Bármikor, bármelyik pillanatban elhagyhat minket a szerencse. Elég egyetlen, máshogyan hozott döntés, és mindent átírunk az Élet Nagykönyvében. Nem kivétel ez alól a Woo Zeneakadémia sem. Diákjai kimagasló tehetséggel bírnak, és az ott végzetteknek...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
...végül Woo igazgató lépett az íróasztalhoz. Maga elé húzta a papírt, végigvezette a tekintetét a neveken, majd ujjai közé fogta a tollat, amit SeoYeon görgetett elkeseredettségében, és ő is felírta a nevét a listára. A százharmincegyedik név Woo YeJun volt. A lányok elbukták a fogadást. Nem csupán összegyűlt a névsor, de még eggyel túl is szárnyalták. Ráadásul Woo igazgató volt a plusz egy fő.
SeoYeon felkapta a lapot az asztalról, a szék háttámlája a betonon csattant, ahogy idegességében felemelkedett róla. Haragosan és csalódottan nézte az iskolaigazgató arcát. Alig akarta elhinni, amit Woo igazgató tett. Most már inkább kívánta azt, hogy csapták volna ki, minthogy engedélyezze ezt a fogadást. Letette a papírt az asztalra, majd senkivel és semmivel nem törődve elrohant. De nem a kollégiumába. Még az Akadémia területét is el kívánta hagyni. Egy másodpercet sem volt hajlandó tovább azok között a falak között tölteni. Azok között az emberek között.
A fiúk elégedetten zenélgettek tovább a jelenetet látva, bár JongHyun ujjai olykor meglehetősen rosszul fogták le a húrokat, és hamisan szólaltatta meg basszusgitárját. TaeMin is gyorsított néha az ütemen, és tévesztette el a ritmust, ahogyan KiBum hangja is megremegett egy-egy kitartott elemnél. Örülniük kellett volna, de mégsem volt annyira felhőtlen az a boldogság, mint ahogy azt várták. De ők nyerték a fogadást, és kaptak három hónapra három cselédet.
A másik két lány is felkelt a székéről, és ők is végignéztek az igazgató alakján. Csalódottan távoztak az asztaltól, és a kollégiumukba mentek. Meg sem álltak a szoba ajtajáig, reménykedtek, hogy a legidősebb lány a biztonságot adó falak között lesz, de nem így történt. SeoYeon nem volt sehol. Hívták telefonon, de nem vette fel a mobilját, sőt, a második próbálkozás után kikapcsolta a készüléket.
MinRee rémülten nézett HaEunre, egyikük se tudta, hogy most mi tévők legyenek. SeoYeon soha nem csinált még ilyet, és azt se tudták, hogy merre keressék barátnőjüket. Végül HaEun kapta a kezébe a mobilját, és tárcsázott.
- Mark?! Namy vagyok! JinYoung veled van?
- Most ment el. Miért?
- Nem tudod, hogy hova?
- Nem. De mondjad már, Namy, hogy mi van!
- A fogadás.
- Igen?
- Elbuktuk, és SeoYeon eltűnt!
- MIVA~~N?!
- Hiába üvöltesz, akkor is ez van!
- Mi az, hogy eltűnt?!
- Elment! Felállt az asztaltól, és elment! Azt hittük, hogy itt lesz a szobánkban, de nincs sehol.
