Újabb ikrek marvel ff. // Befejezett

26. rész

Most szükségem is volt egy lelkizésre Jamievel, mert féltem a holnaptól. Valami rossz érzésem volt a holnappal kapcsolatban és ez nem hagyott nyugodni, viszont nem mutathattam ki Steve előtt, nem lehettem gyenge a szemében.

Az, meg, hogy ő boldog, engem is boldoggá tesz. Amint elérkezett az este, elindultam a szokásos helyünkre. Reméltem a beszélgetésünk után jobban leszek, mint eddig mindig.

-- Szia! - üdvözölt a megszokott pokrócán ülve, engem várva.

-- Szia! - köszöntem vissza és letelepedtem mellé, majd egy nagy ölelésben részesítettem.

-- Na, mesélj! - ajánlotta fel nekem a kezdés jogát.

-- Hát, hol is kezdjem - sóhajtottam egy nagyot.

-- Az elején - szólt közbe szórakozottan, egy csintalan mosoly kíséretében, amire én is felderültem.

-- Tudod, az előző beszélgetéseink során is említettem, hogy a randin való találkozásunk óta, gyanakodok Sharonra. - Válaszul csak bólintott. - Na, most már nagyon is gyanakszom rá. A csoportbeosztásnál valahogyan hárman kerültünk össze, ami azt jelenti, hogy szemmel tarthatom, de Steve közelében lesz. Azt hittem, ha nem is lehetünk csak ketten, akkor te leszel velünk harmadikként. Nem az a szőke liba - fújtattam egy kicsit és ránéztem, hogy a reakcióját megláthassam, de ahelyett, hogy együtt érző tekintettel találtam volna magam szemben, elég szórakozott volt. - Te most nevetsz rajtam? - tettem fel a kérdést és abban a pillanatban elröhögte magát, én meg dühös arckifejezéssel illettem. Szerencsémre hamar abbahagyta és mihamarabb kérdőre tudtam vonni.

-- Csak olyan aranyos vagy, mikor féltékenykedsz! - válaszolta, még mindig nagyon szórakozottan.

-- Nem is féltékenykedek! - feleltem felháborodottan és meglöktem a vállánál fogva, mire mindketten elnevettük magunkat. - Jó, talán egy kicsit - ismertem be -, de védelmemre szólva, látszott, hogyan néz Stevere és a tekintete is nagyon olyan, mint aki tervez valamit. Meg nem csak én láttam ezt, hanem Nat is észrevette már. Így már hiszel nekem? - néztem rá a nyertes mosolyommal.

-- Jó, hiszek neked - adta meg magát -, de akkor én is figyelem, ha szeretnéd - ajánlotta fel a segítségét, amiért nagyon hálás vagyok.

-- Veled mi van? Ne csak én panaszkodjak - érdeklődtem.

-- Tudod, hogy sosem panaszkodsz, szívesen hallgatlak meg. - Most rajta volt a sor, hogy szórakozottan meglökje a vállamat. - Én megvagyok, tudod, semmi különös nem történik velem. Várom már a holnapot, mert kiszabadulok a monotonitásból. A Hydránál már megszoktam, hogy napi minimum négy-öt edzésem van, itt meg amikor magamtól lemegyek vagy csoportos edzés. Kicsit hiányzik - vallott színt.

-- Elhiszem. Nekem pont az ellentéte van. Nem hiányzik, ami ezelőtt volt, mert akkor folyamatosan talpon kellett lennem, félelemben és sosem hunyhattam le a szemem nyugodtan. Mindig féltem, hátha ránk találnak. Nagyjából egészen mióta itt vagyok, nyugtom van. Lettek barátnőim, lett egy fiúm, lett egy legjobb barátom - kacsintottam rá -, biztonságban vagyok és nem kell rettegnem. Azt hiszem otthonra leltem és ezt a békét semmiért nem cserélném el. Ezért rettegek minden küldetés előtt, hogy nem úgy fogunk visszaérni, mint ahogy elmentünk, valami fog történni és a békének annyi. - Úgy gondoltam ideje elmondanom, mi nyomja a lelkem. Úgy éreztem neki elmondhatom, ahogy eddig mindent. - Amúgy bocsi, hogy egyből magamról kezdtem el beszélni. Megértelek, hogy nehéz ez a nagy változás, de valahogyan mindig alkalmazkodni kell. Egy jó tanácsot tudok ezzel kapcsolatban adni. - Egyenesen a szemébe nézve mondtam ki. - Találj egy szilárd pontot az életedben, ami állandó és tudsz bele kapaszkodni. Akkor könnyebb lesz. Nem lesz könnyű, mert ez sose az, de megkönnyíti a helyzetet és átsegít rajta. Bárki vagy bármi.

