Lᴏᴠᴇ ғᴏʀ Cʜʀɪsᴛᴍᴀs ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

Tizenegyedik rész

Egy halvány mosoly keretében állítottam le az imént leparkolt autó motorját, majd kezeimet visszahelyeztem a kormányra s egy mély levegővétel keretében tekintetemet a tőlünk nem is olyan messze helyezkedő bevásárlóközpontra emeltem.

- Biztos átgondoltam én ezt Rosie? -néztem félve a mellettem ülőre, ki éppen az instagramot pörgette.

- Én azt nem tudhatom. -vonta meg vállait, tekintetét pedig szigorúan telefonja kijelzőjén tartotta.

- Félek... -sóhajtottam fel.

- Ugyan mitől? -nézett rám végül, de csak egy másodperc erejéig. - Netalán a költekezéstől? -nevetett fel kissé.

- Nem, dehogy is. -vágtam rá. - Az a része most nem érdekel.

- Vajon miért?! -nézett rám mindentudóan egy széles mosollyal az arcán.

- Na vajon?! -kérdeztem vissza nevetve.

- Hmm... -gondolkodott el miközben lezárolta telefonját végül pedig lassan kabátjának zsebébe csúsztatta azt. -Azt hiszem meg van. -emelte fel mutatóujját. -Egy személy miatt, igaz?

- Bing. Helyes válasz. -mosolyogtam.

- Bár így menne a lottózás. -csettintett ujjaival. - És... Még azt is tudom, hogy női egyedről van szó. -nevetett fel.

- És... Ha mégsem? -néztem rá összehúzott szemekkel.

- Ha-ha, na ne nevetess kérlek. -legyintett mosolyogva. - Plusz, ha ez még nem lenne elég... Még a nevét is tudom.

- Na, halljam akkor, Ms. Mindent Tudok Rólad.

- L. -kezdett bele mosolyogva, mire csak bólintottam egy kisebb habozás után. - Lee Soohyuk. -vághta rá miközben megpróbálta visszatartani nevetését.

- Istenem Rosie... -fogtam rá orrnyergemre, majd egy sóhajt követően megráztam a fejemet. -Arról volt szó, tudod, hogy lányról van szó. -néztem végül vissza a lányra, kinek arca már teljesen vörös volt amiatt, hogy visszatartja a nevetését.

- Jahj, tényleg. -tört ki belőle a nevetés.

- Meg, persze... Természetesen egy színésznek, helyesbítek, egy színész lakásába vennék karácsonyi dekorációt. Beletrafáltál. -nevettem fel végül én is.

- Háh, tudtam én. -bólintott elégedetten miután sikeresen abbahagyta a nevetés.

- Persze- persze. -bólogattam hevesen. -Na, de elég a hülyéskedésből. -ragadtam meg a kocsiajtó nyitófülét. - Sok a munka és kevés az idő. -kuncogtam, majd meghúztam a fület az ajtó pedig már ki is nyílt. -Gyere. -mondtam Rosienak, majd már ki is szálltam a járműből.

- Álmos vagyook. -nyújtotta el mondatát, majd szenvedő fejet vágva csapta be a kocsiajtót.

- Te mikor nem? -kérdeztem mosolyogva, majd én is követtem a lány példáját, s becsuktam az én oldalamon lévő ajtót.

- Igaz. -lépett mellém mosolyogva. -Nincs olyan nap, óra vagy akár perc, hogy én ne lennék álmos.

- Tudom. - vágtam rá. -Attól mert nem is olyan régóta ismerjük egymást, kiismertelek. -nevettem. -Ahányszor csak beszéltünk, a második mondatod biztosan mindig az volt, hogy "álmos vagyok". -nyomtam meg a kulcscsomómon lévő kis kütyü gombját, mire az autó rögtön pittyent párat s bezáródott.