✔ Selfish love (SHINee ff) ✔

23. fejezet

MinRee megkönnyebbülten zuhant a kanapéra, miután elmesélte a lányoknak féltve őrzött titkát. Lakótársai a másodperc tört része alatt ugrottak a lányra, majd ösztönösen rántották magukkal SeHunt is, aki egyelőre csak nagyokat tudott pislogni döbbenetében. Sejtette, hogy nővére barátai közvetlenek lesznek, de arról fogalma sem volt, hogy mégis mekkora mértékben.

Lassanként engedett fel a fiú, és csatlakozott a nevető lányokhoz. Sikeresen meggyömöszölte MinRee-t, majd felpattant a pamlagról, levette piros sapkáját és színes tincsei közé fúrta hosszú ujjait. Picit felrázta a fürtöket, majd vigyorogva végignézett a még mindig egymás hegyén-hátán nyomorgó lányokon.

Az önfeledt kacagást egy figyelmes ajtókopogtatás szakította félbe, aminek köszönhetően a három lány egyszerre ugrott fel a heverőről. Míg SeoYeon az ajtóhoz sietett, addig HaEun felkapta SeHun táskáját a földről, MinRee pedig öccsét ragadta karon, és cibálta egészen a középső lány szobájáig.

SeoYeon várt még néhány szusszanásnyit, és csak aztán nyomta le a kilincset, hogy ajtót nyithasson a kint várakozónak. Az ajtóban egy alsóbb éves diáktársa ácsorgott, kezében szorongatva szeretett Sogeumját, és egy félszeg mosolyt intézett SeoYeon felé, aki gondtalanul fellélegzett a fiatalabb lányt látva. Megkönnyebbült, hogy nem egy tanárt talált az ajtó túloldalán.

- SeoYeon Unnie – szólalt meg reszkető hangon, majd lesütötte szemeit, és a hangszerre markolt.

- Miben segíthetek, SungRin? – kijjebb lépett a szobából, de nem engedte el a kilincset, maga után húzta a térelválasztót.

- Tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, SeoYeon Unnie, de lenne rám néhány szabad perced? – kérdezte még mindig félve, lassan SeoYeonra emelte sötétbarna tekintetét.

- Mit szeretnél, SungRin-ah? – szabadon lógó kezével a lány bal vállára fogott és gyengéden megszorította a kissé reszkető testet.

- Holnapután vizsgázni fogok, de még mindig nem tudok lefogni néhány hangot ezen – emelte fel a Sogeumot, és kérlelve nézett fel az idősebbre.

- Hát – elmosolyodott – az a helyzet, hogy a Sogeum nem az én erősségem, abban MinRee van otthon inkább, de ha gondolod, akkor szívesen megkérdezem, hogy tudna-e neked segíteni.

- Nem szeretnélek a gondjaimmal terhelni egyikőtöket sem, SeoYeon Unnie, csak nem~

- Nem terhelsz, SungRin-ah – újra a vállára szorított mosolyogva, ezzel a fiatalabba fojtva aggodalmas gondolatait.

- ... – SungRin nyelt egy nagyot, majd a kezdeti félszeg mosoly szélesedett kissé, ahogy SeoYeon megértő szempárjára talált pillantásával.

- Még van egy kis elintéznivalónk, de olyan tíz perc múlva az udvaron találkozunk. Vagy ha szeretnél, akkor itt is megvárhatsz minket.

- Nem baj? – pislogott nagyokat hálás szemmel.

- Hogy itt megvársz minket? – SungRin magabiztosan bólintott egyet, SeoYeon mosolya szélesedett. – Egyáltalán nem. Sietünk.

- Addig lekuporodok a folyosón – jelentette ki boldogan.

SeoYeon biccentett egyet SungRinnek, aki a szemközti falhoz szaladt, majd leguggolt, és a térdein megpihentette hangszerét. SeoYeon vett egy újabb nagy levegőt, laza mozdulattal beljebb lökte az ajtót, és visszament a lakásba.

MinRee és HaEun idegesen ácsorgott a hálókat elválasztó közlekedőn, kérdőn és egyben rémülten pislogtak a harmadik lányra, SeHun pedig a lehető legkisebbre próbálta meg összehúzni magát és MinRee háta mögé bújni. SeoYeon halkan felkuncogott a három rémült tekintetet látva, majd megállt egy lépésnyire tőlük és mellkasa előtt összefonta a karjait.