Lᴏᴠᴇ ғᴏʀ Cʜʀɪsᴛᴍᴀs ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

Huszadik rész

- Kuma! -kiáltott Jennie az elötte szaladgáló kutyára. -Ne csináld ezt minden alkalommal. -torpant meg végül, majd kiegyenesedett s csipőre tette kezeit. - Nem fogsz kapni ezentúl semmit, ha ezt csinálod. -emelte fel muttaóujját, mire a kutyus nyelvét kiöltve megállt s felénk fordult. -Na gyere ide szépen. -görnyed le ismét az előttem álló, minek hatására Kuma ismét készen volt elszaladni.

Pár másodperc erejéig szúrósan néztek egymás szemeibe, majd Jennie tett egy hirtelen mozdulatot, jobban mondva a kutya irányába vetődött, ám még így sem tudta elkapni őt.

- Nem hiszem el. -mondta szenvedő hangon a földön fekvő, majd a hátára fordult s sóhajtott egy nagyot.

- Minden rendben? -léptem a lábaihoz nevetve, majd egyik kezemet a lány felé nyújtottam és várni kezdtem.

- Kuman kívül minden rendben. -mosolyodott el végül, majd megragadta a kezemet.

Erőt vettem magamon, majd segítettem felállni a lánynak. Miután sikeresen stabil lábakon állt, mind a ketten gondolkodni kezdtünk azon, hogy vajon mi hatna Kumara.

Percekig álltunk a nappali közepén, még az egyik szobából a másikba vándorló kutya csipogtatni kezdte a szájában lévő gumilabdáját.

- Gondolj, gondolj, gondolj. -kezdte el a mellettem álló, majd két ujját neki nyomta halántékának s összeszorította szemeit.

- Erről most eszembejutott a kedvenc mesém. -mosolyodtam el. - Csak te nem Micimackó, hanem Jenniemackó vagy. -nevettem el végül magam.

- Micsoda? -nézett rám értetlenül a lány. - Most komolyan egy mese karaktérhez hasonlítasz?! -nevetett ő is.

- De teljesen olyan voltál. -küzdöttem a nevetés ellen.

- Most lehet, hogy nem fogsz hinni a füleidnek, de... Nem láttam még a Micimackót. -húzta be kissé nyakát.

Kikerekedett szemekkel néztem tovább a mellettem állóra, majd ajkaimat már szóra is nyitottam.

- Súlyos hiba. -emeltem fel mutatóujjam. -Kötelező megnézned. Sőt, ha van kedved, akkor... -mondtam egyre halkabban.

- Akkor? -mosolygott rám Jen.

- Akkor... Akár megnézhetnénk ma este is. -gondlkodtam el. -De ha csak van kedved. -hadartam.

- Rendben. -bólintott egy kis habozást követően. -Nézzük. -mondta boldogan, majd hirtelen Kuma rontott ki az egyik szobából, szájában egy ruha darabbal.

- Az mi a szájában? -néztem kérdőn az állat irányába.

- A pólóm! -kiáltott fel a mellettem lévő. -Kumaa, most tiszta nyál lesz. -kezdett el gyorsan lépkedni a kutya irányába. - Még csak tegnap vettem elő alvásra.. -morogta.

A lány előtt álló állat farkát csóválva próbálta kikerülni az őt kergetőt, majd hirtelen erőteljes döröbölés hallatszott az ajtó irányából.

Mind a hárman megtorpantunk, majd Jennie és én ijedten egymásra néztünk.

- Ki lehet az ilyenkor? -kérdeztem alig hallhatóan, mire a lány vett egy mély levegőt s lassan elindult a bejárati ajtó felé.

Kuma lerakta a földre a szájában lógó anyagot, majd behúzta a farkát s oda lopakodott a lábamhoz.

Hevesen dobogó szívvel mentem közelebb az ajtóhoz lépdelőhöz, majd miután megállt én is megálltam s várni kezdtem. Jennie az ajtó kilincsére helyezte egyik kezét, majd lassan lenyomta azt s résnyire kinyitott az ajtót, végül pedig kikukucskált a lépcsőházba.