Újabb ikrek marvel ff. // Befejezett

25. rész

Abban a pillanatban, jól tettük, hogy csak élveztük a pillanatot. Mert az volt az utolsó nyugalmas helyzetünk, mielőtt a nem várt lavina elért minket.

A délután folyamán lementem Tony laborjába, ahogy ő azt kérte és nagy meglepetésemre egy ruhával ajándékozott meg, amit tudok használni a bevetések során. Nagyon hasonló, mint Natasháé, de csak fazonban egyezik. Zöld, fekete és fehér színekben pompázik, de főleg zöld. Ugyanúgy testhez feszülős, de ruganyosan lehet benne mozogni, kényelmes. Nem győztem hálálkodni Tonynak az ajándékért. Cam is kapott ruhát, hasonló, mint egy egyszerű edző gatya és póló, de persze Tony ezeket is felturbózta. Neki is szerepelt a zöld szín a ruhájában, de nála főleg a szürke dominált. A ruhapróba és annak kipróbálása, hamar lezajlott, így mentünk is a dolgunkra. Sok teendőnk volt még a holnap reggeli indulás előtt. Délután tartottunk egy megbeszélést a csoportbeosztásról. Azt hittem nem lesz rosszabb, de úgy jött ki a beosztás, hogy Stevvel leszek. Ezzel nem is volt baj, viszont lett egy harmadik tag is a csapatunkban, Sharon. Pedig reméltem, hogy megúszom. Hát, nem. Szóvá tenni nem akartam a kapitánynál, mert rákérdezne és nem hinne nekem, badarságnak tartaná. Mint az összes pasi ilyenkor. Mert ezeket az apró jeleket csak a barátnők látják.

-- Minden rendben? - jött oda hozzám a megbeszélés után a vöröske.

-- Persze, Nat. Mi lenne a baj? - tettem fel a kérdést, reménykedve, hogy beveszi, de ezt még én sem hittem el.

-- Kém voltam. Rossz embernek próbálsz hazudni - nézett rám a mindenttudó mosolyával.

-- Sharon - mondtam ki, miután félrehúztam és félreeső sarokba, ahol nem nagyon hallanak minket. - Olyan, mintha rá akarna mászni Stevere. - Kicsit jó érzés volt végre elmondani valakinek a gondolataimat és nem magamban tartani.

-- Nem lehet, hogy csak beképzeled? - kérdezett rá.

-- Nem. A tekintete mindent elárul. Amikor randizni voltunk az étteremben, ott találkoztam vele először. - Elég meglepődött fejet vágott, én meg folytattam. - Látszott a viselkedésén, meg eléggé hitetlenkedve nézett rám, mikor Steve a barátnőjének hívott - pirultam bele az emlékbe, mert még mindig nagyon hihetetlen, hogy a barátnője lettem. - Elhiheted, hogy nem alaptalanul mondom.

-- Igen, ez igaz. Bevallom, én gyanakszom rá picit, hogy rosszban sántikál, nem te ültettél bogarat a fülembe, az előtte is ott volt - esett gondolkodóba. - Tartsuk szemmel, de óvatosan. - mondta el a tervét.

-- Rendben. Köszönöm, hogy támogatsz és segítesz - tettem még hozzá egy halvány mosoly kíséretében.

-- Erre valók a barátnők - eresztett el ő is egy apró mosolyt. - Most, pedig megyek edzeni. Csak semmi hancúrozás itt - kacsintott egyet és utalt arra, hogy kettesben maradok a kapitánnyal, mert már mindenki kiment hármunkon kívül.

A következő pillanatban, már tényleg kettesben voltunk. Ő a papírokat, feljegyzéseket nézegette és azokon agyalt. Gondolom szerette volna, ha minden tökéletesen megy. Elég nagy tétje van ennek a küldetésnek, ami miatt, még én is izgultam, nem is kicsit. A legutóbbi, egyben legelső küldetésem is úgy végződött, hogy hat hétig semmit nem csinálhattam. Reméltem, hogy ez nem úgy fog végződni.

-- Félek - törtem meg a csendet, mire felnézett és egyből elindult felém, majd az arcomtól pár centire megállt.

-- Kicsit én is - vallotta be. - Viszont nem mutatom ki, mert akkor a többiek is ezt éreznék és nekem a magabiztosságot kell sugároznom kapitányként - adott a kicsit érzelemmentes viselkedésére okot. Az utolsó szót kissé szórakozottan ejtette ki, amitől nekem is mosoly kúszott ajkaimra.

-- Erős vagy - jegyeztem meg.

-- Muszáj annak lennem - felelte és megértette, hogy nem a fizikai erejére céloztam, hanem a lelki/mentális erejére -, de te is az vagy - tette még hozzá. - Az, amit múltkor kibírtál, csak hogy kimenekítsük Buckot, az fantasztikus volt - adott egy puszit a homlokomra. - Nem tudom, hogyan köszönhetném meg eléggé. - Tekintete hálát sugárzott, annyira aranyos volt.

-- Miattad kibírtam - adtam meg az egyszerű magyarázatot.

-- Szeretlek! - mormolta és már le is csapott az ajkaimra.

Olyan nyugalmas érzés volt, kettesben. Ilyenkor mindig megszűnik a világ és csak ő, meg én vagyunk. Ezek a pillanatok a kedvenceim.

-- Én is szeretlek! - viszonoztam gesztusát, miután elváltunk egymástól.

-- Este ráérsz? - érdeklődött.

-- Nem, Jamievel leszek kint az erkélyen, ha nem bánod.

Lehajtottam a fejemet, mert sajnáltam, mivel vele is kellett lennem. Ő lett a legjobb barátom, mióta kiszabadítottuk és ezek az erkélyes lelkizések azóta vannak. Amellett is, hogy Stevvel összejöttünk. Ő csak örül neki, hogy Bucknak van kivel beszélgetnie rajta kívül, meg nekem is. Annak örül a legjobban, hogy jóban vagyunk, mint a barátnője és a szinte bátyja. Ez okozza neki az egyik legnagyobb örömöt.
Most szükségem is volt egy lelkizésre Jamievel, mert féltem a holnaptól. Valami rossz érzésem volt a holnappal kapcsolatban és ez nem hagyott nyugodni, viszont nem mutathattam ki Steve előtt, nem lehettem gyenge a szemében.