Hercegnőből felderítő - Levi x OC

15. Rész: Látogatások

Charlotte mikor felébredt akkor nézelődni kezdett. Egyedül volt de nem sokáig ugyanis egy nő lépett be a szobába. Nem nővér volt és nem is doktor. A lányhoz érve a lány felismerte a személyt.

-Anya...-szólalt meg Charlotte ami inkább hangzott motyogásnak.
-Isa... Édes lányom...-telepedett le a székre az édesanyja.

-Bocsánat hogy elszöktem.-szökött ki az első mondat a száján a barna hajúnak.
-Nem kell bocsánatot kérned. Helyes dolgot tettél. Én is ezt tettem volna. Igazán bátor vagy. Nagy bátorság kell ehhez.

-Köszi.-mosolyodott el a barna hajú ezután a nő meg fogva a kezét simogatni kezdte azt.-bárcsak én is megtehetném ezt de az apádhoz vagyok láncolva. Rád is ez vár majd.

-Tudom de nem akarom.
-Tudod hogy kötelező. Engem se kérdezett meg az apám. Téged se fog a tied.

-Nem akarok vissza menni. Harcolni akarok úgy ahogy eddig. Felderítő egységes akarok lenni nem olyan ember akit a férje elnyom. Kérlek anya.

-Ez sajnos nem rajtam múlik.-nézett félre közben pedig abba hagyta a simogatást.-az lesz amit apád dönt. Nincs bele szólásom.-ezután kinyílt az ajtó amire mindketten oda kapták a fejüket. Egy férfi volt az ajtóban.

-Bocsánat. Lejárt az idő.
-Köszönjük a tájékoztatást. Mindjárt megyek.
-Hm.-bólintott a férfi majd vissza csukta az ajtót. A királynő ezután Charlotte-ra nézett.
-Most mennem kell. De ahogy tudok jövök látogatni.

-Köszi.-felelte a barna szemű mire egy ölelésben majd egy pusziba részesült. Rég nem érezte édesanyja meleg ölelését és ez most ebben az időben nagyon jól jött neki.

---

Miután anyja kiment bejött egy orvos és elmondott neki mindent. Pár órával később pedig megint vendége lett aki nem volt más mint Levi Ackerman. Ő is leült Charlotte-hoz csak nem a székre hanem az ágyra.

Pár percig csöndben ültek és egymást nézték de ez meg változott ugyanis a hadnagy egy jó erős ölelést adott a lánynak. Mikor elengedte megszólalt.

-Nem mondtak semmit?-Charlotte megcsóválta a fejét. Pedig elmondták neki mi a helyzet.
-Semmit.

-Értem. Gondolkoztam amúgy a mostani dolgokon és döntöttem. Megbocsátok. De ne legyen több ilyen. Ha lesz akkor el is köszönünk egymástól. Értetted?

-Igen.
-Köszönöm.-ezután megint csönd lett amit Charlotte tört meg
-Történt valami?

-Megint voltunk felderítő úton. A lábam pedig úgy gondolta hogy nem akar jót ezért most egy ideig nem mehetek expedícióra. Csapatomat pedig... elveszítettem.-fejezte be a férfi. Utolsó mondata pedig tele volt bánattal.

Fájó szívvel bámult maga elé. A lányt a haláluk nem hatotta meg. Sosem szerette a csapatot főleg hogy az édes drága Petra benne volt.

-Tsk... Ha ott lettem volna még mindig élnének.-morogta a hadnagy. Mérges volt magára és ez Charlotte-nak is feltűnt.
-Nem tehetsz róla.

-De. Az én csapatomba tartoztak. Ott kellett volna lennem.
-Nem lehetünk ott minden hol. Ezt te is tudod.

-Mikor hagyhatod itt a kórházat?-állt át a téma egy másikra. Charlotte ezen meglepődött. Fülé mögé helyezte a tincsét.
-Kb. 3 nap.

-Rendben. Akkor holnap jövök meglátogatni.-állt fel Levi majd elindult az ajtó felé.
-Máris mész?-kérdezte a lány nem értette mire ez a nagy siettség.

-Igen. Sok dolgom van még. Megkell őket csinálnom.
-Értem.... Akkor holnap.

-Igen na szia.-felelte a férfi majd kiment az ajtón. Charlotte pedig egy "szia"-t motyogva dölt el az ágyon. Még 3 nap és kimehet innen.

-Csak nem lesz nehéz ez a pár nap.-gondolta magában ezután lehunyva íriszeit elaludt.

Itt is lenne a kövi rész. Köszönöm hogy elolvastad.
Most pedig pár szóba megszeretném köszönni a számokat amiket ez a Story kapott.

Arigatou. Remélem sok ilyen lesz még.

Megnyugtatásként "elmondom" hogy van ötletem a kövi részhez (mivel már megírtam a végét vázlatszerűen) így lehet hogy hamar fent lesz a következő DE nem biztos!

Azusa voltam alias Walker218, sziasztok!