezdtem futni.

Ő is elkezdett futni és, mikor utolért, rám ugrott és leterített a földre. Elkezdtünk harcolni, de sajnos az elején tudtam, hogy Nat ellen semmi esélyem sincs. Igazam is lett. Az utolsó emlékem, hogy jó erősen leüt, aztán minden elsötétül.

Erős fejfájással keltem fel. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, aztán minden eszembe jutott. Újra a laborba találtam magamat, ahol először is, csak most azzal a különbséggel, hogy egyedül voltam.

-- Péntek - szólítottam meg a mesterséges intelligenciát.

-- Igen, Ms. Davis? - válaszolt egyből.

-- Mióta fekszem itt? - nem mindegy, hogy napok vagy csak órák teltek el azóta, hogy leütött Nat.

-- Több, mint fél napja - felelte.

-- Azta. Ilyen erősen ütött meg? - kérdeztem inkább magamtól. - Hány óra van most?

-- 5 perc múlva éjfél.

-- Rendben, köszönöm.

-- Nincs mit! Ez a dolgom.

A hasam ekkor egy hatalmasat kordult. Így nem volt más választásom, mint enni. Úgyhogy felkeltem óvatosan, mert a fejem még hasogatott és a konyha felé vettem az irányt. Lassan közelítettem meg és amint odaértem, egyből a hűtőben kezdtem el keresgélni.

-- Mi van, felébredt a Csipkerózsika is? - hallottam meg magam mögül Stark hangját.

-- Szerintem nem vagy vak, amúgy meg nem vagyok Csipkerózsika - förmedtem rá, miközben tovább kutattam.

-- Mindig alszol és sokáig, úgyhogy igen. Amúgy hogy hogy most nem akartál megszökni? - nézett rám szórakozottan. Élvezte, hogy provokál.

-- Éhes vagyok és itt legalább jó a kaja. Én is kérdezhetnék dolgokat, ha te is. Miért is vagy még ébren? Éjfél van. Netán rossz álmok? - húztam gúnyos mosolyra a szám és, ahogy ránéztem láttam, hogy beletrafáltam a közepébe. - Tényleg rémálmok miatt nem alszol? - kérdeztem meglepetten. - Alapból látszik, hogy alig alszol a karikáid miatt, amik a szemeid alatt vannak. Nincs semmi megoldásos rá? Ami megnyugtat vagy valami ilyesmi? - érdeklődtem, már normálisan egy csepp gúny nélkül.

-- Mit érdekel az téged? - förmedt rám.

-- Mert velem is ez van - kaptam róla el a tekintetem és a figyelmemet újra a hűtőnek szenteltem, mire találtam is nutellát.

-- Tényleg? - most rajta volt a sor, hogy meglepődjön.

-- Igen - feleltem halkan.

-- Miért vagy velem most őszinte? Olyan zárkózottnak tűnsz, most mégis elmondtad ezt nekem - érdeklődött.