✔ Selfish love (SHINee ff) ✔

Epilógus

A vizsga éjjelét mindannyian végigforgolódták, de korántsem azért, mert annyira foglalkoztatta volna őket az évzáró szigorlat. Sokkal inkább azért perdültek jobb oldalukról balra, mert a másik miatt aggódtak szüntelenül. SeoYeon gondolatai megállás nélkül JongHyun körül keringtek. Vajon sikerült elérnie azt a fiúnál, hogy az utolsó napokra elsajátítsa azt a bizonyos zenei aláírást, ami ahhoz szükséges, hogy egyedivé és felismerhetővé váljon az alkotása? Ha mindketten sikerrel veszik az akadályt, akkor JongHyun valóban vele marad és elkíséri őt, bárhová is sodorja majd őket az Élet?

MinRee SeoYeonhoz hasonlóan forgott az ágyában, keresve magában a válaszokat, vajon mennyit tudott TaeMin fejébe verni az idegen nyelvekkel kapcsolatban és azokat mennyire tudta hasznosítani a zenében? Vajon, ha megtudná a fiú, hogy MinRee szíve voltaképp egy teljesen másik irányzathoz húz, követné benne és élnének együtt az álmaiknak? Hajlandó lenne megtenni azt, amire még ő maga sem mer vállalkozni egyedül?

HaEun a hátán feküdt és a plafont vizslatta, nem mocorgott, nem fészkelődött. Csupán meredten bámulta a mennyezetet és az elmúlt fél éven merengett. Milyen volt az élete akkor, amikor KiBum csak egy volt az utált diáktársak közül és milyen lett akkor, mikor többet jelentett a fiú neki egy egyszerű padtársnál. HaEun mélyet sóhajtott, majd feje mögé tette karjait és tovább morfondírozott a jövőn. Kettejük jövőjén... lehet egyáltalán olyan, hogy közös jövő?

* * *

Nyúzottan és meglehetősen kialvatlanul mászott elő a három lány a kollégiumi szobájából, magukra öltve gondosan kivasalt egyenruhájukat. Még HaEun is hajlandó volt erre az alkalomra szoknyába préselni magát, csak hogy eleget tegyen az etikettnek és a vizsgaelőírásoknak. Egyedül ő várta azért a szigorlat végét, mert meg akart szabadulni az öltözékétől.

Egymás kezét szorítva lépdeltek a hosszú folyosón a vizsgatermek felé, s az udvarra érve rögvest fürkészni kezdték a szemközti kollégium falai között araszoló társaikat, remélve, hogy elkaphatnak egy-egy pillantást a Banda tagjaival. Bármennyire is szerették volna, nem látták meg őket, hiába nyújtóztatták egyre magasabbra a nyakukat, testük véges volt. Nem vették észre egyik tagot sem, így az ő nyugtató látványuk nélkül voltak kénytelenek nekikezdeni az évzáró vizsgának és letenni a bizonyítványhoz. Kitűnő eredménnyel a jobb lehetőségek érdekében.

A három lánynak a termeknél azonban el kellett válnia egymástól, ugyanis három különböző tárgyból kellett szigorlatozniuk. Elsőként HaEun vált le a kis csapatról és tűnt el az egyik fehér ajtó mögött, amin egy parányi fekete tábla lógott „Évzáró vizsga, kérjük, ne zavarjanak!" felirattal. Alig öt lépéssel később MinRee fordult le SeoYeon oldaláról és lépett át a küszöbön. SeoYeon egyetlen biztató mosolyt intézett még barátnőjéhez, majd nagyot fújtatva haladt tovább az egyre szűkülő közlekedőn.

Mielőtt még lecövekelhetett volna a megfelelő ajtónál, egy erős kézfej markolt bal vállára, majd simított is végig gerince ívén egy lágy mozdulattal. SeoYeon ismerte ezt a tenyeret és ezt az érintést. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, s lassan az érintés tulajdonosa felé pillantott. Önkéntelenül mosolyodott el az előtte állót látva.

- Csak sok szerencsét akartam kívánni – mondta halvány mosollyal ajkain.

- Neked is – felelte, miközben még egy lélegzetet engedett távozni magából.

- Hamarosan találkozunk! – Jobb karjával derekára fogott és egy biztos lendülettel magához húzta a lányt, szorosan átölelte karjaival.

- Rendben – motyogta elveszve az ölelésben, SeoYeon testét megszállta a határtalan nyugalom, ahogy a fiú még közelebb préselte magához a korábban reszkető testet.