Belezúgtam Leonard Prestcote-ba! ✅

4. fejezet

Leonard

Újabb különösen csodás napra virradt. Mióta a bátyám nincs velem, minden napom ilyen. Egyszerűen nincs kedvem felkelni az ágyból. Néha csak feküdnék és bámulnám a plafont. Mióta itt hagyott nincs kedvem élni. Pedig ezelőtt annyira élveztem az életet, nem lehetett nálam boldogabbat látni. De rá kell jönnöm, hogy ez már nem az én életem. Edward világába csöppentem. Ott folytatom, ahol ő abbahagyta. És valljuk be, nekem nem megy az irányítás. Ez mindig is az ő asztala volt. Most mégis bele vagyok kényszerítve ebbe, arról nem is beszélve, hogy rettentően hiányzik. Még igazán fel sem fogtam. Mégis hogy történhetett ez? Pont vele. Annyira jó ember volt, sokkal jobb, mint én, mégis őt vitték el. Bárcsak inkább én haltam volna meg. Néha ezt kívánom, de tudom, hogy az élet megy tovább, nekem is tovább kell lépnem egyszer, de még túl friss a seb.

- Felség! - kopog be az ajtón személyi asszisztensem.

- Szabad! - kiáltok vissza, majd kikászálódok az ágyból.

Mostanában még rendesen elkészülni sincs időm. Már kora reggel zaklatnak. Komolyan felnézek Edwardra, hogy ő ezt képes volt elviselni, és mégis mindig makulátlanul festett. Akkor olyan egyszerűnek tűnt minden. De mára rájöttem, hogy az csak a látszat volt. Nagyon nehéz egy ország vezetése, pedig hivatalosan még nem is vagyok király.

- Végre felkelt őfelsége - lép be az ajtón Henry.

- Mondtam már, hogy csak szólíts Leonardnak - intem le.

Milliószor elmondtam már neki, de egyszerűen nem hajlandó elfogadni. Pedig muszáj lesz neki, mert ettől a fene nagy hivatalos stílustól rosszul vagyok. Tudom, hogy néha köteles vagyok elhallgatni, de a saját szobámban az asszisztensemtől, akit én magam választottam, és kiskorunk óta ismerjük egymást, nem vagyok hajlandó eltűrni, hiszen barátok vagyunk.

- Ne haragudjon felség - hajol meg előttem.

- Henry! - kiáltok rá. - Fejezd be! Ha nincs senki a társaságunkban, akkor nem kell ez. Inkább mondd miért jöttél! - rogyok le az ágyam előtt lévő padra.

- A királynő már órák óta hívatja Önt, azt mondja fontos ügy - hadarja gyorsan.

- A királynő bassza meg - sóhajtok fel.

Észreveszem, hogy kijelentésem egy apró mosolyt csal Henry ajkára.

- Akkor egy pillanat és indulok - állok fel újra. - Van valami más is?

- Nincs felség - hajol meg, majd kislisszol az ajtón.

Szegény nagyon meg van ijedve. Még csak egy hónapja van a szolgálatomban, próbál jó lenni, de már túljátsza az udvariaskodást. Nem baj, majd én megtanítom neki, hogy mennek itt a dolgok. Lényegében csak a királynő seggét kell kinyalnia, és akkor minden rendben lesz vele. Az én kedvemben pedig úgy járhat, hogyha felhagy ezzel a hülye hajolgatással. De most már sietnem kell. A királynő valószínűleg már őrjöng. Nem akarom még ennél is jobban kiakasztani.

- Hivatott őfelsége - lépek be hálószobájába.

- Na végre! Mi tartott eddig? - telepedik le a kis trónjára, amit külön magának készíttetett.

Kicsit el van szállva magától az öreglány. Félreértés ne essék, azért szeretem, hiszen a nagyanyám, de kétségkívül van egy sajátos stílusa, amit nem sok mindenki visel el. De velem nincs szerencséje, hiszen bizonyos mértékben olyan vagyok, mint ő, én nem hunyászkodok meg előtte, simán visszaszólok.

- Már megmondtam, hogy 10 előtt ne keressetek. Olyan nehéz ezt megérteni? - hanyatlok le a trónja előtti fotelek egyikére.

Válaszul egy elég csúnya nézést kapok.