Belezúgtam Leonard Prestcote-ba! ✅

11. fejezet

Cordelia

Fel sem fogom, hogy Leonard Prestcote-tal töltöttem két, ismétlem, két teljes órát. Életem legszebb két órája volt. Még akkor is hogyha a nagy részében halálfélelmem volt. Bármikor újra megtenném.

Hiába találkozok egyre többet az újdonsült királlyal, még mindig elakad a lélegzetem, ha meglátom, és elfog a remegés. A gyomrom bukfencet vet és azok a bizonyos pillangók rögtön akcióba lendülnek. Nem tudom csillapítani a reakciómat, ez egyszerűen ösztönös viselkedés. A legrosszabb az egészben, hogy nem tudok a munkámra koncentrálni, pedig most már muszáj választ írnom Mr. Charlesnak, a főnökömnek Edward halálát illetően. Erről már most le akar hozni egy rövid cikket. Azt is meg kellene írnom, de Leonard előtt nem tudok határozott lenni, az átható kék tekintete mindig megigéz. De valahogy ellen kell neki állnom. Holnap megkeresem és mindent kiszedek belőle ezzel kapcsolatban. Természetesen a főnökömet se szeretném magamra haragítani.

Fel is hívom Courtney-t, hogy időpontot kérjek a királynál.

- Courtney Avery! Miben segíthetek? - szólal meg a vezetékes telefon másik oldalán.

- Szia! Cordelia vagyok! Nem zavarlak?

- Jaj, szia! - virul fel a hangja. - Nem, nem, mondd csak!

- Csak azért hívtalak, mert lenne még pár kérdésem őfelségéhez, és érdeklődnék, hogy holnap esetleg lenne-e mód találkozni.

- Megkérdezem az asszisztensétől, aztán felmegyek hozzád, jó?

- Persze, így tökéletes lesz!

***

Courtney tegnap körülbelül egy óra múlva meg is jelent az ajtómban, ahogy ígérte. Szerencsére Leonardnak van egy kis ideje, így fél egykor fogadni is tud. Miután Courtney átadta az üzenetet, egy kicsit még maradt beszélgetni, aminek nagyon örültem, jó volt vele lenni. Egyébként is szeretem a társaságát. Rengeteget nevettünk most is abban a kis időben amíg a szobámba volt. Örülök, hogy máris sikerült egy barátot találnom és nem leszek teljesen egyedül az előttem álló hónapban.

De most arra kell koncentrálnom, hogy mit vegyek fel. Megint dilemmába estem, pedig utálok a külsőmmel foglalkozni, de Leonard valahogy mindig kihozza belőlem. A szoknyát már kiválasztottam, most két blúz között vacillálok. Az egyik a kedvenc fehér virágos felsőm, a másik pedig egy világos barna ing. Kétségkívül a világos barna illik inkább a sötétbarna virágos szoknyához, de a másik pedig a kedvencem, és nagyon kényelmes. De úgy már túl sok lenne a virág, úgyhogy inkább maradok a világos barnánál. Gyorsan magamra kapom az említett ruhadarabot és megnézem magam a tükörben. Nem is olyan rossz, még egy fésülködés rám fér és kész is vagyok. Egy kis epres szájfényt kenek az ajkaimra és tényleg teljes a kép. Mehetünk is Baremontia királyához. Természetesen megint kimaxoltam a rendelkezésemre álló időt, így azonnal indulnom kell a lifthez. Gyorsan felkapom a jegyzetfüzetemet és egy tollat.

Pár perc múlva már Leonard szobája előtt állok. Bólintok egyet az ajtó előtt álló testőröknek. Szerencsére már ismernek engem, így már nem kell átesnem a kínos vizsgálaton, ahol megkérdezik, hogy ki vagyok és mit keresek itt.

Tekintetem átvándorol egyik testőrről a másikra. Az egyik bólint és kinyitja előttem az ajtót. Ahogy belépek a szobába látom, hogy éppen egy másik testőr van bent és Leonarddal beszélget.

- Rendben van Nigel! Most elmehetsz - hallatszik Leonard hangja, de őt magát nem látom a hatalmas embertől.

A testőr megfordul, és ekkor látom, hogy néger. Elkerekedik a szemem és rögtön elfog a rémület. Ez az a testőr, aki a Clubban is ott volt. Úristen! Biztos megismer - fut végig a gondolat az agyamon. Valószínűleg arcomra is kiül a félelem mivel a testőr és Leonard is furcsán néz rám. A testőr, akit mint kiderült Nigelnek hívnak bólint egyet mikor elmegy mellettem, semmit nem szól. Talán mégsem emlékszik rám, de ez nem nyugtat meg teljesen, ahogy megy ki a szobából végig őt bámulom.