✔ Selfish love (SHINee ff) ✔

28. fejezet

- Engedj el, különben sikítani fogok! – morogta SeoYeon a klub falához nyomva.

- Csak rajta, sikíts – lihegte halkan. – De úgyis befogom a szádat.

Ezzel összetapasztotta kissé dús száját SeoYeon reszkető ajkaival. A lány térdei a következő pillanatban megremegtek az érzéstől, JongHyun felsőjébe fúrta ujjait, hogy biztonságra leljen. Elveszítette az ítélőképességét, így önkéntelenül viszonozta a csókot.

- Sajnálom, ahogy viselkedtem korábban – súgta pillanatnyi elválásukkor, SeoYeon torkán akadt a következő lélegzetvétel, azonban ellenkezni már nem volt ideje, újra puha ajkakat érzett meg az övére simulni.

JongHyun gyengéden és egyszerre érzékien csókolta SeoYeont. Bal kezét a lány derekára simította, jobb tenyerével pedig hosszú tincsei közé bújt és elhúzta a lányt a faltól, saját testéhez vonta. SeoYeon ujjai ellazultak, karjai akaratlanul kulcsolódtak JongHyun nyaka köré. Kontrollálhatatlanná vált minden cselekedete, hagyta magát elsodródni az érzéseivel, melyekről szentül hitte, hogy mélyen elásta magában őket.

Csupán az erősebb trappolásnak volt köszönhető, hogy elszakadtak egymástól. SeoYeon szobatársai illetve kísérőik, valamint a Banda többi tagja futott utánuk, akiken szinte azonnal döbbenet lett úrrá, ahogy meglátták mit is művel a két eltűnt fél.

- Unnie? – bukott ki MinRee-ből, mikor végre meg tudott szólalni.

- JongHyun? Te mégis mi a bánatot művelsz? – pislogott JinKi is a csapattársát bámulva.

- Lehet, hogy ezt nem itt kéne megvitatnunk – motyogta a rajtakapott tagokat méricskélve KiBum, majd lassan végigvezette macskás tekintetét HaEun és kísérője alakján.

- Nincs mit megvitatni! – jelentette ki JongHyun, ezzel újabb döbbenetet okozva a résztvevőknek. – Most mit vagytok úgy oda, hogy megcsókoltam? A cselédem. Azt tehetek vele, amit akarok. Ha akarom, akkor megcsókolom, ha akarom, akkor kirángatom a klubból. Ha akarom, akkor pedig nem csinálok vele semmit.

- Hogy mi van?! – fakadt ki a legidősebb lány, ahogy tudatosultak benne JongHyun szavai, mire az illetékes elkapta a fejét társairól és SeoYeonra nézett. – Te mégis kinek képzeled magad, hah?! – kiáltotta el magát a lány végképp összezavarodva. – Minek nézel te engem?! Azt hiszed, hogy játék vagyok?! Hát, tudod, mit?! Lesz@rom ezt a fogadást! Elegem volt! Nem érdekel, ha kicsapnak, mert idő előtt bemondtam az unalmast, de én ezt nem csinálom tovább! Egy rohadt szemét vagy, Kim JongHyun, és az is maradsz, míg világ a világ! – Ezzel lökött még egyet JongHyunon és elviharzott.

A lányok kérdezés vagy bármiféle megjegyzés nélkül rohantak SeoYeon után, ezúttal még azzal sem foglalkoztak, hogy szemrehányást tegyenek JongHyun viselkedéséért, ahogyan a partnereiknek sem akartak semmiféle magyarázatot adni. Fontosabbnak tartották, hogy SeoYeont megnyugtassák, ahhoz pedig mielőbb utol kellett érniük a zaklatott lányt.

- Ezt most nagyon elcseszted, Hyung! – morogta az orra alatt DongWoo, az idősebb kezei ökölbe szorultak.

- Te csak hallgass! Volt pofád rámászni?! – dühöngött, miközben a néhány lépésnyi távolságot egyetlen szempillantás alatt letudta és DongWoo fölé magasodott. – Mégis hogy' volt merszed kikezdeni vele? Mit gondoltál, majd vigyorogva végignézem, ahogy magadhoz édesgeted? – szűrte fogai között.

- Nem hagyom, hogy így bánj SeoYeonnal! – emelte fel DongWoo is a hangját társával szemben. – Eljátszottad nála az esélyed, akkor engedd el, és hagyd, hogy boldog legyen valaki mással!