MinRee vérvörösen izzó arccal és mély döbbenetben bámulta a tekintetébe botló feszes hasfalat és izzadságcseppekkel borított mellkast. Ajkai még mindig remegtek WonShik korábbi csókjától, mélybarna szempárja pedig alig tudta felfogni az elé táruló látványt. Próbálta elengedni a kilincset, amibe ujjai kapaszkodtak veszettül, ahogyan légzését is igyekezett csillapítani a szívverésével együtt. Végül a meztelen felsőtest gazdájának bosszús hangja zökkentette ki a lányt a sokkból.
- Elárulnátok, hogy mégis mi a francot kerestek itt? Ravi?! – fordult hozzá. – Képes voltál idehozni őt?
- Én. Én. Izé. Én csak. Én – hebegte önkívületlenül MinRee.
- Igen? Te, mi? – TaeMin egy gyors mozdulattal belebújt ázott pólójába, felmarkolta az ajtó mellett heverő táskáját, majd a vállára dobta, és félretolta a lányt az útból.
- Várj, TaeMin-ah! – Ravi a fiú felkarja után kapott, és visszarántotta. – Várj már egy percet, hallod?!
- MINEK HOZTAD IDE?! – kiáltott fel dühödten.
- Sajnálom, oké?! De tudnia kellett!
- Mégis mit?
- Hogy nem egy vadparaszt vagy, mint ahogy beállítod magad annak! – emelte fel végül WonShik is a hangját, megunva a fiatalabb morgását.
- Nem érdekel! – mordult fel újra, végül MinRee-re nézett. – Ha csak egy szóval is elárulod bárkinek is, amit itt láttál, egyetlen nyugodt éjszakád és nappalod sem lesz többé, garantálom! – fenyegetőzött villogó tekintettel.
- Te csak ne riogass engem, idióta! – fakadt ki végül MinRee is gúnnyal telve, miután a kezdeti sokk felszívódott a szervezetében TaeMin szavai után.
- Mi van? – pislogott nagyokat.
- Ha tudni akarod, nem én nyúztam a haverodat, hogy hozzon el ide, önszántából ráncigált el erre a helyre! De eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, átverés volt az egész!
- Minnie, várj! – WonShik igyekezett menteni a menthetetlen, ami immáron feleslegesnek bizonyult.
MinRee kikapta WonShik kezéből a táskáját, és kiviharzott az épületből. Dühödten indult vissza az Akadémiához, hátra sem nézve pakolta a lábait egymás után, miközben eszét vette teljesen a saját mérge, és kisebb csalódottsága is.
A Zeneiskolához érve nem a kerítés felé szedte tovább a lépteit, hanem egyenesen a főbejárat irányába, de mielőtt lenyomhatta volna a súlyos vaspántot, egy kéz markolt a vállára, és erőteljes fújtatást érzett a tarkóján. MinRee is vett egy nagy levegőt, először a kézfejre nézett, majd fejével hátrafordult.
- Ha itt mész be, biztos a lebukás mindannyiunknak – lihegte WonShik.
- Akkor így jártam! – morogta az orra alatt.
- A kerítéshez! – utasította a lányt a másodikként megérkező dobos. – Gyerünk!
- Te csak ne parancsolgass nekem! – mordult a fiúra MinRee, akit láthatólag nem érdekelt a lány haragja.
- Akármi is történt, még mindig az én cselédem vagy! Három hónap, emlékszel, igaz?
MinRee japánul morgott valamit az orra alatt, majd vállával lökött egyet TaeMin vállán, ahogy elsétált mellőle, és megfogadva az utasítást, a drótkerítéshez nyargalt. Nyomában a két fiúval. A réshez érve elsőként MinRee kúszott át a kerítés alatt, majd TaeMin követte a lányt szorosan – tenyerei egy pillanatra a lány vádlijaihoz értek, ezáltal mindkettejükből egy-egy apró remegést kicsalva –, a sort ismét WonShik zárta.
YOU ARE READING
✔ Selfish love (SHINee ff) ✔
FanfictionBármikor, bármelyik pillanatban elhagyhat minket a szerencse. Elég egyetlen, máshogyan hozott döntés, és mindent átírunk az Élet Nagykönyvében. Nem kivétel ez alól a Woo Zeneakadémia sem. Diákjai kimagasló tehetséggel bírnak, és az ott végzetteknek...
