Hercegnőből felderítő - Levi x OC

4. Rész: 1 megmentett élet

Charlotte az elmúlt hetekben próbált mindent megtenni de sosem sikerült. Mindig a földön végezte közelharcban. Semmiben nem volt annyira jó ami kezdte felmérgelni.

És mikor egy rugást kapott úgy hogy a gyengélkedőre került ez miatt akkor rá jött hogy amit eddig csinált az semmi sem volt.

-Nem tettem meg mindent hogy jó legyek. Nem végezhetek az utolsó helyen. Még van időm. Ha nem is leszek az 10. akkor is eljutottam valameddig.-erre az elhatározásra jutva több időt szentelt mindenre.

A tanulásra, az ütésekre, és az edzésre. Kezdett jobban teljesíteni ami nem csak társainak de Shadis-nak is feltűnt.

Napról napra fejlődött végül pedig eljött egy vizsgaszerű nap ahol Charlotte és társai egy olyan körzetbe mentek amiben csak úgy hemzsegtek a Titan-ok.

A lány aznap nem csak segített Armin-éknak de embereknek is segített életben maradni. Sajnos néhány alkalommal elbukott így többen is a halál markában végezték.

Sorra nézett végig embereket akiket Titan-ok falak fel. Remegő testel, döbbenten nézte a szörnyetegeket amik sorra ették meg a bajtársait.

Eközben érezte ahogy a lelkéből kitörik egy darab és lassan megszűnik létezni. Lehunyta íriszeit majd beszívta a levegőt. Kifújva kinyitotta a szemét majd meg indult.

Leugorva a tetőről repítette ki a felszerelés "karmait" amiket a falakba méllyesztett. Pár per múlva egy katonát látott még akinek az egyik lába bevolt ragadva egy kő alá.

Charlotte rögtön leszállt oda majd minden erejét bele adva próbálta el tolni a követ de az sehogy se ment.

-Francba...-motyogta ezután a fiú lábára nézett. Egy elég csúnya és véres gondolat jutott az eszébe de úgy legalább nem hal meg a társa.-meg kell szorítanom a lábát...-kezdett el egy anyag után nézni de nem talált majd társára nézett.
-Add oda a felsőd.

-Tessék?!
-Élni akarsz vagy meghalni?
-Élni!
-Akkor kérem a felsőd!

-Jól van.-kezdett el vetközni. Mikor végzett akkor Charlotte-nak adta a felsőjét.
-Kösz.

-Ha szabad kérdeznem akkor mit fogsz vele csinálni.
-Megmentem vele az életed.-ahogy el mondta eltépte az anyagot. Fel húzva a nadrágot megkötötte egy helyen az anyagot jó erősen. Ezután elövette az egyik pengéjét majd a fiú lábához tette.-ez most egy kicsit fájni fog.

-Tessék? Mi csoda?-kérdezte a fiú mire egy vágást érzett meg a lábában aminek következtében felordított. Charlotte ez idő alatt próbált nyugodt lenni a végén pedig csak a csontot kellett eltörni amit egy pillanat alatt meg tett.

A fiú szabad lett így Charlotte tudta most már mozgatni. Magához fogva társát indult el. Lassan de oda értek a célhoz ahova mentek. A fiú ez idő alatt csöndben tűrte azt amit kellett.

Charlotte lerakva őt a földre egy "ne mozdulj innen" mondatot mondott ki majd Erenékhez sétált ahol volt víz. A barna hajú ahogy meglátta Őt vitázni kezdett.

-Hol voltál?
-Semmi közöd hozzá...
-Ő mit keres a földön mért nem áll fel?
-A lába beszorult egy kő alá nem volt más választásom, le kellett vágnom...

-Velünk kellett volna hogy legyél meghalhattál volna.
-De nem haltam meg. Most pedig ha meg engeded még dolgom van.-azzal megfogott két kulcsot majd elkezdte vinni öket a földön fetrengő társához. Az egyiket oda adta neki de a másikba bele ivott.

-Végre egy kis hideg víz. Már azt hittem sosem ihatok többet.-szólalt meg a fiú.-köszönöm hogy megmentettél ha a lábám nem is ép de legalább élek.

-Nem kell megköszönnöd. Bajtársak vagyunk.-ivott bele még egyszer a kulacsába az álló.-ma megpróbáltam a lehető legtöbb embert életbe tartani de egy keveset mindig veszítettem. Mindig ez lesz? Talán. Nem tudom. De legalább életben vannak azok akiken tudtam segíteni. Számomra ez már jót jelent.