Lᴏᴠᴇ ғᴏʀ Cʜʀɪsᴛᴍᴀs ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

Tizenkilencedik rész

*Lisa szemszöge*

Csendben haladtam fel a lépcsőn Jennie mellett, ki éppen a telefonját kezdte el nyomkodni, ugyanis az egy új üzenetet jelzett.

- Holnap Rosie is elmegy hozzád. -törte meg végül a köztünk léve csendet a mellettem lévő. -Most írta. -mutatta felém kijelzőjét, minek fénye miatt összébb huztam szemeimet s úgy olvastam el az üzenetet.

- Akkor hárman leszünk. -néztem mosolyogva Jenre, ki rögtön viszonozta tettemet s bólintott egyet.

- Viszont nem marad sokáig. Elvileg találkozik valakivel. -gondolkodott el. -De azt nem mondta kivel. -vonta meg vállait, majd tekintetét ismét a lépcsőfokokra terelte.

- Nekem van egy sejtésem. -emeltem fel mutatóujjam.

- Chan. -vágtuk rá egyszerre a lánnyal, minek hatására mind a ketten jó ízű nevetésbe kezdtünk.

- Pontosan. -nevettem továbbra is, majd pár másodperc múlva, Jennie egy széles mosoly keretében fogta meg kezemet s kezdett el húzni fel, a lépcsőn.

- Menjünk gyorsan. -lépett feljebb egy fokkal. - Nem igazán szeretik az itt lakók ha valaki hangoskodik, főleg este felé. -kuncogott, majd hirtelen meghallottunk, hogy a következő emeleten, mi pár foknyira volt csupan, roppan az egyik ajtónak a zára, mad már ki is dugta fejét lakása melegéből egy idős nő.

- Mi ez a nagy hangzavar fiatalok? -nézett rán szúrósan, majd miután megpillantott az előttem álló Jenniet elhúzta száját s kiljebb lépett. - Hát már megint te vagy a hang forrása?! -tette csípőre kezeit. - Mióta ideköltöztél nem volt egyetlen egy nyugodt napom sem. -sóhajtott fel. - Vagy a kutyád ugat, vagy te hallgatsz éppen zenének csúfolt valamit. -morogta.

- Elnézést hölgyem. -léptem feljebb pár fokkal. -Én nevettem, és nagyon sajnálom, hogy megzavartam bármiben is. -ült arcomra egy olyas fajta mosoly, min látni lehetett, hogy inkább maradjon csendben az illető s menjen a dolgára.

Pár másodpercig még néztünk egymásra, majd a nő hirtelen Jenniere pillantott, száját pedig szóra nyitotta.

- Ne forduljon többet elő. -mutatott a mellettem lévőre, majd lassan visszament a lakásába és bezárta ajtaját.

- Milyen hamar túllépett ezen. -mondta halkan Jennie, így szinte azonnal felé fordultam. -Mit csináltál? -kérdezte mosolyogva. -Taníts meg rá. -lépett mellém.

- Nem csináltam semmit. -ráztam meg mosolyogva a fejem. -Csak ránéztem. Bár... -gondolkodtam el. -Lehet, hogy nem volt valami kedves nézésem. -nevettem fel kissé.

- Nem baj. -legyintett. -Legalább nem szidott fél órán keresztül, ahogy szokott.

- Ezt minden egyes alkalommal megkapod? -érdeklődtem, miközben újból megindultunk a lány lakása felé.

- Kivéve akkor, ha konkrétan felrepülök a lakásomba.

- Ha nekem lennének ilyen szomszédaim, lehet, hogy már rég elköltöztem volna. -léptünk fel a legutolsó fokra, mi Jennie emeletére vezetett. -Jut eszembe... -kezdtem bele, még az előttem lévő kutatni kezdett a zsebébe. - Van kutyusod? -kérdeztem mosolyogva.

- Igen, van. -bólintott, majd gyorsan előrántotta lakáskulcsait s behelyezte a megfelelőt a zárba. - Kumanak hívják. -mosolyodott el, majd amint elkezdte forgatni a kulcsot, már meg is hallottam a bent lévő kutyus körmeinek kopogását.