Lᴏᴠᴇ ғᴏʀ Cʜʀɪsᴛᴍᴀs ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

Huszonegyedik rész

- Itt is vagyok. -hallottam meg magam mögül Jennie örömteli hangját.

- Rendben. -feleltem mosolyogva, majd hallottam ahogy a lány kényelemben helyezi magát a Tv-vel szemben lévő kanapén, pár másodperc múlva pedig már enni is kezdte az imént elkészült patogatott kukoricát. -Hagyj ám nekem is. -nevettem fel.

- Hm... -gondolkodott el. -Majd még meggondolom. -nevetett ő is, majd tovább majszolta a rágcsálnivalót.

Miután sikeresen megtaláltam a keresett mesét átírányítottam a Tv képernyőjére s már el is indítottam azt.

Egy halvány mosoly keretében álltam fel a dohányzóasztaltól, majd odasiettem a kanapén ülőhöz, s én is helyet foglaltam a kényelmes ülőalkalmatosságon.

- Ő lesz a kedvenc karakterem. -mutatott a képernyőre a mellettem lévő miután megpillanthattuk Malackát. -Olyan kis aranyos. -mosolyodott el.

- Egyetértek, de a legjobb akkor is Füles. -nevettem fel kissé. - Olyan mint egy lassított felvétel. Magamra emlékeztet. -gondolkodtam el.

- Nem is vagy olyan. -vágta rá még mindig mosolyogva, Jen.

- Oho, dehogy nem. -bólogattam hevesen. - Csak még lehet, hogy nem láttál úgy. -néztem rá.

- Hiszem ha látom. -emelte fel mutatóujját, majd egy újabb adag kukoricát tömött szájába. -El fog fogyni ha nem eszel. Szóval... -terelte rám ő is tekintetét, majd teljesen elhallgatott.

- Szóval...? -kérdeztem vissza halkan egy kis idő eltelte után.

- Szó-szóval, egyél. -tólta hozzám közelebb az ölében lévő tálat.

- Megkóstolom máshogy. -feleltem, mire a mellettem lévő kérdő arckifejezésre váltott.

Értetlenségét látva ajkaimra egy mosoly ült, majd lassan közeledni kezdtem a lány arca felé, ki már el is kezdte lehunyni szemeit.

- Sőt, lehet, hogy desszertet is szeretnék. -súgtam ajkaira, miközben kezemet lassan végighúztam nyakán, végül pedig megálltam az állvonalánál.

Egy lágy s gyors csókot nyomtam ajkaira, minek hatására Jennie jobban felém fordult s derekamra vezette egyik kezét. Türelmetlenül kezdett el maga felé húzni, s ezúttal ő zárta be a köztünk lévő távolságot.

A hasamban lévő pillangók ugyanúgy szárnyra kaptak akárcsak az első csókunknál, semmi sem változott, bár igaz, hogy nem is telt el olyan sok idő az első óta.

- Köszönöm. -váltam el mosolyogva a lány édes ajkaitól.

- Ugyan mit? -érdeklődött.

- Még kérnem sem kellett a desszertet. -mosolyodtam el, majd lassan távolabb csúsztam a mellettem ülőtől.

- Még ha nem is kérsz, akkor is kapsz. -harapott óvatosan alsó ajkába, nekem pedig egy levakarhatatlan vigyor költözött arcomra.

- Gondolj! Gondolj! Gondolj! -hallottam meg az ismerős szöveget a telelvízió irányából, így rögtön a készülék felé kaptam a fejemet.

- Látod?! -mutattam a képernyő irányába. -Teljesen ilyen voltál. -kuncogtam.

- Nem iis. -nyújtotta el kissé, majd elkezdett közelebb bújni hozzám. -Rajtam nem piros felső van. -nevetett.

- Mondjuk, erre pont nem gondoltam. -húztam el a számat. -De... -emeltem fel mutatóujjam. -Hasonlított. -támasztottam alá igazam.