Újabb ikrek marvel ff. // Befejezett

7. rész

-- Minek neked? - kérdezte gyanakodva Tony.

-- A rajzomat szeretném kirakni a falra. Fontos lenne. - folytattam az evést.

-- Rajzolsz? - szegezte nekem óriási meglepődéssel a kérdést a milliárdos.

-- Igen. - Próbáltam közvetlen lenni.

-- Gyere le a laboromba, vacsi után és akkor adok.

-- Köszi - mosolyogtam rá halványan.

Aztán mindenki evett tovább, szerencsére nem firtatták az egészet, de Cam tekintetét végig magamon éreztem.

,,-- Baj van, hogy ennyire nézel?" - tudakoltam tőle gondolatban anélkül, hogy felnéztem volna a kajából.

,,-- Veled aludjak ma este?" - Aggódott értem.

,,-- Nem kell" - próbáltam megnyugtatni. - ,,Szerintem most elég a rajz, de baj lesz, ígérem szólni fogok neked. Jó?"

,,-- Rendben, de akkor egyből szólj!" - kötötte a lelkemre.

,,-- Oki" -zártam le a beszélgetést.

-- Én végeztem. Ha te is, Péntek elnavigál a laboromhoz - lépett ki a helyiségből Stark.

Én is nemsokára megettem a kaját, úgyhogy elindultam a lift felé.

-- Péntek, hányadik szintre kell mennem? - kérdeztem meg a mesterséges intelligenciát.

-- A mínusz kettőre, Ms. Davis.

-- Honnan tudod a vezeték nevemet? - kérdeztem, miközben megnyomtam a jó gombot. Nagyon érdekelt, mivel senkinek sem mondtuk. Hacsak nem Cam kotyogta ki.

-- Mr. Stark nyomoztatott önök után és csak ennyit találtam.

Megnyugodtam, hogy csak ezt tudják. Mondjuk a bátyám nagyon sok mindent elárulhatott. Majd megtudakolom tőle. Mikor megérkeztem azzal szembesültem, hogy Tony hegeszt valamit, de ez nem állított meg a célom elérésében.

-- Szia! - köszönt nekem anélkül, hogy abbahagyta volna a hegesztést. - Amit keresel az a jobb oldalon lévő, kék fiókos szekrényben van.

-- Szia, köszi!

El is kezdtem kutakodni és hamar meg is találtam az ollót és a celluxot. Meg beleütköztem egy grafitceruza készletbe is.

-- Ezt is elvihetem? - mutattam fel felé az előbb talált tárgyat.

Rám nézett, aztán bólintott.

-- Nekem úgysem kell már. Jó rajzolást! - köszönt el tőlem, de nekem lett volna egy kérdésem, ami nagyon izgatott.

-- Miért mentettetek meg? Miért nem hagytatok ott minket?

-- Mert ez is a feladatunk - adta az egyszerű választ. - Védelmezzük az embereket, erre esküdtünk fel. Ti bajban voltatok, főleg, hogy Cam majdnem bele is halt. - Az emlékre hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Kis híján elvesztettem az ikertestvérem. - Meg egy normális ember sem hagyott volna ott titeket. Plusz egyből lejött, hogy titeket üldöznek és az nem jelenthetett jót. A Hydrát már mióta meg akarjuk semmisíteni. Gondoltuk, hogy nem véletlenül támadtak rátok és ezért is akartunk titeket megvédeni. Wanda és a már nem élő ikertestvére, Pietro, ők a Hyrától jöttek. Tőlük kapták a szupererőt. Ők egy csata során átálltak hozzánk, miután belátták, hogy mi vagyunk a jók. - Úgy látszik csak ennyit akart mondani.

-- És most azt hiszed, hogy ettől meghatódok és agyon foglak titeket szeretgetni, mert megmentettetek minket és ti vagytok a jók? - néztem rá lénézően és hitetlenkedve. - Ezt még te sem gondolhattad komolyan. Ez nagyon szánalmas próbálkozás volt, főleg tőled, zseni létedre. És csak ismételni tudom magamat. Ne kergessetek valótlan elképzeléseket. Mi nemsokára már itt se leszünk. Pá! - viharzottam el onnan.

Nem tudom, honnan gondolta, hogy ez hatni fog. Ennél okosabbnak gondoltam. Úgy látszik tévedtem. Nemsokára beszélek Cammel és lehet még ma este elmegyünk.

-- Cam! - kiáltottam utána, mikor megláttam a szobás folyosón.

Megfordult és odajött hozzám.

-- Baj van? - kérdezte idegeskedve.

-- Igen. Gyere a szobámba, itt nem biztonságos megbeszélnünk.

Elkezdtem a szobám felé terelni. Amint beértünk, odamentem az asztalon heverő laptophoz, amit nemrég fedeztem fel, hogy ott van és elkezdtem hackelni. Pár perc után végeztem és Cam felé fordultam.

-- Kiiktattam Pénteket ebben a szobában 10 percre, mert fontos dolgot kell megbeszéljünk - mondtam neki nagyon komolyan.

-- Mit? - nézett rám érdeklődve.

-- Minél hamarabb el kell tűnnünk innen. Nem maradhatunk. Próbálják adni a jót, de ugyanolyanok, mint a Hydra. Értesz? - néztem rá reménykedve, hogy belátja, igazam van.

-- Dehogy - hitetlenkedett. - Tudom, hogy nagyon nehezen bízol meg emberekben, de adj neki egy esélyt. Jó emberek. Megmentettek téged és engem is. Nem azért, mert fel akarnak valamire használni, hanem normális emberi indokok miatt. Segíteni akarnak nekünk. Miért nem látod már be? - Kezdett elfajulni a beszélgetés kiabálásba, majd veszekedésbe. - Legalább nekem hinnél, de még azt sem teszed! - ordította az arcomba. - Nekem, akiben a legjobban megbízol, a saját ikrednek! Nem hiszlek el! - viharzott ki dühöngve.

Összeroppantam. Még sosem vesztem vele össze ennyire. Azon is nagyon kiborultam, hogy nem hitt nekem. Nem állt mellém és ez fájt, pedig mi mindig összetartunk. Kigondoltam egy tervet. Ha Cam nem képes velem lenni, akkor leszek egyedül. Én nem akarok itt maradni. Itt is veszély fenyeget minket. Ha rájön, akkor tudni fogja, hogy lépjen velem kapcsolatba. Összepakoltam a kevés cuccomat egy táskába és megvártam, míg beesteledik. Meghackeltem Péntek biztonsági rendszerét egy tíz percre, míg kijutok innen. Óvatosan lopóztam végig a folyosókon és, amikor kijutottam, fellélegeztem, hogy sikerült. Elindultam az utcán egy jó sikátort keresve.

Még, mikor először menekültünk Cammel a Hydra katonák elől, sikátorokban húztuk meg magunkat, csak utána sikerült lakást szerezni. Így tudtam, hogy milyen sikátor lesz a legjobb nekem. Egy falak által közrezárt beugróba vackoltam be magam és nagy küzdelmek árán álomra hajtottam a fejemet.