Belezúgtam Leonard Prestcote-ba! ✅

12.fejezet

Leonard

Miután volt az a kis afférunk Miss Wilsonnal a liftben, le se lehet törölni a vigyort a képemről. Már nem is emlékeztem, hogy ennyire élvezem a lányok kergetését. Mintha új energiával töltött volna fel.

- Uram, beszélhetnénk? - jön be a szobába Nigel.

- Persze, gyere csak - intek neki aztán felállok az asztaltól, mára befejeztem a munkát, így is elég késő van már. Este nyolckor már nem illik dolgozni.

Odalépek a bárszekrényhez és töltök magamnak egy pohár whiskyt. Nigelt is megkínálom, de visszautasítja.

- Sikerült beszélnie Miss Wilsonnal arról a dologról?

- Mire gondolsz? - nézek rá értetlenül, mire ő felsóhajt.

- Tudja mennyire aggódom amiatt, hogy valamilyen hátsószandékkal van itt. Szerintem az nem véletlen, hogy már találkoztak korábban - tördeli az ujjait idegesen.

- Én ezt kizártnak tartom. Nem nagyon ismerem őt, de annyit már megtudhattam róla, hogy ilyet sosem tenne. Minden rendben van vele. Ahogy elnézem az arcát ő sem örül, hogy itt kell lennie. Mikor szembesítettem vele, hogy tudom ki ő, nagyon zavarba jött.

- Én akkor sem vagyok biztos benne... - kezdi, de félbeszakítom.

- Nigel! Nem! Higgy nekem, nem jelent rám veszélyt Miss Wilson - határozottan nézek rá, és nem is szól többet, azt hiszem megértette.

Órákkal később már a fürdésből visszatérve törölközővel a derekamon kortyolom a harmadik pohár whiskymet. Egyszerűen nincs kedvem felöltözni, imádok meztelenül aludni, de itt sajnos nem ajánlatos megtennem. Bárki megláthat, ami engem nem is izgat annyira, de előfordult már és a szolgálóim eléggé elképedtek. Mondjuk a méreteimtől nem is nagyon csodálom. De nem akarok senkinek kellemetlenséget okozni, úgyhogy most kihasználom az időt és így kortyolom el a whiskyt. Nagyon nyugodt most az este, semmilyen hangot nem hallok, végtelenül csend van. Mintha senki nem lenne a folyosókon, pedig tudom, hogy ott vannak az őrök, legalább is ott kellene lenniük. De szerencsére nem beszélnek, imádom a csendet, csak így tudok aludni. Azt hiszem itt is lenne az ideje ágyba bújni. Pont amikor ezt elhatározom és felállok a kanapéról, meghallok egy kisebb felfordulást az ajtó előtt. Mi lehet az? Közelebb megyek és fojtott hangokat hallok.

- Nem mehet be! Őfelsége már lefeküdt - hallom a túloldalról az egyik őr hangját.

- Én csak köszönni akarok - nevet fel egy édes hang.

Mintha Miss Wilson lenne az. De valahogy más a hangja. Gyorsan kinyitom az ajtót.

- Mi folyik itt? - dörrenek fel.

- Ne haragudjon felség! Nem akartuk felkelteni - fordul felém biztonsági őröm.

- Leonard! - kiált fel boldogan Miss Wilson és a karjaimba veti magát.

Nagyon meglepődök ezen a gesztuson, nem tagadom. Mi ütött belé? És miért hív Leonardnak? Minden esetre szórakoztató. Beinvitálom a szobába és becsukom magunk mögött az ajtót.

- Mit keres maga itt? Elég késő van már egy interjúhoz - húzom magamon szorosabbra a törölközőmet. Ekkor nézem meg igazából, hogy ő miben van. Egy köntösben. Biztos jó oka volt, hogy így ide jött. Remélem nem történt semmi baj.

- Nem azért jöttem - mosolyodik el kacéran, majd csuklik egyet.

Megvan! Ivott. Biztosan be van rúgva, máskor nem így viselkedik. De legalább nincs semmi baj.