Hercegnőből felderítő - Levi x OC

14. Rész: Szünet

Mikor kisírta magát felállt majd vissza ment a terembe. Bemenve szembe állt felettes társainak akik minden mozdulatát követték ezután tisztelegtek neki.

Pont ezt akarta még elkerülni. Charlotte utálta az ilyet mivel ezzel azt fejezték ki számára az emberek hogy kevesebbek az uralkodó családnál meg a feletteseknél.

-Isabella hercegn...-szólalt meg Erwin.
-Kérem.-szakította félbe férfit Charlotte.-nem akarom hogy tisztelegjenek nekem. Semmivel nem vagyok több önöknél. Álljanak le.
-Értettük.-Charlotte bólintott majd apjára nézett.

-Apa. Ahogy több évvel ezelőtt így most sem fogok behódolni a baromságaidnak. Nem érzem úgy hogy kéne. Csak egy undorító ember vagy aki azt hiszi hogy akik szegényebben élnek nem emberek. Tévedsz. Semmivel nem vagyunk többek nálluk. Ráadásul ők sokkal gazdagabbak mint mi. És nem pénzileg.-a felettesek csak pislogtak a jelenetet nézve.

Nem tudtak hozzá fűzni semmit. De nem is akartak. Ezután Charlotte megfordult majd kiment. Nem tervezett tovább maradni a teremben.

"Pár nappal később"

Levi még mindig nem szólt hogy mi lesz a kapcsolatukkal. Charlotte-tot ez zavarta. Tudta hogy idő kell neki és ki kell gondolni mindent de nem tudott úgy élni hogy nem beszélhet vele így mikor a vacsorának vége lett fel ment hozzá.

Kopogás nélkül nyitott be és nem nagyon érdekelte hogy Levi lefogja szidni.
-Na meg jött a hercegnőcske.-szólalt meg lekezelően a férfi. Charlotte arca semennyire nem változott.

-Felettes. Az vagyok amíg Én azt mondom.
-Tsk. Mit akarsz?
-Azt szerettem volna tudni hogy meg lett-e az eredmény.

-Még nem. Azon gondolkoztam hogy ha elmondod mi van akkor jobban fog működni.

-Akkor leülök és elmondom.-indult el a szék felé hogy leüljön. Ez meg is történt és helyet is foglalt.
-Azt hittem nehezebb lesz.

-Szeretlek Levi. Veled szeretném le élni az utolsó éveim mért ne mondanám el azt amit szeretnél töllem?-pillantott a hadnagyra Charlotte.

-Akkor hallgatlak.
-Köszönöm. Akkor... Mikor a fánál voltunk félig mondtam igazat. Ami történt az igaz csak át helyeztem egy másik helyzetbe. És igen az is igaz hogy érdekházasságom lett volna ha nem szökök el...-kezdte el mesélni a dolgokat a lány. Mikor végzett akkor elhallgatott.

-Szóval eddig a szabadság miatt hazudtál?
-Igen.-bolintott Charlotte. Ölében lévő kezét megszorította.-kérlek higyj nekem. Mindeddig csak a szabadságom miatt voltam itt de ez fokozatosan megváltozott. Szeretlek Levi Ackerman. Annyira mint még soha senki mást.

A férfi elnézett a lányról. Gondolkozni kezdett. Csendesen mérlegelte azokat amiket hallott tőle. Szerette a lányt mégis megvezette Őt a saját szabadsága miatt. Visszagondolt a múltjára ahol ujjoncként és bűnözőként lépett ki a sötétből.

Ám valamennyire zsákutcába is futott. Annak ellenére hogy kint volt a szülővárosából még nem érezte magát szabadnak. Ahogy másnak így neki is meg van kötve a keze. Föleg most hogy felettesi rangja van.

-Na?-kérdezte társa aki a haját csavarogta. Félt hogy nem fogja vissza fogadni a felettes társa.

-Estig kigondolom.-szólalt meg végre Levi.
-Rendben. Akkor én most megyek.
-Értem. Köszönöm. Akkor este 8-kor majd át megyek hozzád.

-Arigatou.-felelte a barna hajú majd felállt és elindult az ajtó felé ám nem érte el ugyanis a szoba közepére érve elájult. Levi megrémülve futott oda hozzá. Karjai közé kapva szólongatta.

-Charlotte! CHARLOTTE!-ordította a nevét ám a lány teste nem mozdult. Ebben a pillanatban döntött úgy a férfi hogy elviszi egy kórházba ahol Charlotte csak 1 hét múlva ébredt fel.