Belezúgtam Leonard Prestcote-ba! ✅

5. fejezet

Cordelia

Végre a repülőn vagyok. Már azt hittem soha nem engednek fel minket. Direkt hamarabb jöttem, nehogy lekéssem, de rá kellett jönnöm, hogy utálok várakozni. Nem véletlenül kések mindig mindenhonnan. Úgy nem nekem kell várni. Most mégsem kockáztathattam meg, hogy lekéssem a repülőt. Van, ami nem vár meg.

Lesimítok egy ráncot szoknyámról. A már jól ismert, hosszú rakottszoknyámról. Igen, még mindig nem változtattam a stílusomon. Nem cseréltem le a ruhatáramat. Végül is ki ez a Leonard Prestcote, hogy miatta megváltozzak? Vagy talán azért kellene mert a főnököm ezt mondta? Igaz, hogy ő a főnök, de azért mindenbe nincs beleszólása, legalább is ebbe biztosan nincs. Mégis tettem egy kis engedményt. Vettem pár magassarkút, de ez minden, másra nem voltam hajlandó. A repülőútra is egy fekete magassarkút vettem fel, de már most fáj a lábam benne, pedig eddig jóformán csak ültem. És még 6 órányi ülésnek nézek elébe. Szerencsére eléggé fáradt vagyok, úgyhogy nem lesz nehéz elaludnom.

***

Akkor kelek, mikor a légiutaskísérő bemondja, hogy mindenki kapcsolja be az övét. Pont időben. Sikerült az egész utat végigaludnom. Most szerencsém volt. Utálok repülni, és most hála az Istennek lemaradtam az egészről.

Egy bőröndöt magam után húzva haladok a reptér kijárata felé. Egyébként ebbe az egy bőröndbe az egész életem belefért. Ez eléggé szomorú, de legalább, ha költözésre kerülne sor, akkor hamar meglennék.

A kijárat előtt hatalmas embertömeg van. Észreveszem, hogy a legtöbb ember kezében egy táblát szorongat, amin valakinek a neve van. Tehát várják a szeretteiket. Persze engem sosem várt senki, révén, hogy szüleim az Állom másik felében laknak. Ekkor veszek észre a sarokban egy öltönyös fickót, aki az én nevemet fogja. Mégis csak jött értem valaki. Ez jó hír, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy hogyan jutok el a palotába.

- Üdv! Én vagyok Cordelia Wilson - mutatok a táblára.

- Üdvözlöm Miss Wilson! Jöjjön utánam - indul ki, én pedig szorosan a nyomában vagyok.

Sokan vannak, úgyhogy tényleg sietnem kell, ha nem akarom szem elől veszteni. Amikor kiérünk az épületből, megcsap Baremontia levegője, üdítően hat rám. A férfi, aki egyébként nem mutatkozott be egy hatalmas limuzin felé vezet. Nem szólok semmit, csak felhúzom a szemöldököm, de magamban visítok. Még sosem utaztam limuzinnal.

Szó nélkül beülök hátra és némán csodálkozom a felszereltségen. Bámulatos. Vajon a herceg is ezzel jár? Vagy ő még ennél is jobbal? Hirtelen nem is tudok ennél jobbat elképzelni, de kétlem, hogy engem is a herceg kocsijába ültetnének be. De persze így is boldog vagyok. Jól kezdődik ez a kis baremontiai "nyaralás".

A palota elé érve a szavam is elakad a látványtól. Persze már többször láttam a palotát képeken, de élőben még soha. Meg kell mondanom sokkal impozánsabb, és egyszerűen gyönyörű. A sok modern épület mellett ez egy kicsit régebbi stílusú, de mégsem nagy az átmenet a kettő között, hiszen a palota birtokában hatalmas terület van, így maga az épület előtt egy erdős rész van, ami lehetetlenné teszi a kíváncsi szemeknek a belátást. Egy hatalmas kapun jöttünk át, és egy hosszú köves kocsiúton jutottunk el az épület elé. Tényleg olyan, mint egy tipikus kastély, mint amilyen a mesékben van. Rögtön megragad a szépsége, ezért amikor kiszállok a kocsiból csinálok is róla egy fényképet magamnak emlékbe, de lehet, hogy a cikkhez is jó lesz. Az előtérbe érve is csillogás és csupa régistílusú bútor vár. Nincs időm tüzetesebben körbenézni, mivel egy fiatal hölgy üdvözöl.

- Örülök, hogy megérkezett Miss Wilson - mosolyog rám. - Courtney Avery vagyok - nyújtja felém a kezét, amit én szívesen elfogadok. - Jól telt az utazás?