-- Köszönöm!

Átölelt és utána csak bámultunk az éjszakába. Ez nálunk szokásos. Nem mindig kell beszélnünk. Ilyenkor olyan, mintha emésztgetnénk azt, amiket hallottunk, kimondtunk a másiknak. Az egyik legnagyobb segítség sokszor nem az, ha tanácsot adsz valakinek, elég, ha meghallgatod. Azt az érzést adod neki, hogy számíthat valakire, ami ilyen esetekben rengeteget segít. egy-két órát üldögélhettünk így, átkarolva egymást és meredve a semmibe, merengve az élet nagy dolgain, mikor megtörte a csöndet.

-- Most már menjünk be. Megfázol még a végén - kezdett el feltápászkodni. - Én mindig melletted fogok állni és mindig számíthatsz majd rám. Nem rossz, ha félsz, de tudd, Steve és én is ott leszünk holnap neked, nem is beszélve a többiekről. Ha bármi baj lesz, csak szólj és már szaladok is.

-- Nem győzöm megköszönni azokat, amiket értem teszel. És remélem tudod, hogy ez fordítva is igaz. Rám is ugyanúgy számíthatsz, bármi baj is van.

Még egy utolsó szoros ölelés után elindultunk a szobák felé. Az ajtóm előtt egymás felé fordultunk, majd én egy arca puszival, ő egy homlok puszival köszönt el.

Olyan szerencsésnek érzem magamat, hogy ilyen jó emberekkel vagyok körülvéve. Van két csodás barátnőm, Nat és Wanda, van egy nagyon szuper ikertestvérem, Cam, van egy imádnivaló barátom, Steve és egy legjobb barátom, Jamie, akik a világot jelentik nekem és bármikor számíthatok rájuk. Azóta, mióta anya meghalt, nem hittem volna, hogy lehetek ugyanolyan boldog, mint előtte, de szerencsére tévedtem. Ja, és kifelejtettem a felsorolásból Tonyt. Őt nem tudom minek nevezhetem. Olyan fura, mégis bensőséges kapcsolatom van vele, ami megmagyarázhatatlan, mégis nagyon sok erőt ad és ő is fontos lett nekem e rövid idő alatt. Azt hiszem büszkén nevezhetem őket a családomnak.

Ezeken gondolkodtam, miközben benyitottam a szobámba és nagyon boldogan tapasztaltam, hogy a szőke hercegem az ágyamban fekszik és rám várt. Ez lesz mindig is a napom fénypontja. Majdnem teljesen mióta összejöttünk, együtt alszunk. Azóta nincsenek rémálmaim. Mint, ahogy Cam is el szokta őket mulasztani.

-- Hát megjött a szépséges barátnőm - üdvözölt az angyali mosolyával, amit annyira szeretek benne, olyan aranyossá teszi őt. - Jól vagy? - Kicsit hallatszott a hangján, hogy aggódik, amitől kicsit elérzékenyültem.

-- Engem, meg megvárt az imádnivaló hercegem! - mosolyogtam rá, miközben befeküdtem mellé az ágyba. - Jobban vagyok - feleltem, miközben elhelyezkedtem, hozzá bújva. - Te?

-- Ha te jól vagy, akkor én is. Ugye tudod, hogy bármi is történjen holnap, én ott leszek veled, vigyázok rád bármi áron és mindig melletted leszek, bármi is lesz - nyomott egy hosszú csókot az ajkaimra.

-- Köszönöm! Ez nem tudod, milyen biztonságot ad nekem és most már sokkal kevésbé félek a holnap miatt. Szeretlek! - kezdeményeztem most én a csókot.

-- Én is nagyon szeretlek! - viszonozta a csókot, amit eléggé el is mélyített.

A következő pillanatban már alatta találtam magamat, míg ő fölém tornyosulva csókolt továbbra is. Aztán megtörtént, aminek meg kellett. Életem egyik legcsodásabb éjszakája volt, mert vele voltam és szerettük egymást. Mintha most szerettük volna egymást a legjobban. Kicsit, mintha búcsú érzést keltett volna. Inkább próbáltam ezt az érzést kiverni a fejemből és a jelenre koncentrálni. Viszont megtanulhattam volna, hogy hallgassak az ilyen megérzéseimre. Akkor még nem is tudtam, hogy mi fog történni holnap, de nem is akartam. A jelenre fókuszáltam, mert akkor boldog voltam. Aztán elérkezett a holnap és sok minden megváltozott.