Idegen arcába bújva- Szoboszlai Dominik [Befejezett]

m á s o d i k

n o r i n a

Kacifántos betűimmel írom fel a Starbucks logójával ellátott poharakra a vevők neveit és minden kedves vendégre barátságosan rámosolygok, aki a visszajárót a borravalós bögrébe dobja.

Miközben szalagot cserélek a kasszában elém lép egy alak.

- Egy pillanat- mondom fel sem nézve, hogy minél előbb folytathassam a munkát.- Mit adhatok?- Pillantok rá fel mosolyogva, de arckifejezésem egyből megváltozik mikor felismerem a soron következő vendéget.

- Egy nagy lattét kérek kókusztejből, cukormentes csoki sziruppal, elvitelre- beszél közömbös hangon, ami arra enged következtetni, hogy nem ismer fel.

Gondosan bejelölöm a poháron az elhangzott infókat.

- Hogy hívnak?

- Norina ne már- nevet fel halkan. Szóval mégis felismert. Elmosolyodom zavaromban és ráfirkantom a Dominik nevet.

- Még valamit adhatok?- Zavarba ejtően néz rám szóval inkább eltekintek mellette. A mögötte lévő asztalnál két külföldi lány beszélget mosolyogva, akiknek körülbelül fél órája vettem fel a rendelését.

- A telefonszámodat- visszakapom a tekintetemet.

Elhűlve pislogok Dominikra, aki csak felém nyújtja a telefonját. Válaszul megrázom a fejemet, mire ő felhúzza szemöldökét értetlenül. Lopva mögé pillantok, de nincs szerencsém, nem áll senki más a pultnál Dominikon kívül. Kénytelen leszek magyarázatot adni.

Ő ma is kifogástalanul néz ki. Fekete szaggatott farmert és fehér márkajelzéses felsőt visel. Barna szemeivel várakozóan pislog rám, miközben zavartan beletúr fekete tincseibe ezzel kicsit összeborzolva azokat. Ajkaim közül felszakad egy apró sóhaj. Az én hajam szoros lófarokba van fogva, ami nem a legelőnyösebb számomra.

- Nem- utasítom el a lehető legegyszerűbb módón.

- Miért nem?

- Minek neked a számom?

- Beszélgethetnénk- vágja rá gondolkodás nélkül.

- És ha én nem akarok?- Ezúttal rajtam a sor, hogy kérdőn nézzek rá, de ő csak féloldalas mosolyra húzza ajkait. Elképesztően magabiztos.

- Akarsz, tudom.

- Tévedsz- szegezem neki és közben beütöm a kávé árát. Előveszi tárcájából a bankkártyáját és felém tartja. Fél másodperccel később már fizet is vele. Egy másodpercre sem szakítjuk meg a szemkontaktust, ami kezd engem elbizonytalanítani. Addig sem fordítja el fejét, míg elővesz egy ezrest és az apró közé dobja.

- Gyere el velem egy randira- próbálkozik újra én pedig nem vagyok képes tovább tartani magamat. Gyengévé tesz a tekintete.

- Egy randi és békén hagysz, rendben?

- Ha nem érzed jól magad velem, akkor oké- biccent.- Este érted megyek.

- Azt se tudod hol lakok- biccentem oldalra a fejemet.

- Fogadni merek, hogy megirod.