Mocskos titok{Jikook}BEFEJEZETT

•○●Jimin●○•

Utolsó két rész!🖤🖤 (Direkt hosszúra terveztem💕)

Jungkook mikor haza ért letaglózva esett be az ágyába. Rendezettség és tisztaság fogadta a régi szobájában. Minden Jiminhez fűződött, ami a helyiségben volt található. Ezek a holmik azokra a forró estékre emlékeztették amelyeket az ablaka előtt töltött róla álmodozva. Ugyan csak pár órája tört meg a kapcsolatuk, őrülten hiányolta.

-Jungkook. Kicsim. -Lépett be a szobába az anyukája. -Nem akarlak zavarni, de egy barátod jött hozzád. Azt mondja Hoseok a neve. Hívjam be?

-Nyugodtan ereszd be.

Jungkook felült az ágyon, és várta hogy betoppanjon Hoseok. Kíváncsisággal fordult a srác felé, akinek teljesen megváltozott a külseje amióta utoljára látta.

-Szia Jungkook. -Hoseok szomorkásan köszönt. Úgy festett mint aki hetek óta először lépett ki a szobájából.

-Mit keresel nálam?

-Vígaszt talán...-Vont vállat egy szipogás közepette. -Csak te érthetsz meg engem, tudom hogy szörnyű dolgokat tettem a múltban, de már én sem az vagyok aki voltam.

-Mi gyötör ennyire? -Jungkook a fejével a mellette lévő fotel felé biccentett. Hoseok zavartan ült le, majd álmos szemeit Jungkookra vezette.

-Nem is gondoltam volna hogy ennyire lehangol majd a szabadság vesztés gondolata. Ha azt mondanám hogy végeztem valakivel csak azért mert elvette volna a szabadságom megértenél?

-A szabadságunk fontos...-Jimin jutott az eszébe, milyen módon fosztotta meg ettől a lehetősen legfontosabb érzéstől. -De megérteném. -Jimin is végezhetett volna vele ezért.

-Komolyan? -Hoseok szemébe könnyek jelentek meg. -Tudom egyáltalán nem férfias ez tőlem...Ne haragudj.

-Nem vészes...-Rázta meg a fejét. -Megesik hogy elgyengülünk egy kis időre.

-Taehyung az utamat állta. Kénytelen voltam ezt tenni. Megérted ugye?

-Taehyung már rég nem az volt aki meggyászoltam akkoriban. Azt hiszem megértem amit tettél.

-Elintéztem hogy soha ne származzon belőle bajom. -Letörölte a könnyeit, majd próbált megnyugodni. -Így már téged sem fognak többé zaklatni.

-Ez egy jó hír. -Bólintott, majd a fiú vállára fektette a tenyerét. -El fog múlni ez az érzés, ne aggódj. Adj időt magadnak a szomorkodásra, de ne túl sokat hogy beszippantson.

-Jungkook...Te vagy az? -Nevetett fel könnyeit törölgetve. -Tök jó fej vagy.

-Komolyan? -Nevetett fel halkan. -Ezidáig is az voltam.

-A pincés sztorikor is? -Háborodott fel.

-Történhetett volna rosszabb is.

-Valójában megérdemeltem. Azt hitted megöltem a barátodat. Ahogy én is. Végül mégis én végeztem vele...

-Na...Ne szomorodj el.

-Hé figyelj. Holnaptól te is iskolába fogsz járni?

-Attól tartok igen...És valószínűleg Jimin is...Találkozni fogunk.

Azonban ez tévedés volt. Másnap Misoki úr bejelentette, hogy Jimin ki fog iratkozni az iskolából, és addig be sem fog járni. A szüleivel valamelyik közeli városba költöznek új élet céljából. Jungkookot egy ideig sokkolta a hír, ám őrült annak hogy Jiminnek többé nem kell látnia őt. Most már nem kell Jungkook béklyói miatt aggódnia. Leveheti magáról azokat a folytogató láncokat melyeket saját kezüleg szerelt rá. Már csak abban reménykedett, hogy a szülei azóta a nap óta szeretik Jimint. Mert hatalmas szüksége van rá.